Bánfai Zsolt az idei Prágai Tamás-díjas
⚜
Nyolcadik alkalommal ítélte oda szerkesztőségünk a kötettel még nem rendelkező alkotók Prágai Tamás-díját. Tizenegyediknek Bánfai Zsolt költő érdemelte ki az elismerést, ő az idei kitüntetett. A díj a debütáló könyv kiadása. Terra címmel a kötet a Könyvhétre jelenik meg. Előreláthatólag ekkor kerül sor az ünnepélyes díjátadásra is. Gratulálunk a szerzőnek, aki verseivel pályázatainkon esztendőről esztendőre a kiemeltek közé tartozott, ezt külön-oklevéllel ismertük el.
(Figyelmesebb olvasóink emlékezhetnek rá: egy évvel ezelőtt Prágai Menyhért költészetének elismerésével befejezettnek hirdettük a Prágai Tamás-díj történetét. Döntésünket felülbíráltuk.) (A szerkesztőség)
⚜
A költő verseiből
Pillangó
Fáradt vagyok, mint a legázolt bélyeg.
Tekergek: köteg spárga a fiókban. A szomszéd
teremben egy népdal, az ének, mit próbáltak megidézni
mind a vének, de életre kelteni most sem sikerül.
Csak a falban serceg valami, mintha apró
szájszervek zümmögnének, téglák között propeller,
gyermeki helikopter, talán bábból születik.
Vonyítok, ne hallják a csendet, melyben mindig
létrejön valami, mi túlmutat rajtam.
Aztán elillan, rezdülő tündökléssel a csapódó szárny,
szemközt fogant pillangó.
Munkások
Egy új tenger partjára állok, melyet
a szomszédos hegyek közül lapátoltak át
műanyag kanalakkal kék zubbonyos férfiak.
A reggeli lapok szerint ugyanazok a munkások voltak,
kik éjjel lebontották a várost.
Most mindenki ruhátlan áll a pusztában,
és egy siratóasszony jajveszékelését hallgatja,
aki véletlenül akkor is zokogni kezd,
mikor egy újabb éjszaka alatt metropoliszt húznak fel
a szálkás kerítések közé.
Fehér karácsony
A szekrény bordázata pulzál éjjelente.
Ragasztott négyzetes elemek, közepükben
mell alakú faragott csomók.
Plüssmacik szemében sarki fények.
A tekergő oszlopok, mint sziszegő utak,
valamilyen feminin minőség felé terelnek,
az út végén kehely, belezuhanok.
Régi vállfa, rajta mint a rózsa, köntös virágzik.
A padlóból tegnap kinőtt egy műanyag karácsonyfa,
melynek bőrszínű puha gömbjeit álomból előlépett,
fáról csüngő csecsemők szopogatják.
Karácsonykor hirdetést adtam fel,
hogy jelentkezzen egy csőszerelő, aki végre
elmagyarázza a gyerekeknek: a hideg szív olyan,
mint a csirkemell, kihűlt vasradiátor,
melyből valaki leeresztette a vért, és aludt-
tejet, pudingot pumpált a helyére.
Kocsma
A gangon huzat, hatásos, offenzív,
söntés előtt süvít az udvari kocsmában.
Szesztől sziszegők fáradt paradicsoma ez –
szűrt fény csorog le, beásít a Nap,
füst az örök sörök fölött, mattüveg hamutartó,
lecsúszott csikkek alatt kockás abrosz,
rajta kilöttyent folt, mint múlt a lelkiismereten,
választ nem ad, de segít feledni a kérdést,
az asztalmagány itt nem elfogadható alap,
társulási terv ritkán születik,
a spontaneitás férfijáték,
asztalt ülnek, ásatásban kitakart
néma kövek.
Ítélet helyett
Már az vagyok, és maradok, aki
kékeslila áradatként egy hullámos papírra önti,
mi elméje pillanatnyi kapacitása szerint tudatából átszivárog –
mindent megtett, mi tőle telt, betűt vetett és szelet,
koronás földekbe aranymagot.
Hónapokig nem mozdul, várva az aratást: tudja, jó talajba
nyomta a szemet. Aztán mégis a hegyek felé fordul.
A kelő nap látványa minden képzetnél többet
ad végül: Istennel sétál a gerincen, a legélesebb sziklákhoz
jár imára.
Kérdés járja át újra és újra: bűnös-e, aki lelkiismeret nélkül él?
És hős-e, aki hasztalan vállal kínt?
A földek lélegzete fésüli az erdőt, kipattogtatja madarait
fonott fészkekből, a kisírt gödrökben tavak gyűlnek.
Fénybő, remegő holdkő a bércen.
Mint a szélben vitorlák, büszke szemellenzők dagadnak.
A karámok árnyékában bűzlő füvek.
Való-e vajon szabadság a tudattalanoknak?
Érdem lesz, vagy munka, hazajutni?
Illusztráció: A díjazott
Ezek is érdekelhetik!
Toót-Holló Tamás: Egyik napról a másikra: a kulturális újságírás maratonfutása | Könyvbemutató | Meghívó →
A FEHÉR OLAJ – Versértelmező pályázati felhívás →
ESŐMADARAK – Spirituális költészeti nyári est-sorozat, 4. rész: „Az örökkévalóság alkalmazottai vagyunk – … –, ha vállaljuk.” Találkozás Dukay Barnabással →
