A Szent Margit kolostorromoknál (Poétai plener, 11.)
Poétai plener. Szerkesztőségünk szervezi: kigondol egy élményt ígérő helyszínt, előzőleg megállapodik három-négy költővel, akik – miután elfogadták a játékszabályokat – ránk bízzák magukat, s adott időpontban, megbeszélt helyen: találkozunk. Megérkezünk a helyszínre, a költők letelepednek (mozgásuk azonban nem korlátozott), s harminc percben megalkotják a látvány-idézte verset. Átadják kéziratos művüket. Teremtettünk pici utócsiszolásra is lehetőséget: a poéta másolatot vihet haza – majd küldi a begépelt véglegest. Az eseményt a helyszínen készült felvételekkel dokumentáljuk.
Tizenegyedik alkalommal Csokonai Attila, Györgyi Csaba és Varga Imre vett részt a kalandban. 2020. október 24-én a Margitszigeti Szent Margit kolostorromok volt a versalkotás színhelye. A három költő alkotásait és a helyszínfényképeket — ajánljuk olvasóink figyelmébe. (A szerkesztőség)
*
Csokonai Attila
Poor Saint Margaret of Hungary
„egy szombat napon”
Ebben a lassan morzsolódó délutánban
Bejárni újra ezt a kertet, amely sziget:
Nézelődve hallani a megroppanó avart,
Az apró kavicsok hogyan csikorognak;
Nem a közeli bölcs folyam hordta ide mindet.
Megnézni mit árusít a Romkert (retró) büféje,
Előtte sárga elektromos autók döcögnek el,
Köszönni Jókainak, Arany emlékét idézni föl,
A szobrokban hű mesterek soraiban
Lechnerre, Medgyessyre, Rudnayra ismerni rá.
Mint történelem és örök titok fonódik össze
A századok múltán szentté avatott királylány
Sírja fölött egy mezei juhar és kőris.
Kihagyni minden kínálkozó rímet ebből a versből,
Csak sétálni, emlékezni és gyönyörködni,
Végül is őrizni a történelmet, ha ő is ‒ ez ám
A nagy üzlet ‒ meghagy (még) szelíden tűnődőnek
Minket
Ebben a lassan morzsolódó őszi délutánban.
*
Györgyi Csaba
II
Emiatt a páros véset miatt vérzett a kő, s emiatt a kő miatt került múlt időbe az a vagy járó vagy lélegző ember, akinek fekvő árnyéka az emberre nehézkedve, az embert lefelé préselve lassan szemmagasságba emelte ki magát:
– Egy várakoztatott emlék érlelt rétege vagyok, falnak támasztott üzenetrendszer, amely mellé eononként egyszer egy új párt vésnek, egy másikat, hiszen a korábbit a napok és ködök embertelen nyugalommal már csontig koptatták.
*
Varga Imre
Margitsziget
Ölelkező kőris, szép juhar. Angolok.
Egy helikopter az égből ránk morog.
Itt falromok. A túlparton: vasbeton paloták.
A gyepen fényképhez vetkőző modellek.
MARGITKA CSÓKOLLAK, MARGITKA ÖLELLEK:
Itt jártunk Alexa és Rikó.
Alatta más írás:UNDORRÍTÓÓÓÓ!
A vasbeton hídon: Ti buzi tatárok!
Nem én írom ezt, Ráskay, meg a szűz leányok.
Itt volt egykor a templomuk. Belépek.
Az idő árama megsebez, átéget.
Gyerekek nyafognak, csöpp csaj a kőfalon.
Varjakkal röpködve ki kéne mondanom,
amitől a látvány kizöldül s megéled.
(A kőből kihullnak százszámra az évek.)
S mondják most helyettem a fák meg a romok,
a bámész németek, magyarok s angolok.
*
Fotók: Sal Antal
Illusztráció: XI. plener (fh. Sal Antal fotói)
Ezek is érdekelhetik!
Pannónia u. 6. A padlástól a pincéig (Poétai plener 13.) →
Ikebanaalkotás a Honvéd téri park zugában (Poétai plener, 12.) →
A Szépművészeti Múzeumban (Poétai plener, 10.) →
