Csontos Márta: A játszma vége
Egyre magasabbra tör az idő
ballisztikus rakétája, megáll egy
pillanatra, hogy sütkérezzen a
tenger felett, de te nem érzed
a tűzben arcod melegét, csak a
részecskék haláltusáját kíséred
a nyitott Semmibe horgonyzott
térben – nincsenek alakok és
körvonalak, a kert feldúlt ágy,
párnáján a mezítelen halál.
Minden összemosódik – egy hatalmas,
vörös seb tátong a tükörsima mélyben,
ahol hiába küszködik a medicina,
nincs gyógyír, s már az elsiratás sem
segít, minden ott maradt mögötted
a rád dőlt iszonyat fényében, megégtek
a magok, a kasztrált felhők sugárfertőzött
sóhajában sárkánnyá vedlettek az angyalok.
Kezedből kizuhan az égi seregeket hívó
tündérkürt, a dallamok hulló csillagok
az éjben, s mire magadhoz térsz az
apokalipszis kómájából, nem látsz mást,
csak hideg köveket, melyek örökre
elnyelték a ragyogást a láthatatlan
határvonalak feletti Föld roncstelepén.
Illusztráció: Velicskó Péter fényképfelvétele (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
