Agócs Sándor: Önszócikk
A forradalom után született 1957 januárjában. Nincsenek, nem lehetnek személyes élményei a forradalomról, de már a bőre alá beivódott a lőporfüst szaga, a hideg, a rettegés… A szülei sokáig alig beszéltek neki és testvéreinek (az egyikük 14 éves korában csontvelő rákban meghalt) az ’56 előtti megpróbáltatásaikról. A rendszer kiszolgálói később is naponta megkeserítették az életüket, de tűrniük kellett, ha élni akartak, miközben utánuk nyúltak szinte bármikor, ha akartak. És időről időre akartak…
“Nyitott ablaknál születtem
fázom egy életen át” – írta jóval később.
És valóban, az akkoriban létesülő jánoshalmi szülőotthonban iszonyatos széngáz volt a rosszul befűtött kályha miatt, szélesre is tárták az ablakot a szülésznők, nehogy megfulladjon a gyerek. Az anyára nem gondoltak… Azt is nagyon utálta, amikor a napköziben – ahová csak nagy nehezen vették fel osztályidegen “múltja” miatt – beletették a kelkáposztafőzelék közepébe azt a néhány darab pörköltdarabot. Akkor is nagyon undorítónak tartotta és most is ez a véleménye. A tejberizzsel ki tudták volna kergetni a világból. Ma sem eszi meg.
Már kisgyerekként szerepelnie kellett az óvodában, azt is nagyon rühellte. De rendkívül jó pedagógusa volt az általános iskolában Bátyity Matild személyében, aki elsőként nyitotta fel a szemét – éppen Ady-versekkel. “Anyám, az arcod úgy tüzel most / S könnyeidet rejtegeted: / Vajon mi van édesapámmal? / Megint beteg?…” – kisiskolásként megkövetelte tőlük, hogy tanulják meg, s ezért élete végéig hálás lesz neki. Ő igazi pedagógus volt! Nem csak leadta a kötelező anyagot, sokkal többet adott: az életre készítette fel a diákjait!
A középiskolát Szegeden végezte az építőipari technikumban, itt érték legelőször drámai hatások… Azért ment építőipari iskolába, hogy komolyabb szakma legyen a kezében. Később 12 évig dolgozott a kecskeméti házgyárban, közben már megjelentek a versei. Eljárt a helyi művelődési központ irodalmi önképzőkörébe, itt találkozott 1979 elején Lezsák Sándorral. Átadott neki néhány verset, aki csak egyetlen versére mondta azt, hogy jó. Később sokat járt ki Lakitelekre a Könyvbarátok Klubja rendezvényeire, majd a ’80-as évek elején bejárták együtt az országot. Ekkortól ismerkedett meg a kortárs irodalom nagyjaival: Csoóri Sándorral, Buda Ferenccel, Serfőző Simonnal, Nagy Gáspárral, Baka Istvánnal, Tóth Erzsébettel, Pécsi Györgyivel, Bertha Zoltánnal, Mezey Katalinnal, Vasy Gézával, Fodor Andrással, Fekete Gyulával, Szervác Jóskával, Zalán Tiborral, Csajka Gábor Cypriánnal, stb, és a József Attila kör tagjaival. 1985-ben elkészítette a József Attila Kör lexikonát, Buda Ferenc és Csoóri Sándor bibliográfiáját, mindhárom alapműnek tekinthető ma már.
Részt vett – a szervezést itt-ott segítve – az 1985-ös, az 1987-es, az 1988-as lakiteleki találkozókon és most a 2017-esen is.
Eddig három verseskötete jelent meg, a legutóbbi 2010-ben Ördöglakat a számon címmel. Készül a negyedik is, talán az idei könyvhétre meglesz. Ők még tudták, “Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem hogy íveljen.” Ki olvas ma Pilinszkyt! Azt mondja: hiába ír valaki akár húsz könyvet is, ha nem mond semmit! Mindig voltak ügyeletes üdvöskék, ma is vannak szép számmal. Mindegyik olyan, mint a szárízík-tűz: hirtelen fellobban és kialszik, s nem marad utánuk semmi. Semmi! Az izzadságszagú költészettől ma is irtózik. Messziről felismerhető! Szánalmas, ha valaki úgy akar dudás lenni, hogy a pokolnak még a hírét se hallotta…
Illusztráció: Agócs Sándor
Ezek is érdekelhetik!
Acsai Roland: Önszócikk →
Hegyi Botos Attila: Önszócikk →
Berta Zsolt: Önszócikk →
