Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika rec2

március 1st, 2022 |

0

Bartusz-Dobosi László: A költészet helymeghatározása

 

Viola Szandra: Használt fényforrások (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020)

 

vszViola Szandra legújabb, harmadik versgyűjteménye, a Használt fényforrások, hivatástisztázó kötet. Lelki, szellemi GPS. Irodalmi helymeghatározó korpusz, amely már a felütésben eligazít minket. A Hol van? című s ciklusokon felül álló, kötetindító vers ugyanis egyértelműen megadja ebben a sajátos lírai territóriumban a költészet pontos koordinátáit. „Ott lakik a gondolatszakadásban, / mely összefűzhetetlen, […] ott, a hihetetlen trivialitásban / és a hihető lehetetlenben, […] ott van a költészet.”
Ez a lírai lokalizáció végigvonul a három ciklusba rendezett – család, metafizikai világ és a fizikai valóság, azaz a természet világa – teljes szövegkorpuszon is. A versekben tetten érhető egyértelmű önreflexív vonal ugyanis megadja a kötet horizontális szélességi fokait, amelyhez képest a költő mindent hajlandó felforgatni maga körül, hogy a másik, vertikális hosszúság szemszögéből is megvizsgálhassa a dolgokat. „Ha tótágast állok, miért nem zöldül / ki az ég, és kékül el a föld?” (Tótágas), vagy „Tükörképed lógatod a vízbe, / a folyó mennyezete hullámos üveg” (Párhuzam).
De nemcsak térbeli helyváltoztatásra, hanem egyenesen időutazásra is inspirálnak minket a szövegek. A lírai ént ugyanis a gyermekkor és a jelen, a valós és a szakrális idő keveredése egyformán érdekli. Verseiben ezért ezek mintha egybeérnének, múltjelenné és téridővé tágulnának.
A karcsú, 57 verset tartalmazó kötetre a költő egyéni látásmódjának leheletfinom képisége vetül rá, mint fényképre „a rohanás mozdulatlansága” (Naplementeszobor). Viola Szandra világa ugyanis, mint sajátos puzzle, több módon is összerakható, életdarabkáinak vitalitásához nem férhet kétség. A be- és kilégzés dinamikájának természetességével történik a mágia, amit költészetnek hívunk: „a Hargitán olyan erős a levegő, / hogy dohányfüstnek is beillenék. / Sűrű, hideg és ragyogó, / csak jó mélyeket lélegeznek itt / a költők, és már kész is az ihlet: / teli a tüdő verssel…” (Száz éve nem úgy).
Mintha minden egyes versének, szavának létezne egy ideája, amely a statikus valóságot a képzelet dinamizmusával képes lenne újrarendezni, sőt újraértelmezni. Ihletettségéből „…mint / bölcsészek hosszú sáljai, / úgy tekeregnek ki…” (Nem számít) a szavak, s állnak egybe verssé.
A három, tematikai értelemben látszólag elütő ciklus versei mind mondandójuk irányultságát, mind közelítési módjukat tekintve egyfelé mutatnak. A családi vonatkozásokkal foglalkozó, Nem visszatérő, hanem hazaér ciklus poémái kivétel nélkül e fent említett koordináta-rendszer két, egymást metsző találkozási pontját, élet és metafizikai lét közti kapcsolatot keresik. „Nagyanyám nem halt meg, csak ottmaradt a tavaszban, / nem akarta többé kívülről nézni a körforgást” (Ringlispíl). A költő a teljes és értelmetlen megsemmisülés helyett a dimenzióváltás lehetségességébe vetett hitét kommunikálja, „öregedésversei” fiatal kora ellenére ezért sem hatnak furcsán. Verseiben dialógust folytatnak egymással az idősíkok: „Közben / megszületett / nagyapám halála.” (Megszületett) – s ez lényegében átvezet minket a következő dimenzióegységbe.
Második, metafizikai térbe helyezett versciklusában, A szentháromság kétharmadában ugyanis finom vezérszálként húzódik végig egy számmisztikai vonal, amely a Szentháromság misztériumát (is) kutatja: „Fehér, túl fehér az éj, / a fénytől nem látni, / hogy sötét van, / s itt vagyunk mindhárman / a kettőből, / csak te nem.” (A szentháromság kétharmada), vagy „Mennyi önmagadszor / kettő és énszer szentháromság?” (Addig öntudatlan).
Azt tapasztaljuk, hogy a költő különös, filozófiai síkról közelített matematizált gondolatisága áthágja a fentebb megrajzolt koordináta-rendszer kereteit, s új világokat nyit meg előttünk. Olyan világokat, ahol a fizikai világ törvényszerűségei nem vagy egészen másként érvényesülnek. Itt a „Felhő lógatja a szárnyát, / s szállni tanul a pára.” (Ígéret hava), itt Jónás helyett „a cethal imáját” (Jónás kora) hallhatjuk, s egy pillanat erejéig átérezhetjük még „a paradicsomi magányt” (És akkor Isten) is.
Transzcendens versvilágának egyedi klímáját olyan finom, emocionális tapasztalások adják, mint a tornyaikkal a magasba nyújtózó templomok „imaszag”-a (Templomba járás), a „szentek [falakra párálló] cérnavékony lélegzete” (Isten Fia a testbe visszajár), a padokban egymás vállához szoruló, „forró [emberi] testkabátok” (Ünnep) vagy éppen az oltáriszentségen átvilágló „irgalomhúsú […] kenyérszentkereszt” (Mintha a nagymamám).
Hamvas Béla Az öt géniuszban azt írja, hogy „Az ember a helyet lényének azzal a mélységével érti meg, hol már nincs változás.” Viola Szandra kötetének harmadik ciklusa, a Csak a tengerhez van köze, ezt a helyet igyekszik fölfele mélyíteni. „Tájakat húzok föléd” (Gótikus templomfal a fátyol), illetve „Én tájakkal szeretlek” (Tájakban).
Ezt a nem változó tapasztalást, család, Szentháromság és táj között, legkifejezőbben talán egyszavas verse, az „Elválaszthata– / tlan” adja vissza, amelyben cím és tartalom, forma és az azon túlmutató jelentés egységét és egyben annak törékenységét is igyekszik elénk rajzolni.
Viola Szandra azonban egy pillanatra sem hagy kétséget afelől – s erre már a kötet borítójára helyezett, stilizált s kereszt formában világító villanykörte is utal –, hogy az általa felfedezni s versekkel belakni kívánt világának megértéséhez navigációs rendszereink szoftverfrissítésére lesz szükség. Mert használt fényforrásaink képtelenek lesznek bevilágítani azt a valóságot, ahol a költő poétikai és talán valóságos értelemben is vett Istene lakik. Pedig, ahogy olvashatjuk, kizárólag Ő lehet a támpont. „Ő a sötét űr a csillagok mögött, / ő a szünet két lélegzetvétel közt, / ő az ájulásüres álom, ő a halál / vagy még az sem, / de minden, ami létezik, csak hozzá képest” (Csak saját magát nem).

 

 

Illusztráció: Könyvrecenzió


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş jojobet giriş jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet perabet perabet giriş betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş betasus betasus giriş nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş atlasbet atlasbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş perabet nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betsmove betsmove giriş marsbahis marsbahis giriş casibom casibom giriş mavibet mavibet kavbet kavbet giriş