Vers

augusztus 29th, 2026 |

B. Tóth Klára: Lajos királ imája

Fiatal életem
Uram, eléd teszem,
az árból ki nem jutok,

végem vagyon immár,
lovam húzza hínár,
kiúszni már nem tudok.

Ulrich kamarásom,
hű emberem, társom,
királod immár itt fúl!

Vitézim elestek,
buborékok vesznek
körül, lelkem feltárul…

Hívogatsz, Anyácskám,
ki itt hagyál árván,
s visszakéred fiadot.

Elvésze nemzetem,
Mert ma az győzelem
nem minékünk adatott.

Oly büszke haderőm
mohátsi temetőn
szégyenszemre vérbe hull,

elpusztulunk itten,
így büntet az Isten,
vízbe esénk botorul.

Megáradt az gázló,
megbotlott szegín ló,
penig jó volt csatában!

Úr vagyok, de folyton
vízzel telik torkom,
királ mit ér magában?

Oltalmazzad, Uram
kicsiny János fiam,
és hű Angelithámat,

szerelmes dajkámat,
titkos asszonyomat,
anyám helyett anyámat,

hogy nem ölelhetem
többet, inkább engem
ölelget az rút halál.

Anyácskám, kit soha
nem láthattam vala,
túlvilágon megtalál.

Jó apám, Ulászló,
János is Jagelló,
s nem öleléd szívedre.

Lanton szépen zenél,
s számos méltó erény:
királnak lett teremtve!

Lovak dobogása,
kürtök harsogása
füleimben elhalkul,

szféráknak zenéje,
szivárványos fénye
dereng, agyam eltompul.

Uram, az hazámért,
mit az sorsa rámért,
adom éltem kezedbe,

de nem az pusztulást,
inkább szabadulást
ígér Krisztus keresztje!

Kemény küzdelem volt,
meghasadt az mennybolt,
csuda hős volt mindenik,

körbevett az ellen,
ily túlerő ellen
nem védték meg vértjeik.

Ifjú éltem vesztém,
hullámsírba vetvén,
harczainknak ez ára,

de a remény égi,
királát túléli:
Hazám feltámadása!
*
*
Illusztráció: Dorffmaister I.