Gutai István: „Jelentés a szívdobogásról II. – Pálfy Margit pódiumestjei”*

*(Muravidék Baráti Kör Egyesület, 2023)

„… Tündökölte, ami nagyon fájt…”

Előadóestjeit látva: a versmondás Antigonéjának, nagyasszonyának, Piafjának, főnix-madárnak, korunk Dérynéjének, nő-Latinovitsnak nevezték. (Antológia Kiadó, 2019.)

A második kötet Előszavában Medvigy Endre személyes élményei alapján emlékezteti az olvasót, hogy a múlt század utolsó harmadában a művészi élményen túl milyen nagy szerepe volt a magyar társadalom ébresztésében Bánffy György, Berek Kati, Jancsó Adrienne, Mensáros László, Tompa László előadóestjeinek.

„A hetvenes években az előadóművészetben egy fiatal csillag tűnt fel, Pálfy Margit” – írja a József Attila-díjas irodalomkutató.

(Korábban a fiatal csillag a veszprémi Aréna Színpad tagja. Latinovits Zoltán halálának hírére Szokoly Tamás, költő, a színpad vezetője, rendezője Elbocsájtott légió címmel emlékműsort szerkesztett, melyben Pálfy Margit is szerepelt. Három előadás után betiltotta a hatóság. Az előadóművész 2005-től ezt az emlékműsort monodrámaként Kussoltat a sors címmel százszor adja elő (rendezője Szokoly Tamás).

Szécsi Margit korai verseiből és interjúrészletekből szerkesztett előadóestjét Pálfy Margit Jelentés a szívdobogásról címmel 1976-ban mutatta be. Álljon korábbi rendezőjének véleménye:

„Pálfy ökonomikusan válogatott nagyszerű előadóestjének metszete, fegyelmezetten, saját egyéniségét Szécsi ezüstveretű világában átfürdetve, a versek eltérő sajátos légkörét nagyszerűen érzékeltetve részeltetett abban a csodában, ami bizony pódiumon a legritkább tünemény: a vers szemünk láttára, jelenlétünkben született meg.”

Az előadóművész egész életét meghatározta találkozása Szécsi Margittal: „Ha nem ismerem meg az ő verseit, valószínűleg soha nem állok pódiumra. Életem aranymetszéspontja, hogy a költőnőt személyesen, haláláig ismerhettem.” (A színművész hat előadóestet állított össze és mutatott be Szécsi Margit verseiből.)

Ez a nyár a címe a két tragikus sorsú költő, Hervay Gizella és Szilágyi Domokos verseiből szerkesztett emlékműsorának. A címadó Szilágyi Domokos-költeményen kívül elhangzott benne a többi között a Szegénylegények, a Bartók Amerikában és Hervay Gizella Gombnyomásos életveszélyben, Lódenkabát Európa szegén című verse is.

„A színművész együtt sír, örül, lélegzik a versekkel – írja a Széchenyi díjas irodalomtörténész, színikritikus Szakolczay Lajos – és olyannyira közel kerül hozzájuk, hogy azt hihetnők, saját életrajzát mondja.”

(Ha összevetjük Szokoly Tamás és Szakolczay Lajos – később pedig mások – értékelő mondatait, észrevehetjük azt, ami közös bennük: az átéltség, az előadóművész teljes azonosulása a költők gondolataival.)

Az Üzenek lovat című estjén Pálfy Margit kortárs magyar költők verseit szólaltatta meg, talán pontosabb azt mondani, adta elő, élte át. Medvigy Endre Ratkó József címadónak választott verse mellett Csoóri Sándor Zúzmara-koszorút a sírra (amellyel a költő Visky Árpádra, a román titkosszolgálat által meggyilkolt sepsiszentgyörgyi színészre emlékezik) és Nagy László a Bartók táncegyüttesnek szánt Táncbeli tánc-szók és Szécsi Margit Madár-e az denevér című, Kassák Lajos ifjúságát idéző versét ajánlja. Kiegészíthetjük az ajánlást Nagy László: József Attila és Medvezsoltár című versével.

Pálfy Margit Kondor Béla (aki nem csak festőművész, hanem költő is volt) verseiből és Szécsi Margit Kondor Béla emlékének írt Imák című verséből mutatott be Valaki arcképe címmel pódiumjátékot. Kérdésre válaszolva ezt nyilatkozta a színésznő: „… a Harminc év és mégsem sikerült elveszítenem magam kezdetű Kondor-mű állt hozzám legközelebb. Ez arról szól, hogy minden emberben él a vágy, hogy valamit hagyjon maga után. […] jelet hagyni, hogy voltunk. Ez hajt engem is.”

„…hogy lehet egy ilyen törékeny nőben ennyi erő, lázadás, szenvedély, dac, keménység…” tört elő Bogyai Katalin ENSZ-nagykövetből a kérdés, látva Pálfy Margit teljesítményét.

„Borzongatóan gyönyörű – írta Horváth Ágnes író, festőművész a Szindbád hazamegy után. – [Pálfy Margit] érzelmei széles skálájával, megrendítő empatikus képességével közvetítette Márai gondolatait.”

Márai Sándor Krúdy Gyula utolsó napjáról írt regényének címét választotta előadóestje címéül a művész. A nagy íróelődre emlékező prózarészlet is elhangzott a műsorban, akárcsak a Posillipóban 1951 nyarán született Halotti beszéd és a New Yorkban 1956-ra keltezett Mennyből az angyal, és az író „rettenetes” magányában született Ádám indult így el és Hazám című vallomása.

A tragikus sorsú Erzsébet királyné (egy anarchista merénylő ölte meg) verseit Különvonatban címmel hol bajor népviseletben, hol farmerben adta elő Pálfy Margit.

„… hiba volna, ha azt gondolnánk, hogy dilettáns költő” – hívta fel a figyelmet Katona Tamás történész az előadóest bevezetőjében. A versmondó az uralkodóné verseit Picasso színkorszakai szerint rendezte ciklusokba.

A pódiumművész pályájának 20. évében lépett a közönség elé Kiss Anna A macskaprémkalapos hölgy című monodrámájával.

Pálfy Margit IX. önálló estje a már említett Elbocsájtott légióból rendezett a Kussoltat a sors című monodráma lett.

„Pálfy az önpusztításba menekülő, a nem egyszer valódi mártíriumra kényszerülő, a jelent eleven hússal-ideggel élő, a Múltat magukba asszimiláló, ostorozó és önmagukkal is kegyetlen – nem röstellem leírni – Zseni-Emberek, Ember-Zsenik – sorsképletét mutatja fel, a Tőle megszokott eleganciával és átélő-távolságtartó acél-hidegséggel”– értékeli egykori színésze teljesítményét a szerkesztő-rendező. (A műsorban elhangzó név-montázsban azóta helye van Szokoly Tamásnak is.)

Alföldi Jenő kritikus tűnődése is (egyensúlyként?) elhangzik a zsenisorsról: „Nem tudom, mennyiben okozta szívszorítóan sorozatossá váló tragédiájukat a kényszerűen túlfeszített munkatempó, az alkotóerő kifáradása, az idegrendszer alkati gyöngesége, a kisiklott magánélet, esteleg az alkohol…”

Klasszikus és magyar kortárs költők verseiből, valamint Latinovits Zoltán prózai írásaiból szerkesztett Annak aki szeret című előadóestje volt Pálfy Margit utolsó föllépése.

Életművét összefoglaló, X. pódiumműsora a Szimfónia. Verskatedrálisok vájtfülűeknek. A kötetet olvasva meggyőződhetünk róla, Pálfy Margit milyen verseket tart a XX. században épült költemény-székesegyházaknak: Szécsi Margit: Madár-e az denevér, Imák, Mennybe menő hajó. Kondor Béla: Harminc éve holt költő beszél bensőmben, Tanács nekem. Nagy László: Medvezsoltár, Csoóri Sándor: Levél Gregory Corso amerikai költőnek. Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában, Ez a nyár, Hegyek, fák, füvek.

Pálfy Margit 1975-től 2019-ig tartó művészi pályája végeztével Manifesztum címmel számvetést készített. Ebben sorra veszi azt a számtalan (fővárosi és vidéki, külföldi) helyszínt, ahol bemutatta műsorait és összefoglalta életművét.

Átélt zsúfolt házak előtti hangos sikereket, vastapsos, lábdobogásos tetszésnyilvánítást, nézőszám-rekordokat döntött.

„Elmondtam, kimondtam, amit akartam.” Életformaként élte művészi tevékenységét; az egyetemes költészetet terjesztette, nem politizálva, de ítélkezve, „kőkemény fizikai munkát” végezve. (Pódiummunkásnak tartja magát, kiáltványát is így írta alá.)

Pálfy Margit „az erőteljes, intenzív, mindent beleadó, indulatos versmondás” híve, Hervay Gizellával vallja: „Én azokkal vagyok rokon, akik egész testtel hasítanak a szélbe, csontjuk is rámegy az életben maradásra…”

„Ezeket a műveket bátorság volt megírni, bátorság kellett az elmondásukhoz és bátorság kellett a befogadásukhoz…” A választott versek a vérévé váltak, úgy mondta, mintha ő írta volna őket. (Ezt számos kritikusa is megállapította.)

Úgy érzi, teljesítette hivatását. „Nekem nincs szükségem az úgynevezett önigazolásra, vagy bizonyításra, mert bizonyítottam, megmérettem. És igen: súlyosnak találtattam” – vallja jogos büszkeséggel.

Ahogy a hosszabb ideig csúcsformában versenyző élsportoló –, ő is észrevette szervezetének üzenetét és visszavonult. Ebben (mindnyájunk örömére csak félig) követte Greta Garbo elvét: „Egy művésznek időben kell abbahagyni…” Úgy tapasztalta, „az új generációt már nem érdekli a magasrendű költészet.” Régi sikerei helyszínein nem fogadták, csukódtak, vagy ki sem nyíltak előtte az ajtók. Egy könyvtáros így fogalmazta meg tömören az új trendet: „Ne zaklasson műsorával!”

Egyik méltatójának, Böröndi Lajos költő újságírójának lenne igaza: „… lassan vele hal ki egy műfaj, egy tisztességes versmondás, a pódiumművészet”?

József Attilával szólva: Íme, kész a leltár.

A pódiumművész életében azonban nem tétlenség, hanem a szellem, a lélek gazdagítása következett; „filmek, színdarabok, kiállítások, zene és utazás más kultúrákba.”