Németh András (†): Önszócikk
*
Németh András azt hitte,
kedvére megismerheti a gólyákat, a természetüket, mert csak tavasz meg nyár van. Amikor lebegő szárnyakat ölelhet át a levegő. Nem a tollak simulnak bele az áramlatokba, a szél fészkeli be magát az imbolygó testbe a pihékig, a hús lázát kívánva, hogy minden pelyhet átkaroljon az örökkévalóság ígéretével. Így bárkit lenyűgözhet a keringés megnyugtató biztonsága. Miért is kellene az után kutakodni, eljuthat-e vala†mi, valaki a földi magasságokon túl. Hiszen a gravitáció kíméletlen törvényeitől megszabaduló térben semmit sem lehet elvéteni, ott valósággá nemesedik a képzelet. Hát nézte, nézte a fekete-fehér madarakat, csalóka, színpompásnak tűnő világban, annyira, jólesően beleszédült. Igen, szédült jellemhibákat korrigáló kényszer-egyensúlyozás szabályaival mit sem törődve. Még szerencse, ágyba zuhant, nem az árnyékára. Álmodott. Álmodott kilenc hónapig, aztán gőgicsélésre ébredt. És mi az? Gyereknyelv? Ó, felismerhető? A magáét már majdnem elfelejtette, éppen ideje volt összehasonlítania a sajátját máséval, lehet bennük valami közös. Vajon ugyanazokat a fogalmakat alkotja meg az emberöltő tartamára az új jövevény, mint amikkel neki kellett szembesülnie? Küszködés, aztán sikerek, szigorú koordináta-rendszerek félelemsíkjai, később táguló horizont? Minek erről önéletrajzolni, a szülők és a szeretteik szenvedéseiről, a nélkülözés genetikai csodáiról, amennyiben azok átplántálódnak az utódokra. A nincstelenség évtizedekig istenített ördögmetafizikáját a kiszolgáltatottak nem tanulják, tapasztalják, hanem elszenvedik, de a megszerzett tudást nem adhatják tovább. Szebb a lebegés, a szédülés, aminek tiszta példázatai talán megörökíthetők. Ezért keresi a gólyákat szemhatáron belül, kívül, vállalva azt a kockázatot, hogy a némán levegőbe írt jelbeszéd humánanalfabétáknak sok. Viseli a szédülés legszentebb stigmáit, mindig, megint és megint szédül, de ő nem botlik meg soha, csak az idő. Jószándékkal kíván mindazoknak esélyt meg reményt, akikért a gólyák vannak. Mit szeretne még? Könyveket, megbecsülést. És amit ezeknél is üdvözítőbbnek tart, gondolkodni.
(2017)
Illusztráció: Önszócikk
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: Önszócikk →
Füzesi Magda: Önszócikk →
Baka Györgyi: Önszócikk →
