Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

november 14th, 2018 |

0

Benkő Ildikó: A démonokról

 

(Munkavers)

 

1.

A szigorú emberektől sosem szorongtál, magadnál szigorúbb kritikusaid úgysem lehetnek. De a félreértők, mint hamis kutyák, tépik lelkedet, Prokrusztészként ismert, megvetett formákhoz passzítanak. Ál-logoszukkal beléd teremtenek (átkoznak) sok idegent…
A démonokon gondolkodsz, a formákon, a démonok azért szeretnek egy helyen maradni, mert képzeteiddel hatolnak mélyedre, és ott azt mondják: „Te én vagyok.” Mint a vírusok vagy a rákos sejtek. Csak olyan hely, tárgy, forma lehet hordozójuk, melyekről képzetet alkottál. Remekül alkalmasak az emlékek, jók és rosszak, sőt, semlegesek. Mert az ego ragaszkodik, szimpatikus az emlék, ha „enyém”. És azok az emberek közvetítik a démonokat, akik nem téged látnak, nem téged szeretnek, nem téged fogadnak be. És azokon a pontokon engeded be, melyeken nem vagy magad.

2.

Vannak-e tiszta, védett képzetek? Vagy rajtuk bármi bejöhet? Mi a képzet? Ha nem alkotsz képzetet, ha át öntudatlan éled, ha csak érzed, ha nem is érzed, még a sejtjeiden, erődön át is jöhetnek. Kimarod nekik bőrödet. Ha nem is te élted, a múlt mélyéből is sereglenek. Néró, Júdás, Káin bűnét vérzed.

3.

Csak élő figyelem, szeretet vethet gátat ez árnak.

4.

Csak attól hallottak rólad, akit neked szántak, és aki elvett ugyan, de magát nem akarta adni, rögtön megbánta hát, amint hozzád esküdte magát. (Tragikus vétséged, hogy érezted, de szavainak adtál hitelt, identitását tisztelted – az én helyett.) Lányukat neki szánták (elkéstek), ellenség vagy, minden mosolyából, mozdulatából, szavából kihúznak valami rosszat rólad. Mint a beleket a gyerekek vágott baromból, húzzák, húzzák belőled. (Sikerül hosszú évek alatt.) Leskelő villanásukban látod magad, hogy neked élned sem lenne szabad. Egyetlen bakira várnak, hitelesíteni az ítéletet. Csetlesz-botlasz, amíg velük kell lenned, nem tudod, hol vagy, kié a kezed, béna beszédszerved.
Beenged. Beengeded. Szárnya vagy. Ő a röptöd. Belülről fürdet. Magaddal eteted. Mondataitok egymáson át- meg átfonódnak, egy tőről indáznak, betöltik a végtelen teret. Ketten benne gyökereztek. Kívül-belül menekülsz. Kívül-belül menekül. Véd. Véded.

 

Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele (2016)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás