Rudyard Kipling: Út az erdőn át (Acsai Roland bevezetőjével, fordításában)

Acsai Roland

Bevezetés egy Kipling-vershez

Ki ne ismerné Rudyard Kipling A dzsungel könyve című művét? De azt már kevesebben tudják, hogy van egy The Way Through the Woods című verse is. Varázslatosnak tartom e költeményt, a világirodalom egyik legtitokzatosabb, legszebb versének, mely elég régen, még a múlt század elején íródott. Ezért is tartom szinte hihetetlennek, hogy előttem nem született magyar fordítása (vagy csak én nem találkoztam vele).

A lényeg, hogy 2023-ban lefordítottam ezt a verset, és meg is jelentettem az 1749.hu műfordítás-oldalon, Az erdei út címmel. Amikor a Napúttól megkaptam ezt a felkérést, rögtön tudtam, hogy ezt a költeményt választom. De amikor megint elolvastam, számtalan újabb és jobb megoldás jutott eszembe sorainak tolmácsolására. Ezért a verset 2025 nyarán, ötvenévesen újrafordítottam. Még a címét is megváltoztattam, és visszatértem az eredetire jobban hasonlító megoldásra.

Már 2023-ban is jambikus formában adtam vissza, s ezt a formát meghagytam. Az eredeti mű tízes szótagszámú, és belsőrímes sorait ’23-ban felező tízesként fordítottam, tehát a rímhívó szó utolsó szótagja az ötödik szótagra esett, de idén úgy döntöttem, hogy a még klasszikusabban és szebben hangzó felező tizenkettest választom átültetésükre, melynek jambikus formája az alexandrin. Így az új megoldásban a rímhívó szó utolsó szótagja már a hatodik szótagra esett. Ez például egy aránylag nagy változtatás az eredeti fordításomhoz képest. Továbbá a mai rímcentrikusabb ízlésem szerint tisztábbá tettem a vers rímeit is, de még több módosítással is éltem, melyeket most nem részletezek.

Felvetült bennem, hogy a vers utolsó sorát erre változtatom: „amelyre felejtés borult”. Csak, hogy ne az „út” önrímével végződjön a mű, de úgy láttam, hogy akkor egy lényegi elemétől fosztanám meg a verset, és nem lenne ugyanaz a hangulata. Ezért megmaradtam az ismétlődő „út”-rímnél. Az eredeti angol vers legjellemzőbb, többször visszatérő, és hangulatalakító hangalakja a „wood” volt, amely a magyar fordító nagy szerencséjére nagyon hasonlít a vers másik főszavának, a magyar „út” szónak hangalakjára ‒ az ilyenek isteni szerencséknek mondhatók egy alkotó életében, hiszen az eredeti hangzás visszaadása így szinte az ölembe hullt.

Elég hűen vissza tudtam adni a sorokat. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy a pisztrángok vízkörei most sem fértek bele a fordításba. Bár a szél víztükör borzolásával némileg pótolni tudtam. De ilyen előfordul a nagy klasszikusainknál is. Valami kimarad, valamivel pótlódik. A borzok az első változatomban játszottak, most alszanak. Egyik fogalom sem pontosan az, amit az eredeti műben tesznek, de hangulatukban közel állnak hozzá, és az új változat „alszanak”-variációja tán még hűbb.

Bár a felkérés úgy hangzott, hogy válasszuk ki saját, régebbi fordításaink közül a legemblematikusabbat, a most közölt mű mégsem ugyanaz a vers lesz, mint amelyet 2023-ban publikáltam: ezt egy új versfordításnak mondható. Egy új változatnak, melyet részemről most, 2025-ben véglegesnek tartok. Aztán majd meglátjuk…

Rudyard Kipling (1865-1936)

Út az erdőn át

Jó hetven évvel ezelőtt
**egy erdei utat lezártak.
Elmosták gyors esők, és mind a zord idők,
**ezért már meg nem mondanád azt,
hogy valaha ott volt az út,
**mielőtt ültették a fákat.
Rá a hanga borul, és bokrok árnya hull,
**és kökörcsin konyul.
Tán az erdész tudhatja csak,
**hogy hol az örvös gerle búg,
és hol a borzok alszanak,
**az út réges-rég merre nyúlt.

Mégis, ha néha erre térsz
**a nyári alkonyatban,
míg hűvös esti lég borzolja tó vizét,
**és vidra füttye harsan
(az embertől nem tartanak,
**mert alig látnak néhanap),
mintha csak hallanád lovaknak dobaját,
**és harmatos szoknya suhog,
**amíg tart a könnyű galopp
a ködbe zárt magányon át,
**mintha tudnák, hogy arra fut
**az erdőben majd az út ‒
pedig már nincsen ott az út.