Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei)

Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól

„az embereket nem bántották
a civileket nem bombázták
a városokat nem érte a háború”

hé, haver, túl sok az időd
a haragra

inkább a csajoddal törődj
ébenfekete a haja
és figyel rád

ügyelj rá, hogy amikor leszop
ne színlelj
az ízed olyan
mint magyarországé

és éjjel, ha újra egyedül fekszel
és a képernyőn matatsz
ne feledd
a teló a szavaktól válik okossá

mondd el neki, milyen szép
kívül és belül

ne használj
felcserélhető mondatokat

és végképp felejtsd el
hogyan kérj bocsánatot
a macskádtól

Öreg kurva

köszönöm neked
öreg kurvám
hogy megláttam, milyen
stílussal lemondani
arról, ami magunkból elveszett
ahogy elsétálsz
a móló végéig, hol
a tenger a tengerrel összeér
fémcsatos, magasított cipőben
súlyos lánccal nyakadban
egy percre sem tűnsz
nemkurvának
az maradsz, míg egy sikátor mélyén
utolsó vendéged
az első, aki elégedetlen
megfojt törött mobilodért
az apróért a tárcádban
a fakó zsebtükörért
mikor megtalálnak
zúzott nyakad felett fél arasszal
mosolygó lesz cserzett ajkad
matrózok, kapitányok tudták neved
izmot és vállat
horgonyt, vitorlát
horizontokat öleltél
öreg kurvám
most sétálsz
kukákban túrsz, elrongyolt
elfakult, elrojtult
ruhákat cibálsz elő, lóbálod
őket a naplementében
belerázod a sós szélbe
talán annak gyűjtöd, kit négy éve
nem láttál, a zöld szárnyú gyász
kis, fekete csápokkal
verejtéket szürcsöl rólad
rajtad utazik az utcákon át
simítsd el homlokodon
fél évszázadnyi ölelés ráncát
sétálj tovább
egy fémláncot cipőorral elrúgva
oda, hol a tenger
a tengerrel
összeér

Hol vannak a nagymellű nők?

szívott egy utolsót
a cigiből
a peronon, ahol tilos
zsebre vágta a mobilját
és elbődült
„tesó, hová tűntek a nagymellű nők?”

szeme vidám volt
hunyorított
mintha huncutságon érnék
de hangja végigcsattant
egy egész vonatnyi nő
egész vonatnyi mellén
majd továbbgördült
a sínek mentén a szomszéd városig
horizontokon és délibábokon túl
az óceán túlsó végére

hallották
a bikinik a parton
az anyjukban reménykedő férfiak
az újságok, a tévé
a net minden egyes bugyra
a babák, a boltosok, a fizetésre várók
a sorban állók, a buszvezetők
az űrhajósok
mind nagy-nagy melleket hallanak
az egész világ a semmi fölött
himbálózva
nagy mellek végén csüng

megmondom, hol vannak
a feleséged lánykorában
mikor még nem ismert téged
és szép volt
az emlékeidben anyádról
a szomszéd nőn, aki
egész nap egyedül
a téboly vonalán sétál
a kormányhivatalok
fehér blúza mögött
menzák konyháiban
a kancsal tükrökben
minden kicsi, lapos, szétszívott
felvarrt vagy felpolcolt mell
minden sóhaj
minden megfeszülés
sírás és magára hagyás
alatt
mögött
és benne