Prágai Menyhért: Összefutunk (versek)
Összefutunk
A barátaim most kezdenek szerelmesek lenni,
és a felükkel már voltam együtt,
és rossz voltam,
hagytam, hogy eltaposson az idő és a tömeg.
Már nem keresek barátot,
csak gyönyörű lábakat és Istent,
akiben nem kell hinnem.
Te is tudod, tökéletes vagyok,
csak pont rosszkor jöttél.
Szabadon
Kilépek az utcára, először.
Felfedezem a csillagokat, és próbálom megragadni
a valóság egy darabját, buszon kapaszkodót,
otthon az anyát, este embereket.
Olyan zenét hallgatok, amitől gyönyörűnek érzem magam,
drogokról szól és az erőszakos halálról.
Elszorongok a tömegben, lekésem a buszom.
Egy lány mosolyog barna kordbársony nadrágban,
szokatlanok a fogai és ijesztően nevetnek felém.
(biztosan háborúra készülnek)
Test
Kilátástalan és félkész.
A rohadó, összetépett leveleim közt
én is csak egy vagyok,
mégis belém szeretsz mindig,
ha hozzám szólsz és felelek.
Nem próbálsz meg újra vágni
se magad, se engem.
Remegő, gyönyörű lábaid, a vérző szám,
egy fáradt tömegen nézel át,
és nem látod az elsőt.
Én se a sokadikat, mégis, összefutunk,
ha csak egy éjszakára is, örökké.
Összerándulsz a kezem alatt,
tépsz, harapsz, többet akarsz,
amit nem adhatnak meg.
A sötétben is pontosan tudom, ki vagy.
Esküdtünk kettőnk eufóriájára,
hogy nem maradok rossz emlék.
Már magamnak is az vagyok pusztán.
A szomszéd szobában koszos
emberek nyúznak egy kutyát,
tépik a bőrét és a fogait.
A szemébe hazudnak.
Ez mind csak visszhang a szádból,
hogy teljes vagyok?
lánc
Összefonódnak leláncolt szemeink.
Egy lélegzet és még egy rá, gyorsan!
Hamar akarok szédülni.
Az állad támasztom ujjaimmal,
ahogy a csillagok az arcodon
összemosódnak az égiekkel,
ahogy még soha.
A hold volt az utolsó szavam, amit
kereken
hibátlanul
teljesen
fogalmaztam meg.
Évek óta nem néztem ilyen mélyen szembe
semmi/senkivel.
Illusztráció: “A hold volt az utolsó szavam”
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
