Mondd meg nékem, merre találom…

Esszé schiele2 (Medium)

szeptember 9th, 2020 |

0

Kámán Kamill: Egon Schiele vagy Holdkifli kisasszony?

 

(1890. június 12. – 1918. október 21.)

 

Nem értek a festészethez, csupán szeretem. Egon Schiele az egyik kedvencem.
A hajdani Monarchia szülöttje ő is, mint Gulácsy Lajos. Művészeti körökben az a mondás járta, hogy az első világháború első magyar áldozata Gulácsy volt. A háború kitörésekor megőrült, teste 1932.02.21-ig várt, hogy kövesse az elméjét.
Amennyiben Gulácsyt tekintjük az első háború első áldozatának, úgy Egon Schielét vehetjük az utolsónak, hiszen a fegyverszünetet követő második héten belül távozott fiatalon, 28 évesen.
A háborúval kapcsolatban eszembe jutott egy érdekesség. Az első nagy háborúra a művészet a maga eszközeivel válaszolt, 1916-ban a semleges Svájcban megalakult a dadaista mozgalom, és érdekesség gyanánt említhetem, hogy emigrációban élő francia, német művészek közreműködésével. Nem hagyom ki a sorból Tzarát, a román származású művészt, a feltételezett névadót. A dada folytatása lehetett a szürrealizmus, azzal a céllal, hogy a valóságnál is igazabbnak tűnő alkotásaikat készíthessék el. Úgy érzem, a híres huszadik századi nagy háború embertelensége lehetett a mozgatórugó.

1

Jött azonban egy második, és még embertelenebb háború, bár az emberiség úgy gondolta, az elsőt nem lehet űberolni. Lehetett! Mint tudjuk, emelték a tétet. Furcsa, hogy a második világháborút követően, hasonló (dada, szürreál) ellenlépésre a művészek már képtelenek voltak.
Schiele a szecessziótól indult, a nagy előd Klimt árnyékából, hogy eljusson az expresszionisták közé. Sokan nem szeretik, pornográfnak tartják, közönségesnek és durvának. A művészettörténet expresszionista előfutárként tartja számon Honoré Daumier, Van Gogh és Henry de Toulouse-Lautrec egyes képeit is, és az említett festők esetenként megközelítették azt a témát és azt az eszközt, mint Schiele.

2

Nála a hús, a rothadás és a nemiség erőszakosabban jelenik meg, talán ezért nagyobb vele szemben az elutasítás. Még nem tört ki a háború, ennek ellenére ő már az 1910-es évektől festi az emberi test törékenységét mutató, néha a pornográfiába hajló, majd az elmúlást szimbolizáló műveit.
Gulácsy ebben az időben bűbájos rokokó képeket, és Na’Conxypán-i jeleneteket fest, valamint sok önarcképet. Talán nem mind önarckép, de hősei, figurái meglehetős hasonlatot mutattak önmaga ábrázatával.
Schiele is hajlamos az önábrázolásra, közel száz önarcképével ő a festők között a csúcstartó.
Zichy is a pornográf képek megszállottja, képei mégis elfogadottabbak hazánkban, mint Schieléi. Talán a kolorit az, ami nyomasztóvá és elfogadhatatlanná teszi Schiele festményeit?
A csupasz valóság az, amivel az ember nem szeret szembenézni?  Hyeronimus Bosch, a középkor végének híres festője sem fukarkodott a közönségesnek felfogható ábrázolással, ugyanakkor nagyon sokak kedvence. A színek ennyire dominánsak, vagy a közízlés színvak?

3

Schiele megfestette iszonyatos alakjait, majd ezt követően kitört a háború. A háborúban, a gáztámadásoknál ugyanolyan zöldesen rothadó testek lógtak a szögesdrótokon, mint képein, igaz szögesdrót nélkül. A pergőtüzek után, ugyanolyan torzók hevertek a csatatéren szanaszét, mint amilyent megfestett.
A XIX. század pajzán nemisége ugyanolyan, mindent maga alá temető pornográfiába csapott át a két háború között a „bűnös” városokban – Párizsban, Berlinben és Sanghajban – mint amilyen Schiele képein látható. Néha úgy gondolom, vátesz volt, előre látta a testeket, lehet, hogy már a második háborúét is.
4
Elnézem fényképét, az őrületet látom szemében. Nézem Gulácsy Lajos fényképét a húszas évekből, azt, amely az elhatalmasodott elmebaja idején készült, és nem látni a szemében semmit, csak az ürességet. Nézem Gulácsy átfestett képeit, ott már nincsenek kedves, szeretni való emberek és mesebeli idilli tájak, csak széttöredezett dimenziók és mállott emberi alakok.
5
Az izmusokban a két festőnek kevés találkozási pontja volt. Szecessziós és expresszionista képalkotó közösségüket eltekintve majdnem semmi, ugyanakkor a széttöredezett testekben megegyeznek.
Az akkori világukban embertelennek érezhették a megélt napjaikat? Egyikőjük álomvilágba menekült festett képeivel, és szellemileg meghalt a háború kitörésekor, a másik a háborút megelőzően festményeiben mutatta ki gyűlöletét, haragját, az emberi test jövőjét, hogy utána meghaljon a háború lezárását követően.
Az álomvilágot könnyebben megértem, a túlburjánzó nemiséget nehezebben. Alapjaiban véve utálom a pornográfiát, a túlzott nemi szabadosságot. Az erőteljesen megnyilvánuló nemiség általában nagy történelmi korok lezáró aktusa, egy eszeveszett haláltánc. Másik gondolatom az, hogy a művészeti alkotásokat szemügyre véve minden évszázadban megtalálhatóak a pornográfiába hajlóak, ugyanakkor nincs adott történelmi vég, csak nagy változás. Ott van a Sacco di Roma, de más feltételekkel megy tovább az üzlet. Színre lép de Sade márki, és a franciáknál is változások történnek.
Amikor elérjük a huszadik századot, jön Schiele, az aktuális világégés, de nem jön az adott kultúra vége. A két háború között ott a három bűnös város, és bekövetkezett a második világégés, de nem jön az a bizonyos vég.
6
Ma nézve a Föld országait, látható dúló pornográfia, a szexuális aberrációk tömkelege. Országok szolgálnak ki csak szexről álmodó embereket, és mi jön? Eljön majd a soron következő világégésünk, vagy az aktuális kultúránk, történelmünk vége.
Miért szeretem Schielét? Nem tudom, de nem is tudnám elítélni őt az ábrázolási módja miatt, mert amit megmutat, az van, sokszor az a valós. Egy kedves ismerősömmel beszélgettünk, vitatkoztunk. Szerinte minél több csúfság jelenik meg művészeti alkotásokban, minél sötétebb a jövőről rajzolt kép, annál nagyobb a lehetősége a csúf és gonosz jövőnek, és mindezt valamiféle tömegvonzással magyarázta.
Az emberek többsége – talán álszeméremből – elutasítja a csúfat és megbotránkoztatót. Szereti az idilli tájat, az eszményi emberekkel, akik végtelen optimizmussal néznek a jövőbe. Vagyis a jó tömegvonzása a jövőt jóvá generálhatja.
Gulácsy talán az, akit az összes festő közül legjobban szeretek. Képei jóságosak, meseszerűek és idilliek. Festményeit nézve elönt a boldogság, a csodálat, az életöröm.
Ő „jó” volt, idillt és eszményt festett, majd megőrült, hogy eljusson oda, ahonnan Schiele a megbotránkoztató életével, festményeivel elindult.
Miért nem állíthatom azt, hogy a rossz, a gonosz, a csúf és ocsmány megmutatásával nem a sátáni tömegvonzás érvényesül és nem lesz még rosszabb a világ, de azt igen, hogy a megmutatással inkább a bűnösség taszítása valósulhat meg.
Hazabeszélek egy kicsit, önigazolást keresek. El tudom engedni magam, visszataszító és trágár szavakat is le tudok írni. Nem magam szórakozására, csak van, ami szép szóval nem érthető. Az ocsmányságot nem lehet szép szavakkal leírni, de ha nem írom le az otromba szavakat, akkor nincs is az a valami, amiről írna az ember? Azt kellene inkább hinni, hogy a mai világ idilli és szép, fenntartások nélkül? Visszatérve a piktorokhoz, csak a szépet látva és tudatosítva, a végén meg kell őrülni, mint Gulácsynak? Vagy lobogjon őrültség a szememben és öntsem ki a világ szemetét, hogy itt van, nézzétek!
A Schiele-féle „új művész” (Neukünstler) megjelenése a XX. század elején minek tudható be? Világvége hangulatnak? Érezhető volt akkor is egy jövőbeni ellenségeskedés kitörése, ami nagyságrendekkel meghaladja a megelőző idők háborúit. Esetleg semmi köze a kor hangulatához? Saját lelkivilágát mutatja meg, a jelen eseményeit figyelmen kívül hagyva?
Érdekes kérdés, hogy az adott kor és a hozzá kapcsolódó művészeti stílus milyen kölcsönhatásban áll. A stílus egyszerűen leképezi a kort, hogy a nagybetűs emberiség megőrizhesse ép eszét, és a stílus megadja a választ az embertelennek vélt időkre?
Schiele megmutatta saját válaszát, vagy csupán kivetítette a vászonra a hagymázos, erotikától és pornográfiától túlfűtött álmait. Nincs válasz, nincs vátesz, csak egy jól festő gyarló ember?
Az adott történelmi időkre adott válaszon gondolkodva azt írtam, az első világháborúra a dadaisták és a szürrealisták válaszoltak, de a második világháborút követően ez a válasz elmaradt. Elmaradt? A beat nemzedékre gondoltam, mint lehetséges válaszadókra, de ők inkább a háborút követő militarizált állami berendezkedésre, a vaskalaposságra és az elidegenedésre válaszoltak saját nyelvükön, szürrealista-dadaista elemek felhasználásával.
Van egy művészeti ág, amely identitási zavarokkal küzd. Önálló művészeti ág, irányzat, vagy csupán egy melléktermék, esetleg izmus?
Nem általános érvényű, minden ágra kiterjedő, az irodalomban kézzelfogható a jelenlétük, kisebb mértékben, a festészetben és a zenében, és hihetetlen, de még építészeti témát is ide tudnék citálni (Szeged, Cédrus Liget, Bara Ákos / Galaxy Soho, Peking, Zaha Hadid).
Érdekes, hogy az írások illusztrációjánál szívesen alkalmazzák az expresszionista és szürrealista festők alkotásait. Nevezhetnék őket neo-szürrealistáknak, mivel azzal a céllal írják műveiket, hogy a valóságnál is igazabbnak tűnő alkotásaikat készíthessék el. Az irodalom válaszul a sci-fi kategóriába sorolta őket, amolyan szegény rokonként. Az ágazat művelői pedig sok esetben áltudományos irodalmi, és álirodalmi tudományos írásokkal próbálják bizonyítani azt, hogy az élet rövid, viszont a művészet örök.
A „sci” és a „fi” örök harcban áll egymással. Mi a tudomány és mi a fikció. Mikor billen át az írás az egyszerű fantáziavilágba vagy fantazmagóriába. A sci-fi irodalom kimondottan a második világháborúra adott válasz, bár elődök itt is vannak. A lángszórós tank a valóságnál is igazabb volt, túllépett a mesebeli tűzokádó sárkányon. Az atombomba minden – Verne által vizionált – mesebeli képzeletet meghaladt, a haláltáborok valóságossága a rút kiskacsa kiközösítésénél igazabb lett. Az általában, sőt túlnyomórészt a sötétre festett sci-fi művek kitolták a feltételezett szenvedések lehetséges határait, egy még élhető világ kedvéért.
Az expresszionista Schiele, a durva színekkel festett emberalakjai régen, a XX. század hajnalán kitolták a feltételezett szenvedések, és meglévő rútságok lehetséges határait, egy még szerethető embereszmény kedvéért?

 

 

Kámán Kamill a 2020-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője

 

 

 

Illusztráció: -schiele-


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás