Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

november 26th, 2019 |

0

Csirke Zoltán: Egymásban és végleg (Három vers)

 

Változások kora

Mostanában mindig
rám kopog a hajnal,
forgolódom helyben,
furcsán-akaratlan.
Szobám sarkaival
határos a létem,
s lapul ott valami —
indulna már értem.

 

Egymásban és végleg

Rejtsél el magadba
egészen és mélyen,
árassz rám óceánt,
habhullámú-kéket.
Vezesd remegésem
titkod falán végig,
csukva lesz a szemem,
téged nézlek mégis.
Simít, markol kezem,
kiálts, nyögj a számba,
ránduljunk ritmusra,
gátlástalan táncban.
Lopott kis jelenünk
pőrén kínál szépet,
megmaradni kéne:
egymásban és végleg.

 

Karcolat

Pók nélkül leng a háló,
mögötte málló vakolat,
hamisak rég a hangok,
pár fotó sárgít arcokat.
Elkülönült a közös,
szökött egy más-világba tán,
s bukdácsolgat a jelen,
időz a múlás járatán.
Tördelt mozaik-képek
őriznek nyarat, fagyokat,
könnyben lágyult akvarell,
szívburkon markáns karcolat.
Egyenleget von a lét,
az ember benne áldozat;
születésünk nyereség,
a halál meg csak kárhozat?

 

Csirke Zoltán a 2019-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele (2019)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás