Mondd meg nékem, merre találom…

Önszócikk

október 25th, 2018 |

0

Hendi Péter: Önszócikk

 

„Budapesten születtem, nem egészen két évvel azelőtt, hogy a várost védő szárnyai alá vette a Vörös Hadsereg. Azóta is fut a borsó a hátamon, ha azt a szót hallom: felszabadulás”, írja magáról egyik kötete fülszövegében Hendi Péter, akiről elmondható, hogy műveiben az élete és életében a művei. Tízévesen határozza el,  hogy író lesz,  mert  zavarja, hogy esténként, amikor édesanyja és nővére könyveket olvasnak, ő azalatt a plafont nézve várja a lámpaoltást. Első „művét” 13 évesen, kantáros rövidnadrágban viszi el az Ifjúsági Könyvkiadóba, ahol a portásnak azt mondja: „Kezit csókolom, én írtam egy regényt.” Megdicsérik. A gimnáziumban majdnem első lesz egy novella-író pályázaton, aztán húszévesen majdnem ő lesz Magyarország legfiatalabb filmírója, ám a Főigazgatóság megvétózza Bán Róbert rendező nagyjátekfilm tervét. A fiatal joghallgató, előlegként így is felvesz húszezer forintot, ami nem kis pénz 1963-ban, de jobban örülne a felének is, ha a film elkészülne. Talán ez is közrejátszik abban, hogy 26 évesen elhagyja Magyarországot. Svédországban a jogászból lett informatikusból nem lesz termékeny író. Néhány írása megjelenik svéd napilapokban és folyóiratokban, az egyiket a Sveriges Radio-ban is felolvassák. Saját költségén kiadja a Budapesten írott kisregényét és elbeszéléseit. A könyvet tetszéssel fogadja a nyugati magyar kritika. A címadó kisregény, A menekvő egyik érdekessége, hogy második személyben íródott. A szerző nem tud róla, használta-e valaki előtte ezt a formát. Kétnyelvű kötetben megjelenik a Bankrablás Stockholmban című drámája, színpadra  azonban, amint a Rekviem egy jogászért kötetből kiderül, negyven ízben nem kerül. Vagy talán mégis? Babiczky László Budapesten a Magyar Televíziónál tévé-játékot készítene belőle. Igen ám, de ez már 1989, amikor egyszerre minden megváltozik. A nemes cél érdekeben szívesen feláldozom színdarabomat, mondja Hendi Péter Genfben, ahol akkor már nyolc éve egy ENSZ szervezetnél dolgozik, mint informatikus. Francia nyelven ír két színdarabot, közülük az egyik felolvasó-előadásban bemutatásra kerül hat svájci színházban. 2003-ban nyugdíjas és, visszahonosítás révén, a megszerzett svéd mellett újra magyar állampolgár. Genfben és Budapesten él. Több-kevesebb rendszerességgel öt hazai folyóiratban és egy stockholmi internet újságban publikál. A párizsi L’Harmattan kiadja két franciára fordított prózakötetét. Az Olympia című elbeszélése a 2000 és a KÖRKÉP közlése után franciául, németül, svédül, kínaiul és angolul is megjelenik.
Post scriptum: A NAPÚT megkeresésére az első gondolatom az volt, hogy kezdek már kijönni a könyökömön. Megint  ez a beszéljek magamról! Nekem az egyes harmadik sem engedi, hogy úgy dicsérjem magam, ahogy megérdemelném. Hiszem, hogy írásaimat lehet szeretni, de ahhoz sajnos el kell őket olvasni. Talán ha egyszer valami  bio-informatika csoda révén benyomtatható lesz az emberi agyakba, jön el az én időm. Addig is…

 

(A menekvő, kisregény és elbeszélések, Göteborg, 1976; Bankrablás Stockholmban, dráma két nyelven, Borås, 1978; Rekviem egy jogászért, kisregény, elbeszélések és két színdarab, Hét Krajcár, 2000; Átszállás Zürichben, elbeszélések, L’Harmattan, 2011; Christian Bobin: Emily, a fehér nő, fordítás franciából, Napkút, 2011; Olympia, elbeszélés hat nyelven, Napút füzetek 66, 2012; A-moll szonáta, három színdarab, L’Harmattan, 2012;  Alteregó, tárcanovellák, L’Harmattan, 2015)

 

Illusztráció: Hendi Péter (2018)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás