Pajor Zoé: Méhig
Elrepül a zöldike,
kinyúlik a magaslatba.
Rügyezésben sárgul,
nyilall, ahogy dong a fatönk.
Méhig nyúló napsugarad
sziesztázik halhatatlan.
Kihallatszik a leghalkabb hang.
Elrepül a lélek,
kinyúlik az aszfaltból.
Rezeg, sárgul fényesen…
Nyilall az ólomból: dongó emlékképe.
Méhig szántó füst a napsugár,
mikor sziesztázik halhatatlan.
Illusztráció: Szieszta
Ezek is érdekelhetik!
Kelemen Lajos: Éltünk egyszer – valóban? (versek) →
Hegedüs Anna: A bukott angyal (versek) →
Zimonyi Zita: Anyámmal kézen fogva →
