Zakariás Cecília: Algoritmus
Matematikusok kidolgoztak egy képletet arra, mitől lesz népszerű egy könyv. Én még nem tudtam megfogalmazni, mivel írnálak le téged úgy, hogy másoknak is tetsszen. A számítások alapján sok főnév és melléknév kell bele. A kutatók szerint jó pár és, de szükséges, ám annál is több határozó, illetve rengeteg akar, ígér, felismer, még egy sereg egyszer, itt-ott, gyalog, vagy hanyatt. Korábban csak a főszereplő személyiségét és hányattatott sorsát elemezték, ezúttal viszont számokkal támasztották alá, mit szeretünk olvasni. De nekem az lenne a legfontosabb, hogy neked tetsszen.
Volt egy könyvünk a világűrről, állandóan le akartam venni a polcról, de nem voltam akkora, hogy elérjem. A közepén állt egy kép a galaxisunkról, olyan nagy, hogy csak két kihajtható oldalon fért el. Akkor azon csodálkoztam, miként küldhetnénk egy fényképezőgépet olyan távolra, hogy keretbe foglalhassa az egész Tejútrendszert. És ha ez mind beleférne egy képbe, vajon melyik polipkaron ülő képpont lenne a Naprendszerünk, és annak melyik milliomodrészén látszanék?
Most már az jut eszembe, hogy ebbe mindketten beleférünk. Te is, én is. Sőt, a leírt szavakon kívül benne vannak a ki nem mondott gondolatok, és azok is, amiket csak a jövőben fogok kitalálni.
A bárszékeken púderarcú lányok ülnek körülötted, testhez simuló ruhákban. Körömcipőbe foglalt apró lábak, ápolt kezek borospoharakkal, amiken megcsillan a fény. Miattuk annyi báj vesz téged körül csak egyetlen este, amennyi bennem egész életemben nem volt. Szakadt farmer, kifakult póló, de új sportcipő és kifésült haj, mert valamire azért adnom kell. Számíthattam volna arra, hogy a társaság megint egy ilyen helyen köt ki. De így legalább nem gyanítod, hogy fel akarom hívni magamra a figyelmedet.
El kell döntenem, mi lennél nekem, például te vagy a halkan, a mentaillatúan, a lesütött szemmel. Megpróbállak eltenni az elmém egyik hátsó zugába, aztán mégis előtűnsz figyelmem horizontján. Szappanillatú. Vasalt ingben. Álmos szeműen. De még keresem a szavakat.
Nem tudom felfogni a végtelent sem. Valami elkezdődik, és sose lesz vége. Régen azt hittem, az, hogy a világegyetem végtelen, szintén csak ijesztgetés, mint amikor azt mondják, ha lenyelek egy almamagot, almafa nő a hasamban. Elképzeltem, ahogy felfelé tör bennem egy almafa törzse, szétfeszíti belülről a nyakamat, és meg sem áll az égig.
A bárban itt-ott cserélődnek az emberek, de nem kerülök melléd az este végére se. Nézem a kezedben szorongatott korsót, úgy mondanék valamit, de nem akarlak félbeszakítani. A társaság hangos nevetésben tör ki. Lemaradtam a poénról. Csak babrálok a poharammal, bele se ittam. Amikor felnézek, halványan elmosolyodom, jelezve, azért én is figyelek. Már órák óta azon gondolkozom, hogyan raknám a kezem a kezedre, de a karjaim mintha vasbetonból lennének. A nyakam is elnehezül, amikor elképzelem, hogy a válladra hajtanám a fejem.
Egyébként már tudom, pontosan mennyit és hogyan mondhatnék neked rólad. Van olyan verzióm, hogy félreértsd, van olyan, hogy ne. Ha hagyom, össze-vissza beszélek, ha kontrollálom, akkor van alany, állítmány, és összehozom az értelmes mondanivalót. A kész mondatokat már többször kielemeztem, hallgatásodon átszűrve mindenképp értelmes egésszé állnának össze.
Próbálom magam meggyőzni, ha mégis összejönne, hagynék mindent romba dőlni. Hogy eltervezem, és az utolsó pillanatban szétesik. Csak legyen valami előtte. Különben is, ha velem lennél, akármelyik pillanatban meggondolhatnád magad. Hadd menjen tönkre az, ami két ember közt lehet.
Nem szánom rá magam a lépésre, csak méregetlek. A vasbeton érzést nem tudom kirázni a kezemből. Pár csillagrendszernyi távolság, az van köztünk.
Lekésem az éjjeli járatot, így hazafelé sétálva van időm végigpörgetni magamban, milyen lenne, ha tényleg hozzád érnék. Csak úgy tudok viszonyulni a létezésedhez, hogy részekre bontalak, és az elemeket magamban átforgatva újra összeraklak. Nem mintha a nyelv nem lenne alkalmas a leírásodra, csak nem tanultam meg erről beszélni. Pár nap energiáját már biztos beleöltem a megfejtésedbe. Van rá egy algoritmusom.
Illusztráció: Számítógépes programozás (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
