Louise Glück: A piros pipacs, Százszorszépek
A piros pipacs
The Red Poppy
A lényeg,
hogy ne legyen
elméd. Érzések:
ó, érzéseim vannak; azok
vezetnek.
Mennyei atyámnak
nap a neve, és
neki nyílok ki, megmutatván neki
a saját szívem tüzét, izzó,
mint a jelenléte.
Mi más lehetne ilyen ragyogó,
mint a szív? Ó, testvéreim,
ti is ilyenek voltatok, mint én, egyszer, régen,
még mielőtt emberek lettetek volna? Egyszer
megengedtétek magatoknak,
hogy kinyíljatok, ki ne nyílna ki
soha többé? Mert valójában
most úgy beszélek,
ahogy ti beszéltek. Azért beszélek,
mert összetörtem.
Százszorszépek
Daisies
Rajta, mondd ki, amit gondolsz. A kert
nem a való világ. A gépek
a való világ. Mondd meg nyíltan, amit bármelyik bolond
leolvashat az arcodról: okosabb
elkerülni minket, ellenállni
a nosztalgiának. Nem elég
modern, az elme követi a százszorszéppel teli rétet
felkavaró szél moraját, és
nem tud ragyogni. És az elme
ragyogni akar, nyilvánvalóan, ahogy
a gépek ragyognak, nem pedig
a mélybe hatolni, mint mondjuk a gyökerek. Nagyon megható
látni mégis, ahogy kora reggel,
amikor senki sem láthat,
óvatosan közeledsz
a rét határához. Minél tovább állsz a szélén,
annál idegesebbnek tűnsz. Senki nem akar
a természet világának benyomásairól hallani: újra
ki fognak nevetni; gúnyolódni fognak rajtad.
Ami pedig a ma reggel
hallottakat illeti: kétszer is gondold meg,
mielőtt bárkinek is elmondod, mi hangzott el ezen a mezőn
– és ki mondta.
Fordította: Molnár Adél
Molnár Adél a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott műfordítója
Illusztráció: A pipacs (M. Cassatt átdolg.)
Ezek is érdekelhetik!
Középkori örmény kanciók II. (Zsigmond Benedek fordításában) →
Werner Aspenström verseiből* →
49 fej a tükörben (Paul Emond elbeszéléseiből) →
