Szilvási Pál: Két vers
Fekete harmat
Fekete harmat, mint a pernye,
hullik a szívre, szájra, fejre.
Hajdina, haj!
Cuppogva lépek vízbe, sárba,
aki engem vár, mindig árva.
Hajdina haj!
Ez az élet simán kegyetlen,
de ne haljunk bele mi ketten!
Hajdina haj!
Ha csúszunk lefelé az árba,
kapaszkodjunk harangvirágba…
Hajdina haj!
Keringő a földi szerelemről
Csupa ígéret a szavad, csupa málna,
hópihe szállt le a szádra, a szádra.
Kék a szemed, csupa ígéret az is ma, mint csak a tenger,
de nem látom, csak a szavaidat olvasom már kora reggel.
Csak neked köszönöm ma, hogy míg a dolgok éles kései darabolnak,
én azt a percet várhatom, hogy a szádra, öledre hajoljak.
Jaj, a vágy, ez a buta pásztor ide-oda terelget,
ám dehogyis vetem én meg a földi szerelmet,
mert nincs is olyan szép égi öröm, mint amikor a testek
egymásba borulva magány ellen patikaszert keresnek.
De félek is én, ez a labirintus túl bonyolult,
hányszor volt, hogy a hívás tévesnek bizonyult.
Itt van az éj, és álmom kirabolja az álmod,
megálmodtalak, s éppen olyanná kellene válnod.
Jaj, gyere már, valahára kóstolhassam az ajkad!
Jaj, gyere már, ne legyen túl sok ruha rajtad!
Csupa málna a szavad, csupa ígéret,
hópihe száll le a szádra, a szádra: az élet.
Illusztráció: Ruttkay Sándor Írnok és múzsa c. grafikája
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
