Széles Klára a kétkötetesről
*
Öröm és katarzis
Első – és bevallottan elragadtatott-extatikus – levél-benyomások Széles Klárától, Báthori Csaba – Füleki Gábor: Szó szerint minden – Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020 – című vallomáskönyvének olvasásakor, 2020 nyarán, Füleki Gábornak címezve
A kétkötetes műről valló, 2020 nyarán keletkezett leveleket Széles Klára szíves engedélyével közöljük.
I.
Gáborunk!
Itt a könyvetek!
Nahát!
Csak ámulok-bámulok: gyönyörű, nagyszerű, páratlan!
Végtelenül örülök és büszke vagyok Rád, mint ilyen Különleges Mű egyenrangú Társszerzőjére!
(Csodálkozva látom, hogy végülis tavaly megjelent az a bizonyos tragikomikus eposzod, amelyhez – igaz, – én csak kételyeket fűztem)
… Most pedig, mielőtt bármi kifejtésbe fognék, – … nem bírtam ki, hogy bele ne fogjak az olvasásba, ami azt jelenti, hogy épp csak abbahagyni voltam képes, hogy visszajelezzek Csabának, Neked – s úgy érzem, Gyurinak is jár ez! – ettől kezdve megszakítatlan olvasásnak kell következnie. Lenyűgöző! Remek! Nagyszerű az együttműködésetek önmagában is!
Így – rossz lelkiismerettel –, de nagy-nagy, megérdemeletlen “anyai” örömmel
ölellek:
Klára
II.
Gáborunk!
Éljen a Gyöngyös verse első díjad!!
Közben Csabával, s a Kapitánnyal is váltottunk üzenetet.
Minél jobban elmerülök könyvetekben, annál jobban nő az elragadtatásom! – Közben azt is érzem, hogy legalább egy-egy felkiáltás, szisszenés erejéig visszhangot kell adnom, – s próbálok is…
Legjobb lenne párhuzamosan, vagy egyszerre kétfelé is eljuttatnom efféle sorokat…
Végtelen leegyszerűsítéssel, (s lehet, már ismétléssel): példátlan, nagyszerű ez a két kötet! Erő, dicsőség, büszkeség mindehhez, s mindenhez, ami még jön…
Ölel: Klára
III.
Gábor!
Most érkezett el a hosszabb, bizonyára az eredeti leveled! De még mennyire érdemes volt megindulnod a rögös pályán!! – Akárcsak már az eddigi utad is bizonyítja.
Bár képes lennék bármire büszkének lenni. Ha igen, akkor Te lennél most az első, mint az elözönlő, életvégi kudarc-korszak nagy-nagy kivétele.
Dehát ez hosszú és képességeimet most messzemenően meghaladó, kimondhatatlan vallomást kívánna.
Most még az is nagy feladat, hogy ki-dadogjak legalább néhány visszhang-mondatot, Nektek, – s elsőként Csabának tartozom ezzel.
Mindkettőtöknek roppant tehetetlen hálával:
Klára
IV.
Gábor! … Elmondhatatlanul hálás vagyok!
Nem hittem, nem mertem remélni, hogy még ilyen – csak sóvárgásként élő – megrendülés érhet, mint a Te/Ti könyvetek. Hogy a leépülés állandó pokla, zuhanása közt megérintsen a csoda álma.
Mert ezt jelenti nekem ez a hasonlíthatatlan két kötet. Minden szavamat szeretném egyszerre mindkettőtöknek, – sőt, – hármótoknak (Zsófival, aki a hallgatólagos létezésből tér vissza nekem is, ősi, elementárisan közös híveinkkel: Aladárral s Gyímesi Évával) küldeni. S a legeredendőbb, nélkülözhetetlenebb, közös kapcsunknak, áldásunknak: a Kapitánynak!!
Igen, mindjárt, egyszerre, – mert – roppant nehéz, lehetetlenséggel határos az áttörés. Megvallom: hazárd lépés is most az, amihez eljutottam.
Mert most, … – már a hajnali órák óta küszködve, szüntelen olvasás, jegyzés után, közben –reggel hat lesz tíz perc múlva. Minden előírt nyugtatót, altatót felülmúlt a szellemi késztetés. S az “úgy, mint rég” napirendje, ritmusa mozgat, próbálja a lehetetlent: miközben változatlan nem hagy cserben az újabbkori emlékezet-, szókincs-, gondolat-, asszociáció-, kiesés, zavar, első 79 évem tudás-vesztésének tapasztalata, – elkezdek kapiskálni, visszatalálni, – sőt, feltámad az az olyan sodró erő (s AZ AZ ERŐ?!) – ami VOLT, VITT, EREDENDŐ VALLOMÁSOM, MEGGYŐZŐDÉSEM, –
… Mivel az utóbbi időben technikai eszközeim is felmondják a szolgálatot, – egyszerűen letörlődnek leírt szavaim, – próbálok gyorsan, legalább gyors, primitív végszavakban rögzíteni valamit, fontosat a lényegből, a közepéből… (Már jól benne járok, aggódva figyelem: szerencsére még van, még tarthat a tovább-olvasás).
Hadd mondjam: a II. kötet 254. oldalától kapott el az igazi, nagy boldogság, – igazolás: Flaubert-nél, leveleinél, “öngyilkos ámokfutásánál”. Maga az, hogy ilyen “mellékes” ágon derül csak igazi, megvilágító fény egy ilyen nagy és egész életműre. (Kezdeti munkaterveim, tapogatózásom egyike: csak és főleg levelezéseket, naplókat, vallomásokat gyűjtöttem, veséztem. – Ez adódott már a korból, mint “kór”ból is? Áradt a hiteltelenség, szomjazott az ember az igazira. S mert olyan jólesett!!)
Persze, itt, Flaubert-nél jóval több és más van.
De próbálok valamit beszélgetéseitek egészéről írni.
Akár az életrajzról, akár a tapasztalatokról van szó, akár – például, arról a lenyűgözően kendőzetlen képről, ami saját életünk, irodalmunk közelmúltbéli, jelenkori képe –, összefoglalóan csak azt tudom megfogalmazni, visszatérő és összefoglaló élményként:
TELITALÁLATOK
(és a hozzájuk vezető utak, ezerszálú elemzések),
REMEKLÉSEKBE SZÖKELLŐ MEGNEVEZÉSEK,
ÉLESLÁTÁS, –
PATIKAMÉRLEG-ÍTÉLETEK.
Külön jegyeztem az oldalszámokat, ahol “Gábor” jelzéssel a Te remek út-követésed, sőt: irányításod mutatkozik, ragyogó saját elgondolásaid, pompás szólásaid! Kezdettől gratulálni szeretnék Neked, mint beszélgetés-kezdeményezőnek, vezetőnek, és olvasás közben egyre fokozódott (fokozódik, – ahogy tapasztalom – elismerésem, bámulathoz közeledő mértékben: milyen minőségben, tempóban követed, fokozod Báthori Csaba különlegesen magas-rangú, dúsgazdag tájékozottságát, – szédületes olvasottságát, elmélyült gondolatait!
Nem akarom, nem merem folytatni, – hiszen arról sincs fogalmam, hogy sikerül ez a mai merészségem, éjszakázásom, orvosi szabályok teljes, önkényes megszegése. Menet közben tudatosodik, hogy tk. nem vagyok meggyőződve a doktori diagnózis, bogyószedés tökéletességéről, vagyis erről majd adott orvosommal is konzultálnom kellene… (Szerencsének érzem, hogy a vírus miatt ez mindenképpen halasztódik, de el kell döntenem.)
Egyelőre legalább ezt elküldöm. Csabának is szeretnék életjelet adni. De ő nyilván nagyon új ismerős, – maga a rendhagyó alaphelyzetem mindenképpen, óhatatlanul előtérben áll. Ha nem így volna, mily könnyelműen írnám azt, ami a legtermészetesebb kéne, hogy legyen: alig várom, hogy írhassak erről a csodálatos, páratlan, s valóban óriás hiányok fölött átívelő könyvről!!
A Kapitányt pedig nem győzöm dicsőíteni!
Nagy szeretettel:
Klára
V.
Gáborom, Gáborunk!
Vajon elment-e Neked ez a levél? (Ezer bajom van a géppel.)
Most egyre nő bennem az önmardosó kétség: vajon mit sikerült (nem sikerült, félre-sikerült), nagy, szokatlan felhevült, éjszakázó lelkiállapotomban papírra kopognom?
Neked merem csak így, leplezetlen írni (tudok-e leplezetlen lenni?) – Írni, egyáltalán?
Miközben aggódva látom, hogy lassan végére érek a könyvnek, – egyre erősebb bennem a méltatlan olvasó tudata, – a reflexiós bénultság,
… mert mindezek előtt, fölött van a beszélgetésetek-adta -ajándékozta bámulat, öröm, — tudott és öntudatlan hiányok feltöltődése.
Illik ehhez a helyzethez, hogy pl. most is, – az e-mail leállásának, az írás eltörlődésének veszélye fenyeget –,
hogy csak kimenekülni tudok a csonka szavak után (ahhoz, hogy próbáljam elmenekíteni Hozzád).
Újra csak ismételni és fokozni tudott gratulációval, – végtelen köszönettel!
Klára
Utóirat helyett elő-irat kéne legyen: mindennek alfája és ómegája persze Báthori Csaba!! – Ő az, akinek a létezésére, szellemi létrejöttére, gondolati, nyelvi művészetére, – emberi, etikai bátorságára – aztán igazán nem találok szavakat, s nagy vakmerőség abban reménykedni, hogy lassan, – egyszer csak (akár a Te szerepedre, s egész közös beszélgetésetekre) – majd válaszolni tudhatok…
Illusztráció: Kötetborító
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: Zrínyi Ilona – Thököly Imrének →
Németh Erzsébet: KÁLNOKI BORBÁLA – APOR PÉTERNEK →
Czilczer Olga: Két levél →
