Gábris János: Sodrásban (Két vers)
Valódhoz hajoló…
…szelíd, piros szépek
rét zöldjében égnek,
– puha kezed simít
virágmindenséget.
Virág lett lelkem is,
feléd kinyílhatok
– fényeket hajadból
szirmomba zárhatok.
Ragyogásod őrzöm,
hogyha jő az éjjel,
– megbirkózom én már
hideggel, sötéttel…
Hajnali harmatból
gyöngysorodat fűzve,
illattal ölellek
gondot messze űzve.
Ha mégis letépnél,
tenyeredbe halok,
– szemeid lennének
búcsúzó csillagok…
Sodrásban
Mint minden vizeken
idegen hajós
sodródóm megtört hiteken.
– Ideges a jós,
jövendölése fennakadt
haragos szirteken.
Mennyi szóörvény ragad
magával héjladikon hányódó,
törékeny igazat:
A hatalom hiteles,
s éget fel fontos hidakat:
– a múlt előtt, a jövő megett.
A meztelen, ki mindent levett,
most hazugság háncsaival
leplezi magát…
…a süket zenét hallgat,
a néma felkiált,
fegyenc fegyőrt vallat…
Fent és lent egymást falják
– hol vannak a tisztes balgák,
a magukat másokért áldozók?
Mint minden vizeken
idegen hajós,
sodródom megtört hiteken..
A tavasz tűnő buborék,
a nyár heve hűs, nem elég,
hogy fény legyen, s meleg:
– idebenn…
Illusztráció:
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
