Szűcs János: Baljóslatú vázlat
Félrehajtott fejjel
az eget kémlelem.
Pengék a csillagok.
Várok, itt vagyok
kiüresedett aggyal.
Késik az arkangyal.
Napkeltekor
szememben
véraláfutásos
ág-bog a hajnal;
néhol elejtett folt,
akár a kiköpött fog,
villan fehérsége is.
Nincs a teremtésben
semmi, ami édeni.
Leláncolt az isten is;
porhoz, röghöz kötött.
A Föld is idegen,
kering ugyanazon ellipszisen,
mint közöttünk a közöny.
Nem jött el semmi új.
A múlt sem távozott.
Akár a kényszeres vándorok,
csak a kertekben gázoló
koravén, örökké ősz
évszakok térnek vissza.
Kincs helyett meddőt
jelez a torziós inga.
Az idő- és tériszonytól csatakos
Itt és Most: rég honos hontalanság;
elvadult csodák szemérme csak.
Az egykor istenként dicsért Nap
könnytelen emléke után marad
az üresség. A hiány ásít rám.
Parancsszavak záporoznak: e világi dogmák.
S aláaknázott szíveken járkál, szíveket zúz
Lucifer a Sátán, és a legyek ura Belzebub.
Szűcs János a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Fülöp Péter Fénygyökér c. fotója (2015)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
