Kovács katáng Ferenc: Mindennek az ég alatt [1]

Aknay Tibor: Tükörhomályban (Hungarovox Kiadó, 2025)

Ha felütök egy könyvet, gyógyíthatatlan műszakis lévén, elsőre számokra vadászom. Aknay Tibor új kötete végén a korábbi alkotásainak címei sorjáznak, s közülük az utolsó öt az egymást követő páratlan években megjelenteké. S ezek közül csak az első novellagyűjtemény (Festőangyal, 2017).

Az első verskötetről (Létirat, 2019) egy Aknay interjú keretében már megemlékeztem 2020-ban. Egy hozzá intézett kérdésemben akkor is panaszkodtam, hogy „rossz hatással” vannak rám a versei: „Úgy tűnhet, hogy terápiának szánom a vele[d] való beszélgetéseimet. Kibeszélem, kikérdezem magamból alkotói gondjaimat. Ismerőseim körében, minden új kötete[d] megjelenése, elolvasása után panaszkodom, hogy megöl a sárga irigység. Annyira megszerettem az írásai[da]t, hogy szinte leblokkol az alkotásban.”[2]

Ez, jelentem, így van azóta is. Immár legújabb, ötödik kötetét olvasom (Tükörhomályban, 2025). Három nap alatt harmadszor. S most úgy érzem, ez évben már képtelen leszek kézbe venni a versíró aranyhegyű Parkerem… Mert hogy is vetélkedhetnék az alábbi Aknay-sorokkal?

…

Ha Isten vásott gyermekeként
kedvére tudnék mégis tenni,
úgy érezném, örülne egy kicsit,
talán el is érzékenyülne,
és megengedne magának
egy kis gyöngeséget.

(Isten vásott gyermekének lenni, 67.o.)

Ez a versrészlet új kötetének harmadik blokkjában olvasható. A fejezet címe: Megismételhetetlen. A versgyűjtemény egyszeri átolvasása után újra ide lapozok vissza. Pedig nem ritmusra, rímre futnak itt a sorok, mint a kötet legtöbb versében. Meg-megállok, szinte hallani, hogyan csikorognak az agyhajtómű rozsdás fogaskerekei. Szálazom, szétszedem verssorait, befonom saját gondolatokkal. Az emlékek is előtörnek. Ez itt annyira az enyém is, mind! Kicsit fáj, kicsit elszomorít. Vissza-vissza lapozok.

Jó megöregedni, jut eszembe ezen a lassan sötétülő estén, Ferenc pápa temetése utáni harmadik napon. Aknay tud valamit, ha ennyire felkavar. S ha könnyem nem csordul, az amiatt van, hogy az energiák mellett már azzal is spórolni kell…

Egész a csúcson, odafent, / ahol csak Te vagy és a csend, / ahol nem zavar semmi már / és senki sincs, ki arra jár, / ott, az ég tiszta hegytetőn, / túl minden tékozolt időn, / egyszer eljön a pillanat, / és akkor megtudod, ki vagy. / Lerakva összes terhedet / – oly könnyű szabadon a lét –, / szárnyalsz majd világok felett, / és megérted üzenetét. (Egyszer eljön, 59.o.)

De mielőtt még az idén sorra távozott nagyjaink mellé feltett kézzel betársulnánk,

emlékezzünk tisztelettel rájuk. S ne csak egy napig, egy hétig, míg a szenzációs hír hoz is a média-konyhára valamit. Össze kell kaparni könnyen elguruló érték-morzsáikat. Faragni, kőbe vésni nevük, tetteik! Hagyjuk a mosott ruhát másra!

Pedig, talán: Uram, telik esztendőm. / Számadásom közeleg, / kiadod-e béremet? // Mindennek az ég alatt, / mi kezemen áthalad, / megszabtam az idejét. / Legyen neked ez elég. (Mindennek az ég alatt, 65.o.)

Az első fejezet a kötet első versének címét viseli: Az utak valahol. Szerzőnket e ciklusban az útkeresés foglalkoztatja. Meg-megáll, társa a Lompos éj… / foga közt ezüstpénz a Hold. (Foga közt ezüstpénz, 10.o.). Felsóhajt, elmereng. Jaj, mennyi semmibe-ablak, / csak a tűzfalak maradnak. (Jóslat, 11.o.) Keményen beszól Cipollának: Egy mintha világban / a való – illúzió. // … Nem tudod, mit kínál, / hiszen mind virtuál´, / ócska mágia: / és büszke a mester / tanítványaira. (Cipollafiókák, 12.o.) S mielőtt Az utak valahol c. fejezetet lezárná, a honnan kapcsán/ürügyén, bizonyára számára is fontos mesterekre emlékezik: Dantéra, József Attilára, Weöres Sándorra. És az anyanyelvre: Anyanyelv bölcsőm ringatott, / így lettem az, aki vagyok. (Anyám dúdolt, 23.o.)

26 versével az egyik „legnépesebb” blokk a második: Léthinta palinta. E fejezet első versének első sora ez a gyerekszájra illő szójáték: Léthinta palinta / rács nélkül kalitka, (Kirepül, visszaszáll, 27.o.)

Aknay apónak tündéri humora van, játékos és kajla. Ha nem lett volna nekem egy ilyen, de dús bajszosabb mosolyú nagyapám, őt fogadnám be, biza’! Meggyes rétes naplemente. / Sárgadinnye a Nap benne. (Ha kérdenék, 46.o.)

Felfogadnám, hallgatagon sétálnánk, immár az egyformán vének. Süttetnénk, melengetnénk hátunkat a nappal. A délelőtt is, mintha megállna, / olyan esetlen, lomha, kába. / Csak kint a kertben szólnak a rigók, / fújva kedvemnek új riadót. (Délelőtt, 30.o.)

Fáradunk? Lassulunk? Bevárjuk, hogy emlékeink utolérve leelőzzenek.

Két csiga a járdaszélen / tanakodik, hogy mi légyen: / versenyt futni fölös dolog, / ha alattuk a Föld forog. (Állatos, 50.o.)

A negyedik fejezetben húszra még egyet húz a költő. Mindig nyer a huszonegy? A sok zárójeles cím a versek első szavait jelzi. Aki a címadástól vonakodik, a tartalomjegyzéknél vakarhatja a fejét… Praktikus lenne a sorszámozás is. A könyvtáros munkáján segít. E negyedik ciklusban csupa három- és négysoros vers olvasható. Némelyik (bevallva, bevallatlanul) haiku. Egyszerűek, szerethetők. Meglepődöm, ezeken mintha hosszabban időznék, töprengenék! Több lenne a kevesebb? (Meg nem sértve a többsorosokat, pl. a 12., az 56., a 67., s a 123. oldalon). Próbálom azt is megérteni, hogy mit jelent a fejezetcím. Létsoros. Legközelebbi találkozásunkkor rákérdezek…

De mint említettem, itt időzni kell, ismételgetni az ütős sorokat: Létezem két végzet között, / elviselve önmagamat. (Létsoros, 89.o.); Az ősz, akár egy gyomorkeserű: / aranyló, füstös és fanyar. (90.o.); körülvesz a csend / nem visszhangozza semmi / hallgatásomat (97.o.); véletleneink / előre tervezetten / lepnek meg minket (107.o.).

Ha elfeledtem valamit, edzőm gyakran helyretett: Nem biztos, hogy lesz legközelebb. Az ötödik ciklus fejezetcíme a Legközelebb. Vers címe is egyben: Indulhatnánk végre / egyiptomainkból / Kánaánba. / De előtte még… / és nincs legközelebb. (Legközelebb, 113.o.)

16 vers jutott az utolsó fejezetbe. Csupa kételkedés, tétovázás. Bizonytalanság, reménykedés. …mintha rendben / volna minden (Mintha, 119.o.); Talán álmodod, talán valós. (Sikátorok, 120.o.); …a szó üres, / cirmos éj kószál, prédára les. (121. o.); …mit kezdenénk / egy mozgásképtelen / idővel? (123. o.); Felhívhatnál, / akárki vagy, / újrakezdhetnénk / a napomat. (125. o.).

A kötet végén általában lezárási kényszer nyomasztja az embert. Mik legyenek az utolsó sorok? Amik esetleg a következő kiadványunknak is lendületet adnak, s amik az ittre pontot pöttyintenek. Fejbe vágók, de nem halálosak. Reményt adók, de nem hiút! Aknay frappáns sorokkal zár: Bármely szavam / akár utolsó is lehetne. (Bármely szavam, 130.o.) Én inkább a közel-korábbi sorokat használnám: Szavak bolyongnak / parázs mezőkön, / kimondatlanok. / Ítélet váró / eretnekek. (Kimondatlanok, 122.o)

S a hátsó borítón jól igazgatnak Lukáts János kiragadott szavai: „A rövid versek mormolni valók, sóhajtással hitelüket igazolni. A hosszabbak pedig messze és mélyre nyúlnak: Térben és időben. Napfényben és tükörhomályban.”

[1] (Aknay Tibor: Tükörhomályban – versek, Hungarovox Kiadó, 2025, 65. oldal)

[2] …az út végén vár a holnap Beszélgetés Aknay Tiborral (2020. szeptember), (in Kovács katáng Ferenc Hány jó napból áll egy magyar emberöltő? Arany János Alapítvány, Orpheusz Kiadó, 2024)