Lengyelországi tatár és orosz kisebbségi költészet
Javtiszij Prokopij
Szülőföld
Siessenek csak mások
nagy városokba,
válasszanak maguknak meleg
helyeket,
hideg vidékre vagyok beírva
örökre,
nem szabad eltávolodnom
a tundrától.
Kis hazám a Pecsora
fogja öntözni,
dalok fognak zengni
az ő partjain.
Nélkülem ez a föld
tovább él nem búsul.
Csak én nem élhetek
sehogyan nélküle.
Mamának
A hóvihar mindent letarolt,
körben se ház se tűzhely sem volt…
Te gyalogszánon szültél engem
a hó lett a sámán felettem.
Lehet emiatt vagyok ilyen,
sehol sem találok nyugalmat
utak hívogatnak, elcsalnak,
el a feltáratlan távolba.
A tenger jegéhez sietek,
az Ural csipkés háta mögé.
Üdeség és lágyság mindenütt,
behavazott szelet lélegzek.
Raszul Gamzatov
Samil imám szablyáján égtek…
Samil szablyáján szavak égtek
gyerekkoromból élénk emlékek:
„Nem bátor az ki egy ügyben
a következményekre gondol.”
Költő a betűid kivésve
éljenek tolladdal szomszédságban:
„Nem bátor az ki egy ügyben
a következményekre gondol.”
Musa Czachorowski
***
Nem hirdetek apokalipszist
a fal mögötti embereknek
sem szent háborút
a poézis nevében
Szétrágom a szavakat
mint a mindennapi kenyeret
tanítom magam az emlékére
minden pillanatnak
régóta tudom
hogy semmi sem tart örökké
***
Éjszaka van
és ebben az éjben üres helyek
Éjjeli hó van
és a hideg vitán felüli szépsége
A fehér ropogó nyugalma van
és a kihűlt ajkaim
Sötétség van
nyitott mint a végtelen
***
Hiszen hát élek
ebben az idegen tájban
habár gyakran még
elmegyek éjjel otthonról
És újból rövidnadrágban
szaladok üdvözölni a kertet
az almafák kézre igyekszenek
szélesre tárják leveleik
Megismertek engem a fák
Az ösvényen az ér felől
komótosan érkezik nagyapa
sétabotja
nehezen békül a földdel
És minden múlik
A levegő
nem engedi át a fényt
14.02.1988
***
Jó szúfi: Milyen jól hangzik
milyen lágyan kimondható
Szemeim felnyílnak erre a lágyságra
Szívem megnyílik erre a jóságra.
Melegség van ezekben a szavakban
Kilégzésed melege
Felemelkedvén valamely oldalra
Mivel ott van mindenhol
és csak a mi jóságunk
és melegségünk és szívünk lágysága
nyitják meg nekünk az utat Hozzá.
30.08.2003.
A lovam
/Amir Gismatullinnak/
Néha lovakkal álmodom
összegabalyodott sörények és paták ménese
Őrülten feszülnek az erős gerincek
a várakozásban a lovas súlyára
és a szemük fékezetlen irama
kitölti a távolt megfeszítik
inaikat és izmaikat. Remeg
a megtaposott föld
A nyugtalanság végigsöpör az embereken is
akik még mozdulatlanul a él ülnek.
Körülöttük szétfolyik lassan
az esti köd. Elhozza magával
a beérett vér szagát
Lövések éles szögben
Felkelt egy hirtelen kiáltás
Hol van a szablyám
és lovam
29.09.2002
***
Régóta semmiről sem álmodom
csak néha ritkán
lovak tűnnek fel hajnalban
hátukon hozzák
a sztyeppék távoli lehelletét
és sörényükbe fonva a szelet
Puha orrlyukaikkal finoman megérintik
meggémberedett kezeimet
érzem bennük az elrejtett fényt
az izmok finom játékát
És így úsznak át rajtam
a mélység nélküli térbe
egyre gyorsabban és gyorsabban
És egyre kevesebben vannak
28.04.1989.
Selim Chazbijewic
Himnusz Sofiahoz
A dolog tökéletes
cserébe a részvételért
Kész felgyújtani a világot
hogy birtokoljon.
Nem tudja hogy
részt kell vennie
a nem-részvételben hogy
birtokoljon
Tökéletesnek kell lennie
mint az EGO geometriája
nem tud
sürgetni hogy
Keletkezzen és Így
is Keletkezik.
Nagy Ignác fordításai
Illusztráció: Tatárok népviseletben (2017)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
