Barabás Blanka: Vihar, Ébrenlét, Átváltozás
•
Vihar
Szeretem a hideget, mondtam.
Unom e zűrös, nyugodtnak látszó életem.
Üres ékszerdoboz vagyok,
most kis időre felcsillantam, ragyogok.
De mellkasom tátongó lyuk.
Már könnyeim sem írnak,
bicegő soraimban rejtőznek, várnak.
Tán valaki rájuk talál,
s világa teljességével menti meg!
*
Ébrenlét
Hogy fölébrednék, s csak álmodom.
E sóvár sivatag.
Tetszik neki, hogy sírok,
hiszen szárazság van itt.
De vajon mióta?
Fáradtak szemeim.
Szólok,
mindjárt vért sírok.
Tetszik neki, hogy sírok,
hiszen hazugság van itt.
Kék véremmel kioltják a szárazságot.
*
Átváltozás
Kirekesztett fájdalom,
mely körbezár.
Merengek valahol,
hiányt lélegzem,
hiányoddal létezem.
Milyen csúf ez a világ:
szimfóniátlan.
Magabiztosan sétálsz.
Kép a falon.
Sötétben sír egy cigánylány.
Eszembe jutottál,
fent az aranymezőn,
lent a szénmezőn.
E kettő között leülsz az asztalhoz.
Milyen szép ez a világ.
Merengsz,
szemben velem.
Így lettem
halandóból halhatatlan.
*
*
Illusztráció: A. Sérgil
Ezek is érdekelhetik!
Ádám Tamás: Csontpor és más versek →
Babics Imre: Tollvégek avagy spirituális ornitológia (részletek)* →
B. Mihály Csilla: Időtlen létem, Álmaim →
