Czilczer Olga: Két levél

A 80-as években az élettan által determinált s a modern agykutatásoktól is követhető és igazolható működések még valahogy más tempót diktáltak e honban, mint amit a későbbi, könnyű kézzel történő gombnyomogatás, amikor már az új és még újabb ismeretek keresgélhették helyüket a tudatban. Kapcsolódni is próbálkozhattak a korábbiakhoz és egymáshoz, vagy csak tengtek-lengtek, tán el is vesztek a tarka tömegben, mint az egyszeri gyermek; akkor már, úgy az évtized második felében, akár véget is érhetett volna az évszázad. A rá következő, ez a mostani huszonegyedik, ennek az eleje különben sem volt már olyan messze.

Hatéves koromban már megtapasztaltam, hogy az elengedett anyai kézzel a kaland izgalma-boldogsága könnyen átcsaphat riadalomba. De hát – kiderült – a világ gyorsan változik, még fel sem nő az ember, már lekésettnek tudhatja magát, s ha nem akar mind jobban lemaradni, ezt a változást követnie kell.

Nálunk valamivel később került használatba a számítógép, mint Nyugaton, s eleinte szűk körű vagy ínyenc igények kielégítésére szolgált, s talán csak az egyetemek tudós berkeiben. Épp, mint a mozi. S ha ott fél teremnyi távolságról bűvölt a mozgó kép, s még onnan is fárasztotta begyulladásig a szemet, ez itt volt kézközelben a maga gyors villogású ígéreteivel, sosem látott fényeivel.

1987-ben, második kötetem megjelenésével lobbant, vagy inkább csak lopakodott be hitetlenkedésre hajló és őrizkedésre nevelt tudatomba a tanulandó világ újdonsága. Jó fejhosszal előttem a diákélet leckéi, évei. A verskötet címe: Előttem a madárfütty szinesztéziás képzettársítással próbálkozó címe a látom, amit hallok érzetét, s tán időbeliségét is hivatva volt sugalmazni. Jóllehet már korábbi kötetem, A függőleges ablaksor második fele is prózaverseket tartalmazott, ez az új az első darabtól az utolsóig ilyenekből állt, s még az utána következők is néhányan, mintha tudni sem akarnának más műfajokról.

A Budapestről érkezett méltatás még hagyományos írógéppel íródott, a London-Wimbledonból már elektronikusan. S nem csak a levél, melynek szövege osztozott T. S. Eliot templomával a gyönyörű képeslapon, de még a boríték címzése is.

Valami befejeződni, más kezdődni látszott. Két levél biztatott a költői lét folytatására. Mindkettő postán érkezett, misszilisként. Az egyiket nagy mesterem, Rába György, a másikat Határ Győző írta. Álljon itt ez is, az is.