Vörös István verseiből
*
A MOZDULATLANSÁG CSELEKEDETEI
A metafizikai tér nem mozdul,
de alámos az idő árapálya,
már azt is tudom, hogy csinálja,
okos háziállataira mordul,
megalkudni, naná, hogy nem szokása.
A metafizikai tér nem mozdul,
a túlvilági nap süt a szobába,
a szép: idővel biztosan megrondul,
már azt is tudom, hogy csinálja.
Megáll a fehér szamár a falon túl,
piros nyomot hagy a hóban a lába:
a metafizikai tér nem mozdul,
de a ciánrakéta eltalálja.
A seb begyógyul – nyolc napon túl,
már azt is tudom, hogy csinálja.
A sok dühös fehér vérsejt felbuzdul,
és rátörnek az érkező világra.
A metafizikai tér nem mozdul,
már azt is tudom, hogy csinálja.
*
A MÚLTFI
A múlt embere vagyok teljesen,
sosem hittem volna, hogy így lesz.
A múltban élek gyáván, lelkesen,
itt se vagyok ezen a szent helyen,
és főként nem e szent időben.
A múlt embere vagyok teljesen,
nyilván régen is volt ilyen,
de nem az én időm volt elmenőben.
A múltban élek gyáván, lelkesen,
nem olyan, mint kell, majdnem semmisem.
Jelenem másikra cserélem.
A múlt embere vagyok teljesen,
a jövőt azért meglesem,
csak hogy a múltban elmeséljem,
A múltban élek gyáván, lelkesen,
de szólok pár szót körülményesen
az örök dolgok érdekében.
A múlt embere vagyok teljesen,
a múltban élek gyáván, lelkesen.
*
EGY FORMA
Miért öregszünk egyformává,
ha különböztünk negyvenévesen?
Az elmúlás csak egyformát lát.
Igaz se volt, hogy egykor rádszállt,
megrángatott a halálfélelem?
Miért öregszünk egyformává,
ha úgy éljük meg ezt a drámát,
hogy átsiklunk a rideg tényeken,
az elmúlás csak egyformát lát,
és mi is megadjuk a módját,
nem búsulni a legtöbb emberen.
Miért öregszünk egyformává,
miért sírunk, hogy: Höhö! Háhá! –
röhögni így már nem fog senkisem.
Az elmúlás csak egyformát lát,
nem értékeli azt a formát,
amit adott nekünk a lét-üzem.
Miért öregszünk egyformává,
az elmúlás csak egyformát lát?
*
HAJSZOLTSÁG
Ha nincs idő ma semmire,
mert nem a van, a nincs az úr,
marad a félidő fele,
a félnek is a negyede.
A tört darabjaira hull.
Ha nincs idő ma semmire,
beköltözik a semmibe,
vegetálni gyorsan tanul.
Marad a fél. Idő fele.
Se vége nincs, se kezdete,
így önmagára rászorul.
Ha nincs idő ma semmire,
a kapkodás ígérete
elhihetőnek bizonyul,
marad a félidő fele,
a megváltozott sors sose
pofoz meg irgalmatlanul.
Ha nincs idő ma semmire,
marad a félidő fele.
*