Mondd meg nékem, merre találom…

Tárlat haiku_es_taj5

december 2nd, 2021 |

0

Haiku és Táj (V. rész)

 

Kovács katáng Ferenc és Trencsényi László munkái

 

“Költő ismerősöm kiállításának megnyitóján – egy festő tájkép-akvarelljei mellett olvashattuk a képek mellé rendelt verseit – kórusmuzsika zendült. Zsoltárokhoz kapcsolódtak, akár a versek. A régi „Dicsérő énekek” feldolgozása fiatalokból álló énekkar tiszta hangján, együttszólón, angyalok karaként hangzott, eszményi bevezetőként a költészeti-festészeti bejáráshoz.”
Csanda Mária (forrás: olvasat.hu)

 

*

 

„Boldogok, akik
a Te házadban laknak
és dicsérhetnek”
(Zsoltárok 84:5)
“Templom és iskola. Közel fél évszázada ad otthont a diákoknak Miskolc belvárosában a Lévay József Református Gimnázium és a közelében álló Avasi Református Templom.
2021. november 16-án rendhagyó módon és időben, egy óraközi szünetben nyílt meg a Haiku és Táj c. kiállítás az intézmény folyosógalériájában. Dr. Ábrám Tibor, a gimnázium igazgatója ajánlotta a megjelentek figyelmébe Trencsényi László református lelkész és művésztanár festményeit és a velük együtt rezdülő verseket, Kovács katáng Ferenc alkotásait.
A két kortárs művész a Biblia üzenetét, Isten igéit jeleníti meg a szomszédos megye illetve egyházkerület természeti környezetének ábrázolásával. Az igei mondanivalón kívül a haiku versláncok egyúttal ismeretterjesztést is szolgálnak, bemutatva például a nyírségi táj védett növényvilágát, vagy egészen bravúros módon felsorolva a Rétköz 35 települését. A kiállító művészeket három helyi diák az alkalomhoz illő megzenésített istenes verssel köszöntötte.
Kovács katáng Ferenc a kiállítás megnyitójában elmondta, hogy szerzőtársával, aki lelkészi szolgálata miatt nem tudott jelen lenni, nem véletlen vonzódnak a nyírségi tájhoz. Mindketten szorosan kötődnek Nyíregyházához, és fiatal korukban bejárták ezt a vidéket.
Én is megtisztelve éreztem magam, amikor – mint egykori iskolatársat a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumból – Ferenc arra kért, hogy mondjak el egy verset a megnyitón. A templom és az iskola megtartó ereje a mi újra találkozásunkban, ennek a kiállításnak a létrejöttében is megnyilvánult, és ez például szolgálhat a mai diákok számára is. Előadásomban, a hely szellemének megfelelően, Reményik Sándor Templom és iskola c. verse hangzott el.
A kiállított akvarelleken és a hozzájuk kapcsolódó versekben is megjelenik néhány ősi templom, melyek egy évezred óta a magyarság megtartó erejét adták a Kárpát-medencében. A megnyitó után a Lévayból az Avasra, a templomba vezetett utunk. A 13. században épült templom ácsszerkezetére is rácsodálkoztunk, ami megdöbbentően hasonlít a nagylónyai fa harangtoronyéhoz, melyről itt, a kiállításon látható Trencsényi László A Te házad című festménye, s hozzá olvasható Kovács katáng Ferenc Két harang lakja című verse.
Haiku és Táj címmel 14 akvarell és a hozzájuk írott egy-egy vers látható/olvasható 2021. december 16-ig Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban. Bizonyságtétel a két alkotóművész hazaszeretetéről, a szülőföld iránti vonzódásáról és hitük megtartó erejéről.
Kardos Katalin (forrás: reForrás.hu)

 

*

 

e1Trencsényi László: Genezáreti hajnalpír (akvarell 20×30)

 

Feléled a táj
Genezáreti
hajnalpír, aranyálarc
rejtjelzett fények
Göcsörtös vén fa
elhalt, kopár ágai
kopnak az égbe
Fényfolyam tükrén
ága-boga-vesszeje
árnyékot se vet
Feléled a táj
zöldellő ligetében
ifjak harmatja

 

 *

 

e2Trencsényi László: Húsvét hajnalán mennyei fényben (akvarell 12×20)

 

Számvetésidő
Húsvét hajnalán
a feltámadott Krisztus
mennyei fényben
Megtapasztalás
Soli Deo gloria
Számvetésidő

 

*

 

 e3Trencsényi László: Uram, szeretem a Te házad (akvarell ø 18)

 

Két harang lakja
Uram, szeretem
Nagylónyán a Te házad
Tiszahát ölén
Fa harangtornyát
Bereg legkecsesebbje
két harang lakja
Zsindelyezett törzs,
tető. Íves-oszlopos
díszes, faragott
Galériája
sarok fiatornyokkal
sisakja nyolcszög
Kakukk Imre áts
mester tsinálta Bán Pé-
ter legényével

 

 

Illusztráció: Haiku és Táj 5. rész


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás