Tornai Xénia: A Mindenség húrjai
A visszavonulni készülő Szondi Györgynek
A világ derengő ködhomálya itt-ott
Óriás gázgolyóként izzva felragyog,
S a véges elemből rettentő szeszéllyel
Galaxisok gyúlnak s ember-csillagok.
Odafenn a néma, dermesztő nagy éjben
Száguldó planéták billiom serege.
De a földi létben minden sejt atomja
Ellipszis pályáján egyrokon vele.
A tág Mindenségben az ember parányi.
A nagy egész Rendben csak piciny sugár.
De fénye ha hunyna, bár derűs az este,
Szomorúbban zúgna sok-sok éjbogár.
Hisz az ember lénye úgy vagyon teremtve:
Minden létezővel egyaránt rokon.
Együtt szőve élte virággal s a széllel.
Lelke a Nappal ég egyazon fokon.
Mert a létben minden, még a béna tárgy is,
Csillagok sugára és lehullt csavar,
Egymást érzi egyre húrjain remegve,
S rezgő lüktetésük halk zenét kavar.
Kis madárfióka fészke tág ölében
Megérti a szélnek sikoltó szavát,
S az esőcsepp éjjel a sárga levéllel
Együtt sírja élte titkos bánatát.
Jelen van az élet kövekben s a fémben.
Lényed áramából minden részesül.
Mikor alszol, s lelked tőled messze szárnyal,
A hideg kő éjjel ágyszéledre ül.
A tücskök karában ott sziszeg a szél is,
S vélük egy ütemben a szív hegedül.
Az est illatában elmerengve ülhetsz
Kisujj-magad árván, s nem vagy egyedül.
Sokszorozza fényét milliárdnyi léttel
Pillanatig égő szikra-életed ─
Tudva, egy a sorsa folyónak s a méhnek
Osztozván a létben s halálban veled.
Finom pókfonálon minden egybefonva…
S hogyha jő az este, a homályon át
Lelked Hold-ezüstnek reszkető szavára
Távoli világok lényegébe lát.
Szemed sugarától meglágyul a kő is,
S hegyek rideg orma menten porba hull.
És a messzi bolygón láva árja tör fel,
Haragvó lelkedben tűz ha lángra gyúl.
Együtt hatón így áll össze a nagy képlet:
Ember, állat, ég, föld – minden egy anyag.
S bárha új alakba gyúrja át a végzet,
De a lényeg ott benn mindig egy marad.
Budapest, 2020. szeptember 24-25.
Illusztráció: Agyagfestő, avagy a mindenség húrjai
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
