Mondd meg nékem, merre találom…

Pályázat

március 24th, 2017 |

0

Kortárs irodalmi alkotások pályázata 2017

 

A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet és közlési lehetőséget biztosít elsősorban szépirodalmi alkotások (versek, elbeszélések, kisregények, drámák, mesék, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, dokumentum-összeállítások stb.) létrehozására, idegen nyelvből fordítására vagy hozzájuk kapcsolódó kutatómunkára. Beküldeni szöveggel párosított grafikai és fotómunkákat is lehet. Könyvtervvel, regénykézirattal csak kötettelen szerzőktől fogadunk el pályamunkát.
A folyóirat arculatához illő, megfelelő esztétikai értéket képviselő, nyomtatásban és online folyóiratokban még nem közölt eredeti alkotásokat várunk. Bemutatkozó levelet és a pályamunkák esetleges megelőző elektronikus elérhetőségéről (pl. saját honlap, Facebook-publikáció) tájékoztatást kérünk. (Természetesen előnyben részesülnek a még sehol nem közölt, nem olvasható művek.) Kérjük, a pályázatban szerepeljen telefonszám, postai és e-mail-cím.
A pályázathoz jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen (de segítségként fogadjuk például a Napút féléves előfizetését: a pályázó tájékozódását is szolgálva ekként). Megkötés nélkül bárki jelentkezhet, aki magyar nyelven alkot, magyarországiak és határon túliak egyaránt. Egy pályázó több munkát is küldhet, akár több műfajban is, terjedelmi korlát nincs, viszont egy pályázótól évente csak két alkalommal fogadunk el jelentkezést.
A Napút szerkesztősége már a lap megjelenésének kezdetétől (1999) szeretne felkarolni olyan műfajukban vagy megközelítési módjukban sajátos alkotásokat is, amelyek máshol kevesebb térhez jutnak, ezért felhívnánk pályázóink figyelmét néhány szokatlanabb rovatunkra:
Környezet – A szó tág értelmében: a bennünket körülvevő természeti és teremtett világ kérdéseinek ökológiai, (művészet)filozófiai, néprajzi, építészeti (stb.): szakkutatói vagy tudományos-népszerűsítő megközelítése, magyarázatkísérlete. Ritkábban – a kultúra valamely területének ide tartó alkotása, művészeti megjelenítése.
Asztalfiók – Kerülnek hozzánk vagy – még inkább – tudatosan keressük, hogy akár hagyatékból, akár élő alkotóink dossziéiból az olvasó elé kerülhessenek arra érdemes művek.
Voltjelen – Szólongatjuk a múlt ránk maradt darabjait. Faggatjuk emlékeinket. Kövekről, tárgyakról, írásokról beszélünk. Értelmezéseink óhatatlanul csupán olvasatok, melyeket nem „ők” magyaráznak nekünk, hanem mi mondunk ki helyettük. Minden egykori valóság „jelen” volt egykor, mégis minden tegnap és minden „azelőtt” csupán (mű)alkotás. Írások arról, hogyan határozza meg mindenkori jelenünket az emlékeinkben, alkotásainkban újra- és újraalkotott múlt.
Tizennegyedmagunkban – A tizenhárom magyarországi nemzetiség alkotóinak művei, kutatóinak munkái, hagyományőrzőinek eredményei adják a rovat tartalmát. Vagy – ezekről szóló elemzések.
(Az év során tematikus pályázatokat is kiír a Napút-műhely – az online-változaton érdemes figyelni s azokra külön is munkákkal jelentkezni: serkentjük a vállalkozókat.)
A beérkező pályamunkákat a folyóirat rovatvezetői bírálják el. A kiemelt művek közzétételét az Alapítvány elsősorban a folyóirat online-felületén, a www.naputonline.hu–n vállalja.
A beadás és az elbírálás folyamatos, a honlapra minden hónap 10-én kerülnek fel közlésre kiválasztott alkotások. Július 1-től augusztus 31-ig a pályamunkák fogadása szünetel, november elsejével pedig a pályázat lezárul, és még ez évben a szerkesztőség kihirdeti a kiemelt és nívódíjas alkotókat.
Kérjük, a pályamunkákat elektronikus úton (online.naput@gmail.com) juttassák el hozzánk. Postán küldött kéziratok (cím: Budapest, 1136 Pannónia u. 6.). beérkezéséért  a szerkesztőség nem vállalhat felelősséget. Kéziratokat csak megbeszélt esetekben őrzünk meg.
A pályázat benyújtásakor az e-mail tárgyaként tüntessék fel: Cédrus-pályázat. A pályamunkákat a levélhez word-dokumentumként (doc, docx fájlkiterjesztés) kérjük csatolni. A küldött fájl nevében szerepeljen a szerző neve (ha a polgári és az írói név különbözik, akkor az utóbbi) és a mű (ciklus, kötet stb.) címe. Például így: Háry János_Hihetetlen kalandjaim.docx
A teljes mezőny elbírálása után a közlésre elfogadott (ez maga már elismerés) műveket az esztendő végén a szerzők betűrendjében és műfajonként a naputonline.hu-n tesszük közzé.
2018 első negyedévében az Alapítvány és a szerkesztőség ünnepélyes esttel köszönti kiemelt és díjazott alkotóit.
Köszönjük mindenkinek, aki megtisztel minket a pályázatával!

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás