Barna Júlia: Észre sem vett szépségek (két vers)
élni
élni annyi mint emléknek születni
találgatni
a jövőjébe ki fog magával vinni
élni annyi mint kerülgetni
a nekünk nem tetsző kényelmetlen igazságokat
vagy gyűjteni a komolyan vehető szavakat
élni annyi mint szűk mozgástérben
ide-oda verődni
végeláthatatlan tengeren evezni
míg ki nem derül
hogy nem is végtelen és nem is tenger
pocsolya
de lehet néha mégis
tengernek látni csodálva
az élet kényszerpálya
menni kell előre
tudván tudva hogy a semmibe
aki visszanézne rádöbben nincs kire
nem lát iránymutatást
csak a saját tétova lábnyomát
az idő zegzugaiból
néha fényes pillanatok röppennek fel
érzékcsalódás csupán
homok a szembe
zavarossá váló gondolatmenetek
valamiben hinni kellene
de az élet elmúlik mielőtt megtörténne
énje kötelékeiből lazulva
lesz az ember az egésznek része
amely befoglalja majd a szeretetébe
észre sem vett szépségek
észre sem vett szépségek
amikor egy régi dallamot
amit megjegyeztem valamikor valamiért
visszajátszik az emlékezet
amikor találkozom egy rég nem látott baráttal
és simogató fények lobbannak szemében
ahogy a reggel a virágokat felébreszti
ahogy az ősz kábító színvarázsa
az elmúlást festi
amikor az öregséggel
beköltözik szívembe a béke
amikor a titkok megfejtődnek
kifordítják mélységeiket
és mindent megértek
amit soha nem tudtam
vagy már elfelejtettem
Illusztráció: Mnémoszüné-részlet (Rosetti)
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
