Mondd meg nékem, merre találom…

Önszócikk

január 20th, 2017 |

0

Győri László: Önszócikk

 

Önszócikk! Humor vagy komoly? Mi rosszat, mi jót írhat magáról az ember? Először is tegye át harmadik személybe a mondatokat, akkor talán könnyebben megy. Írja le, hogy mikor meg hol született, azután jöhet a többi tömör unalom. Legyen más a kezdet, születni mindenki született, és született valahol, és származott valamilyen családból, de annyi év után egyiknek sincs semmi jelentősége, de hogy minek van, az úgynevezett művekből kiderül. Az az ember, aki most önszócikket ír, már tudja, hogy nem érdekes, mikor, hol, hogyan kezdte, milyen világból érkezett. A változások számítanak.
Az első nagy változás akkor érte, amikor megtanult olvasni, ettől fogva senkire sem szorult rá, ha a meséket szerette volna a betűkből megfejteni. A második, amikor leírta az első verset, a harmadik, amikor a másodikat, a harmadikat, és nem hagyta abba, a negyedik, amikor gimnáziumba került, az ötödik, amikor egyetemre, egy nagyvárosba, a hatodik, amikor megjelent az első verse, és így tovább: az első verseskönyv meg a többi. Megírt egy láda könyvet, a láda ugyan nem túl nagy, de láda. Az is nagy változás volt, amikor prózát kezdett írni. Az is, hogy díjat kapott.
Még most is ír, de a változásban már kételkedik. Csak ezt az önszócikket kellene már befejeznie, csak az a baj, nem nagyon hiszi, hogy van értelme ennek az állítólag sikeres új bolondságnak. Mindegy, ám legyen, és benne egy kis adalék: 1942-ben született Orosházán, egyszer József Attila-díjjal tüntették ki, egyik verses kötete a Szépírók Társasága díját nyerte el.
Költészetét az Elérhetetlen föld többi résztvevőjéhez hasonlították, amely ítéletet nehéz volt megváltoztatnia, a kritikák a megkülönböztető egyéni jellegzetességeket, a finom árnyalatokat általában nem rajzolták meg. Értékelése még jobbára hátravan, az olvasó a bírálatokra tud csak támaszkodni.
Aki többet akar róla tudni, vegye elő a könyveit, ha van még egyáltalán, aki olvas. A költészet önjáró önjáték. Aki beveheti, vegye be!

 

Illusztráció: Győri László (Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele, 2016)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás