Dobosi Bea: Tisztesség
Annak idején anyám hívta fel rá a figyelmemet, mivel jár, ha nem nősülök meg. Nehezen tűröm, ha igaztalanul vádolnak vagy megbélyegeznek.
A feleségemet Arinak szólítom. Az általános vélekedés szerint rendes asszony. Sosem mutatkozik smink nélkül, és mindig alkalomhoz illő öltözéket visel. Szénhidrátot nem fogyaszt, és ha vendégségben megkínálják valamivel, fásultan megrázza a fejét. Amikor idegenek érkeznek otthonunkba, előzékeny. Kávét főz, aprósüteményt kínál körbe, illemtudóan cseveg.
A fontos dolgok megvannak. A sorházi lakást és az olcsón fenntartható, középkategóriás kocsit az esküvő után vásároltuk családi segítséggel. Amikor először hívtuk meg a szüleimet az otthonunkba, apám megveregette a vállamat, anyám rám mosolygott. Mindig így tesznek a sorsfordító pillanatokban.
A szomszédjainkkal jó viszonyt ápolunk. Ari néha meglepi őket egy-egy tálca gluténmentes süteménnyel. Tartósítószer nélkül készült lekvárt és savanyúságot kapunk cserébe. A kiürült befőttesüvegeket Ari elmosogatja, és beteszi a kamrába a tojástartók mellé.
Ari azért akarta a gyereket, hogy örömünket leljük benne. Az apja nevét adta neki, és bízik benne, hogy belőle is sikeres pszichológus lesz. Azt tervezi, hogy öregségünkre majd a gondunkat viseli. Amióta megszületett, mindig megvan, mit kell csinálni. Mintha rossz oldalán néznénk a távcsőbe: a tér összeszűkült, a kétkedés és a tétovázás kívül rekedt a látómezőnkön.
A gyereket a szokásoknak megfelelően születésétől Ari gondozza. Nem kételkedem benne, hogy jó anya. Vannak esetek, amikor nem tudom elkerülni, hogy a karomba adja. Ilyenkor a szeme közé nézek, arra a pontra, ahol majd összenő a szemöldöke.
Amikor Arinak dolga van, az anyja felügyel a gyerekre. Télen prémes bundát hord, és pasziánszozik, amíg az unokája alszik. A kártyát otthonról hozza magával egy külön erre a célra készült dobozban. Gyakran fészkelődik, és panaszkodik, milyen kényelmetlenek ezek a modern bútordarabok. Ari sosem tiltakozik, amikor hangot ad a véleményének. Miután az anyja elmegy, megigazítja a fotelt, és a helyére húzza a barna csíkos terítőt a dohányzóasztalon.
A gyereket gyakran fényképezzük. A jobban sikerült felvételeket a pénztárcánkban hordjuk, és a lakás különböző pontjain helyezzük el. Ezzel tesszük mindenki számára világossá, mennyire büszkék vagyunk. A gyereket leggyakrabban az „aranyos” jelzővel illetik. Néha attól félek, nélküle nem lenne mit mondanunk magunkról.
Ha csak módja nyílik rá, Ari megtagadja a velem való testi érintkezést. Tiszteletben tartom a kívánságát. Természetes szükségleteimet titokban elégítem ki a fürdő zárt ajtaja mögött, amikor Ari felkel a gyerekhez. Talán látja az arcomon, ha összetalálkozunk a hálószoba ajtajában. Gyakran aggódom, mi lesz, amikor a gyerek megnő. Néha elképzelem Arit egy idegennel.
A lakást Ari rendezte be, és mindennek megvan a helye. Engem nem érdekelnek a bútorok és a csecsebecsék. Ha a vendégek megkérdezik, ez vagy az honnan származik, nem tudok válaszolni. Ari minden tárgy történetét tudja. Azt is, mire valók. Haragos, ha értetlenül forgatok a kezemben vagy rossz helyre rakok le valamit. Éles hangon adja értésemre tévedésemet.
Az előszobában Ari kis méretű festményei lógnak. Régebben tájakat és állatokat festett papírra temperával. A vendégeink megcsodálják a berámázott képeket, mire Ari azt mondja, gyerek mellett már nincs ideje ilyesmire. A gyerekszoba falára saját kezűleg festett figurákat. Csupa olyan mesehőst, amely az ő gyerekkorában volt népszerű. Azon a véleményen van, hogy a régi mesék nagyobb értéket képviselnek, mint a maiak.
A család megélhetési költségeit tisztességes munkával keresett béremből fedezem. Napi nyolc órát dolgozom, időnként ügyeletet vállalok hétvégére és ünnepnapokra. A munkahelyemen minden kötelességemnek eleget teszek, soha nem illetek senkit rossz szóval. A kollégáim és főnökeim lelkiismeretes munkatársnak és példás családapának tartanak. Ari gondoskodik róla, hogy kifogástalan legyen a megjelenésem. Hetente kétszer kimossa a ruháimat, és kivasalja az ingeket. A vállalati ünnepségek előtt kiválasztja a megfelelő színű nyakkendőt.
Minden második évben öt napot töltünk egy belföldi nyaralóhelyen. Ari a vízpartokat kedveli. Amióta megvan a gyerek, olyan strandot kell keresni, ahol van vízi csúszda és csavaros fagylalt. A strand kerítésén kívül sorakozó bódékban minden évben veszünk valamit. Képeslapot, hűtőmágnest, hógömböt. A kis összeget nem akarjuk kártyával fizetni. Ari a töredezett műbőr ridiküljében kutat, néha kerek szemmel felnéz rám, mintha valami megbocsájthatatlan dolog történne velünk.
Amikor nem nyaralunk, elviszem Arit és a gyereket néhány hétre a szüleimhez. A szüleim vidéken laknak, és mindenen spórolnak, amin csak lehet. Nincs internet-előfizetésük, és anyám nem váltja ki a gyógyszereit. Amikor depressziós, és a leghétköznapibb cselekedetekre sem képes, apám gondoskodik róla. Esténként felhívom, és húsz percig beszélek vele. Apám nem szeret telefonálni. Ha közlendőm van számára, anyámmal üzenhetek. Csak a születésnapján szoktam élni a lehetőséggel.
Két évtizede nem aludtam a házukban. Mégis megesik, hogy amikor éjjel felriadok, azt hiszem, a gyerekkori szobámban vagyok. Percek telnek el, mire visszatalálok a valóságba. A gyerekkori szobámat egybenyitották a szomszédos helyiséggel, és apám dolgozószobának használja. Recseg a parketta a talpa alatt, ahogy fel-alá járkál, miközben a kezét összekulcsolja a háta mögött. Itt ágyaznak Arinak és a gyereknek.
Szüleimet túláradó derűjük miatt kellemetlen embereknek tartják. Másoktól tudom, hogy dicsekszenek velem a hátam mögött. Néha eljátszom a gondolattal, hogy holtan találom őket. Leginkább attól félek, hogy halálukban sem változnak. Sem részvétet nyilvánítani, sem részvétet fogadni nem tudok.
Szeretném tapasztaltnak és bölcsnek látni őket. Ügyelek rá, hogy ne javítsam ki tárgyi tévedéseiket és nyelvi hibáikat. Ha az én káromra viccelődnek, és nem tudok frappánsan visszavágni, kínlódva jókedvet színlelek. Általában tartózkodunk tőle, hogy fontos dolgokról beszéljünk.
Ariék hazaérkezése előtti napon a munkahelyemről a játékboltba megyek. Ez az egyetlen alkalom az évben, amikor magam vásárolok a gyereknek. Játék vasutat veszek vagy legót, és nem gondolom végig, mije van már. A nagy dobozt úgy viszem ki a kocsihoz, mintha eleven test lenne. Csak otthon fog el a kétségbeesés, amikor az ágyára teszem, hogy azonnal meglássa. Lehet, hogy ugyanilyet kapott legutóbb.
Amikor elhozom Arit és a gyereket, a szüleim egymás sarkát gyúrják az előszobában. A kezüket tördelik, mintha valakiről éppen most derült volna ki, hogy halálos beteg. Apámon kifakult kockás ing, anyámon egy kamaszkori pólóm egy kosárlabdacsapat emblémájával. A melegítőnadrág gumija nem vág bele kemény, kerek hasába. Szuszogva szedik a levegőt, és képtelenek összefüggően beszélni. Már most mindenüket az egy szem unokájukra íratták.
Induláskor apám megveregeti a vállamat, anyám rám mosolyog. Így juttatják kifejezésre, hogy elégedettek velem. A gyerek, akit neveltek, tisztességes ember lett.
Illusztráció: Fülöp Péter Várakozók c. fényképfelvétele (2014)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
