Hegyi Botos Attila: Önszócikk
Hegyi Botos Attila (Siklós, 1970-, költő, filozófus, ökológus, zeneszerző etc.)
Fent Nevezett Névvel viselős,
ki titkon még oly neveket is hordoz, amint Ágost, Ágoston vagy Elek;
s a mögötte egyre áttekinthetetlenebb, délre és keletre futó családfagyökereken még újabb egzóta gyökérgumókkal (lásd Soltra, Angalét, s egyéb fura jószág, nevek mögötti nevek),
szóval s jelesül ez az „Ez”, ez az „Az”, ez az „Ami”, s mint „Aki”, minden élőlényhez hasonlóan varázslatos, sokszín prizma-fénytörés: hát Nevezhetetlen –
talán épp e sorok írásakor döbben rá arra, hogy a név-viselősség – miképp a kifejezhetőség megannyi nevető arca – részint teherbeesés, még inkább áldott állapot is lehet.
Egyetlen szóval hát e Fentnevezett világra jött egyszerre értelmiségi egyszerre szőlőműves család egyszülött fiaként, az illír határ mentén, egy lankás déli lejtőn az ezerkilencszázhetvenes esztendő Kos havának idusán. Azon a napon és azon az órán, amikor tetőzik az apály, legsötétebb az éj; s egy jeles gondolkodó jeles meglátása szerint a csalogány az erdőn először énekelni kezd.
Adott volt hát a magány, a félrehúzódó, mégis mámoros teremtő, a délmuzsikás, éneklő természet, adott volt az ibolyabarna sötétség és az övező éji csend, és adott a szüntelen adventi várakozás, hogy felkeljen a napkorong a déli lankák felett. A sosem csillapodás, hogy lábát újra s újra türkiz tenger mossa, s illanó páraként foszoljon a legelső napsugárral.
Csillogjon zöld hegyek lankáin, villózzék fehér partú szigeteken.
S persze adott a szőlőtő, a Folyóköz Életfája, Noé Ajándéka;
minden Egyszülött Fiú, Ampelosz s Hórusz Zöld Szeme.
És adottak voltak az állatok; az ifjúkor bábáskodása az ürgemagzatok születésén,
az őt körülvevő mindenféle nemű, fajú tücsök és bogár, vad s meghökkentő jószágok arzenálja, szemforgatóhalak brakk-, korallszirtiek tengervize.
Bizony mondták is sokan: ebből a fiúból vagy nagy zeneszerző vagy nagy zoológus lesz.
Idővel persze mást is mondtak.
Költő, festő, színész, búvár, barlangász, tornász, szakács, taxonómus, mineralógus, kertész, filozófus; varázsvesszős ember vagy épp teljességgel reménytelen egzisztencia: attól függően, mely látószöget hozva ismétlődő játékba, volt újabb születésnap, karnevál, s megannyi egyéb ünnep, ceremónia sora.
Ámde először is az aktuális természettudományos narratívák szegték kedvét, a vitrinekbe elrendezett, gombostűkre szegezett, előbb még tarka lepkeként repkedő szavak. Később persze csak rádöbbent, nem pusztán a kifejezésekkel a baj, s nem kizárólag e tájakon történhet így, ugyanúgy eshet a művészetek, a humaniórák, no meg az emberélet legérzékenyebb szavaival.
Megannyi diszciplináris üldögélés után hát csak elvégzett egy filozófia s egy ökológia szakot. Végezetül úgy döntött – döntött-nem döntött? –, már csak marad békében a tő, a buzgár közvetlen közelében. Ahol még egészen frissek, ahonnan éppen kiröppennek a szárnyak, a lélegzet. Ahol még nem fedezetlen váltók, kurrens kütyük, esztétikus fontoskodások, pukkanó békanyálak, de teremtő igék a szavak.
Oldhat, moshat forrásvizükkel akár.
Ahol bármi megtörténhet, a legmagátólértetődőbb lelkesültséggel.
Érintéssel, érintettséggel. Éles fénnyel, hűsítő árnnyal, könnyű széllel, vérrel, sóval, lángoló nyugalommal.
Metszegethet, köthet, gondozgathat. Ugrándozhat. Óvhatja lepkeszárnyakon a hímport, magot ültethet, agyagot formázhat, teremthet, univerzumokkal bogarászhat.
Csavaroghat gyermekeivel akár. Szóval, énekkel, mindenféle alakú, hangú, színű, illatú mozdulatokkal; apró s nagyobb teremtményekkel.
Kővel, vízzel, fénnyel, szellős ragyogással. Lávaömléssel, hullámveréssel, villámlással.
Hogy csöndes őszönként hátradőlve, áttetsző pohárba öntse a mű arany levét.
Polihisztorság? Állhatatlanság? Aligha. Csupán ugyanaz a fény- és vízjáték, örökkön kiáramló, táncoló TERMÉSZET – könnyen felismerheted csillagzümmögésben, tücsökhangban, hullámzó vízben, hajnalhasadásban, nyújtózó hiúzban, galacsinját hajtó bogárban: „mindabban, ami orpheuszi, egyöntetűség van”.
Ennyi hát Nevezett Személyről, a többit írja meg más; a család, a barátok, könyv, dalok s himnuszok, a kövek meg a fák; így-úgy természetek avatott tudósai: megannyi röpke élet, ahogy az már illendőn, szeretettel, érintetten szokás.
Illusztráció: Hegyi Botos Attila (Szőcs Tekla fényképfelvétele)
Ezek is érdekelhetik!
Agócs Sándor: Önszócikk →
Acsai Roland: Önszócikk →
Berta Zsolt: Önszócikk →
