Kicsi Sándor: Nyitott szemmel alvó állatok
Az alábbiakban arra mutatok rá, hogy egy vélt vagy valós tulajdonság, a nyitott szemmel alvás egyrészt szimbolikus jelentőséget adott az állatok királyának az európai keresztény kultúrában, másrészt osztályozási szempont a mongol népi állattaxonómiában.
A szakrális etnozoológia egyik érdekessége az az ókori elképzelés, amit a Physiologus (II. század) is ismertetett: a nyitott szemmel alvó oroszlán az éberség jelképe; Krisztus testének a kereszten való halálát is jelenti, míg isteni része az Atya jobbján őrködött (Physiologus 1986: 5, Sachs–Badstübner–Neumann 1988: 243, Fügedi 1993: 102, Újvári 2001: 369).
Friedrich Ohly a következőképpen részletezte az európai középkor ambivalens oroszlánjára vonatkozó elképzelésket: “Az oroszlán, mivel nyitott szemmel alszik, jelentheti Krisztust, aki emberként meghalt, de Istenként tovább él. (…) Vagy éppígy jelentheti a vérszomjas, dühödten toporzékoló ördögöt, aki türelmetlenül les áldozatra (…). Jelentheti az igaz embert is, aki nyugodt, »mint egy ifjú oroszlán«. (…) Jelentheti az eretneket, mert szájából árad a bűz, mint eretnekéből az istenkáromlás (…) stb.” (1997: 162).
A szimbolikus értelmezést elhagyva a nyitott szemmel alvó oroszlán a későbbi szakirodalomban is felbukkan. Apáczai Csere János az oroszlányról a következőt is említette: “Kinyitott szemekkel aluszik” (1653, 1959: 235). Miskolczi Gáspár többek között a következőket közölte az oroszlánról: “A szeme héja vagy bőri igen rövid, szemei pedig igen nagyok, mellyek nyárban a szunyogoktól annyira ostromoltatnak, hogy sokszor a vízbe egészlen béfekszik miattok. Szemét felnyitva aluszik igen kevés ideig, sőt aluvása közben is gyakorta csóválja a farkát, hogy az emberek abból is vegyék eszekbe, hogy ő derekasan nem aluszik” (1702, 1983: 64).
A halha mongol népi felosztási rendszer az állatokat – látszólag élőhelyük szerint – négy kategóriába sorolja, amelyek a következők: (1) luszín am’tad – a vízben élő állatok, (2) lusz szawdgín am’tad – a vízben és szárazföldön élő állatok, (3) szawdgín am’tad – a szárazföldön élő állatok, (4) tengrín am’tad – az égben, a levegőben élő állatok. E kategóriák sajátosan vannak értelmezve, a mongolok például a farkast általában tengrín am’tannak, azaz égi állatnak tekintik, s ebben az interpretációban a tengrín am’tan nem azt jelenti, hogy egy élőlény repül vagy a levegőben él, hanem azt, hogy az Ég akaratát teljesíti a földön (Avar 2012: 125). (Mongolul am’tan ’élőlény, állat’, am’tad ’élőlények, állatok’.)
A mongoloknál lusz az alsó világ, a vizek birodalma, s a luszín am’tad kategóriába tartozó állatokról úgy tartják, hogy ezek itt élnek. E kategória azonban egyes vélekedések szerint ugyanúgy átfogja a medvéket, szarvasokat és őzeket, mint a kígyókat, a gyíkokat vagy a békákat, ugyanis ezek mindannyian a „természet” értelemben tisztelt Lusz küldöttei. Gyakori mongol meghatározás szerint a luszín am’tan a vízben és mocsarakban élő állatok összefoglaló neve, de általában nem sorolják ide a vidrát és a hódot, illetve a vízi madarakat sem. A legáltalánosabb mongol vélekedés szerint a luszín am’tan kategóriába a vízben élő és a csúszó-mászó állatok tartoznak. Ezt a meghatározást a népi gondolkodás legtöbbször úgy pontosítja, hogy azok az állatok tartoznak az „alsó világ lényei” közé, amelyek egy pillanatra sem hunyják be a szemüket, ugyanis ők az alvilág urának örökké éber őrszemei. E „pontosítás” annyiban pontatlan, hogy bár a halak és a kígyók valóban sohasem pislognak, azonban a kategóriába kétség kívül beletartozó gyíkok és békák például be szokták csukni a szemüket. Általánosságban az állapítható meg, hogy a luszín am’tan közé legtöbbször a halakat, a kétéltűeket és a hüllőket sorolják a mongolok (Avar 2012: 138).
Ugyancsak a mongolok úgy vélekednek, hogy egy helyi, a tibeti masztiffhoz hasonlító kutyafajta, a banhar (’duzzadt, dagadt pofájú’) kutya az oroszlán öt tulajdonságait hordozza magán. Ezek egyike, hogy „négyszemű” (dörwön nüdtei), ami egyesek szerint a kutya szemei fölötti két világos foltra utal, mások szerint a lábain található, „szemfehérjéhez hasonló” fehér pöttyökre. Mindkét értelmezés lényege az, hogy azok a szemek akkor is nyitva vannak, amikor a kutya alszik, s így tulajdonképpen mindig figyel (Avar 2012: 179). Ez egyértelműen az európai nyitott szemmel alvó oroszlánnak, mint az éberség jelképének párhuzama. (A mongolok se az oroszlánt, se a kutyát nem sorolják a fent említett értelemben az „alsó világ lényei” közé.)
Nyitott szemmel alvó állatot más etnozoológiai leírások is említenek. Mary Douglas a lelék (bantu nép a mai Zairében, kb. 30 000 beszélővel) állatismeretéről szóló klasszikus tanulmányában azt közölte, hogy a lelék szerint egy antilopfaj (Cephalophus grimmi) nappal nyitott szemel alszik, a vadász a lábánál fogva meg tudja ragadni, s ennek az a magyarázata, hogy csak éjjel aktív, a szellemek szolgája (1957: 49; említi ezt még Willis 1975: 32).
A mindig nyitott szem azonban többnyire az éberség jele, csak szimbolikus értelmezése különböző. Az európai keresztény kultúrában a nyitott szemmel alvó oroszlán Krisztus szimbóluma. A mongoloknál egyrészt a samanizmusban a mindig nyitott szemű állatok az alvilág képviselői, másrészt az indiai és tibeti buddhizmus révén megismert oroszlánhoz hasonló kutyafajta hasonló tulajdonsága pozitív jelenség.
Irodalom
Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia (1653). Bp.: Szépirodalmi 1959.
Avar Ákos: A természet és az állatok a hagyományos mongol gondolkodásban. Doktori (PhD.) disszertáció. Bp.: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 2012.
Douglas, Mary: “Animals in Lele religious symbolism.” Africa 27(1957)1: 46–58.
Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben. Miskolc: Herman Ottó Múzeum 1993.
Miskolczi Gáspár: Egy jeles Vad-Kert, Avagy az Oktalan Állatoknak (…) Históriája (Lőtse, 1702). Szerk. Stirling János. Bp.: Magvető 1983.
Ohly, Friedrich: “A szavak szellemi jelentése a középkorban.” Fordította Bernáth Árpádné. In: Pál József, szerk.: Ikonológia és műértelmezés 1. Az ikonológia elmélete. Szeged: JATE Press 1997: 157–178.
Physiologus. Fordította Mohay András. Bp.: Helikon 1986.
Sachs, Hannelore–Ernst Badstübner–Helga Neumann: Christliche Ikonographie in Stichworten. Leipzig: Koehler & Amelang 19883.
Újvári Edit: “oroszlán.” In: Pál József–Újvári Edit, szerk.: Szimbólumtár. Bp.: Balassi 20012: 368–370.
Willis, Roy: Man and Beast. Herts: Paladin 1975.
Illusztráció: Physiologus var.
Ezek is érdekelhetik!
Tóth Kálmán: A paraszti szőlőművelés a Drávaszögben →
Tárnok Attila: El Camino – a klasszikus zarándokút →
Vörös István: Mintha a jövő egy tükör lenne… →
