Mondd meg nékem, merre találom…

Önszócikk olx3

február 25th, 2022 |

0

Balázs Imre József: Önszócikk

 
Egy európai vidra (Lutra lutra) újabb megtestesüléseként jött a világra Székelyudvarhelyen, 1976-ban.
Ezt felismerve írta meg harmincévesen Vidrakönyvét. Később a vidrák és a gépek álmai is érdekelni kezdték, ezért Jungot és André Bretont kezdett olvasni. A vidra, a mélylélektan és a szürrealizmus szükségszerűen véletlen találkozásából született Jung a gépteremben című verseskönyve, jelenleg újabb találkozásokra vár.
Egyes szám többes személyben szeret létezni, ezért órákat tart a kolozsvári Bölcsészkaron, szerkeszti a Korunk folyóiratot, kritikákat és tanulmányokat ír. Néha a fejében odabent hallott zenei hangok nyomába ered.
Vöröshajú, ezért egyszer mikor telefonban le kellett írnia magát valakinek az első személyes találkozásra készülődve, azt mondta, „I have red hair like an Irishman”, hogy olyan a haja, mint egy ír embernek. A Skóciából érkezett új ismerős felismerte ugyan, de határozottan azt mondta neki, „No, you’re not like an Irishman”, hogy nem, egyáltalán nem olyan. Azóta kissé bizonytalan származási bolygójának galaktikus koordinátáival kapcsolatban.
(2017)

 

 

Illusztráció: Önszócikk


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás