Lajtos Nóra: A nő négyszer (versek)
[Anyám válla lehajló mózesbokor…]
Anyám válla lehajló mózesbokor,
sajog, vöröslik benne a fájdalom.
Anyám karja fölemel olykor-olykor,
nyilallom vele magam is: fáj dalom.
Anyám hangja h-mollban halkul el,
néma keresztben a két hangszalagja.
Anyám nézése olyankor ködlepel,
arcom lágyan lefedi, betakarja.
Anyám haja búzatábla hulláma,
ha játszik vele a szél, és belekap;
pipacsszirmok éjjeli elhullása:
imazsámolyon térdepelő holnap.
Anyám szívét, ha nem takarná borda,
olyan lenne, mint a napfelkelte csókja;
csipkefa bogyója kicsi, vörös labda…
anyám, ha elesik, Isten kezét nyújtja.
A nő négyszer
[Éva]
kifeszített almafa lennék
csábítanálak még egyszer
újra el édes gyönyör az
egymásba harapás ölem
öledbe helyezem úgy
ringok majd magunk köré
varázsolom a vesztett édent
belőled lettem én jól tudom
nem felejthetem kilétem
jeltest és jelentés vagyunk
így együtt a kezdetek
kezdetén az idő bölcsőjében
[Delila]
hajtsd az ölembe fáradt
fejedet s álmodj egy
hűséges szeretőt magadnak
nem ilyen árulót mint
én vagyok kit hajfürtöddel
ábrázol Mantegna, Tiziano,
Tintoretto, Lucas van Leyden,
Ribera, Rembrandt és Rocca
látni gyengülő erődet kín
és én még azt hittem
majd az égbe kiálthatom
lesz-e megbocsájtatás
[Baucis]
karcsú derekam köré
hársfa kérge nőtt
szent szerelmem
tölgyfává epedt
a Phrygiai-tó partján
gyökerem eredt
a földbe és össze-
ölelkeztünk te meg én
halálunkig tartó hűség
szeretet gyengédség
nélküled fél ember
lennék vagy nem lennék
[Psyché]
lélek vagyok és nő
ha akarod minden
porcikámmal őrzöm
a titkunkat általad
vagyok halhatatlan
szoríts magadhoz
szerelmünk irigyei
bosszút forraló istenek
minden metaforában
összeolvad az azonosító
és az azonosítandó
egyesülünk mert akarjuk
Illusztráció: “Anyám haja” (fh. festmények: Klimt, Luis Estete)
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: lassan három →
Hegyi Botos Attila: SÉTÁLÓ APOLLÓN (lírai dolgozat Észak-Illyricumtól Kelet-Aegeicumig) →
Benyó Tamás: Jelenkor →
