Kállay Kotász Zoltán: Hipotetikus állapot*
*(Részlet a szerző kiadónknál hamarosan megjelenő L.É.L.E.K. című regényéből.)
Előadás után nekivágtunk az utcának, hogy élményektől felbolydult lelkünknek némi fejszellőztetéssel kisimulási időt adjunk. A teljesen kihalt Tanács körút neonreklámokkal mesebelire derengetett éjszakájában világoskék Trabant pöffentett az orrunk alá, miközben az andalgásunkat alig meghaladó sebességgel tovavánszorgott.
– Menjünk be az éjféli misére – sóhajtott Magda.
Tudtam, hogy nem mondhatok nemet – Magda a fülem mögé suttog, odasimul a karomhoz –, de éreztem, hogy éreztetnem kell… Gesztust teszek, amikor elcsigázott testemet és szétmart idegeimet odaadom egy további próbatételnek. Nem, nem csak fizikainak… Formálódott bennem a válasz, amikor…
– Mise, mise… Mintha mi se történt volna! – Éles csattanás, pajkos szökkenés, és már előttünk is áll. Füttyös Gyuri!
Gyuri, aki, miután 56-ban megcsapdosta az élet, nők fenekét csapdossa a pesti éjszakában, és, tegyük hozzá, még virgoncabb lendülettel fényes nappalokon. Felhúzott szemöldökkel hol Magdára, hol rám nézett, de inkább Magdára, mert leste a hatást és várta a fizetséget… Valami őrült logika szerint Füttyösnek egy-egy suhintásért, mint holmi szolgáltatásért, díjazás járt. Benyúltam a télikabátom zsebébe – általában két forintot adnak neki –, és egy ötöst csúsztattam a markába.
– Csak bélást fogadok el – jelentette ki, és visszaperkált három forintot. Koszos, vékony ballonkabátjának a huzatosságát nyaka köré tekert és kabátja alá odagombolt hosszú, horgolt sál ellensúlyozta.
A kései órához mérten ekkor rendkívül fiatal, rövidszoknyás leányzó tipegett el mellettünk serény szájmozgással rágógumizva, egyre gyorsuló léptekkel – felismerte a veszélyt? –, de Gyurinak, bár háta mögött történt a dolog, a kihegyezett szenzorai észleltek és jeleztek, és már perdült és szökkent és röpült a levegőben, usankájának szabadjára engedett fültakarói verdestek – segítették a röptét?, mesebelien pici szárnyacskák az iromba nagy testet!? –, persze, rá kellett segítenie, kitárulnak és messzire nyúlnak a karjai, ekkor Fényes Dénes feltaláló jutott az eszembe a Szabadalmi Tárból, gyakran jött kutatni különböző témakörökben, „Fényes megint sötétben tapogatózik”, mondták róla a kollégái, de ez marhaság, Fényesnek kiváló ideái voltak, sokszor beszélgettem vele, és egyszer azzal keresett és lepett meg, hogy a repülőgépek szárnyainak anyagfáradásával foglalkozik, mert a szárnyak előbb-utóbb mindig elfáradnak, de ennek nincs semmi előjele, nem lehet megjósolni, diagnosztikus eszközökkel jelezni, elfáradnak és reccs, és ezt az állapotot, a reccs előtti állapotot szeretné vizsgálni, vagyis vizsgálhatóvá tenni, a légiforgalmi cégék ugyanis, akik folyamatosan pereskednek elhunytak rokonaival, úgy véli, szép summával honorálnák a módszert. De még azt se tudja, hogy hogyan nevezze el az állapotot. És ekkor hirtelen ihletet kaptam, és azt találtam mondani, hogy hipotetikus állapot. Ez az, kiáltott fel Fényes, és meghívva a Bajtársba két rövid-kör között engedélyt kért a kifejezés használatára.
Hol is tartottam…? Ja igen, figyeltem Füttyös usankáját, és azt kérdeztem magamtól – ez már a hipotetikus állapot? Nem tudom, van-e módszer, ha van, az Fényes-módszer-e, de terhelés, az van, folyamatos terhelés, az usankafülek verdesnek, Füttyös karjai kitáródnak, tudod, ahogy járműveknél néha egy látszólag egyszerű közúti autó egyszer csak szárnyakat bocsájt ki magából oldalra és átmegy repülőgépbe, Füttyös szárnyai kieresztődnek, de már eresztődés közben a jobbjának mozgásába más ív is odalopakodik, hátra húzódik, lendületet vesz… Aztán a koreográfia természetes elemeként és egyben betetőzéseként Gyuri a szárnyvég-kezének meghosszabbításaként is felfogható papírtekerccsel a popsira csattint.
– Jooó ‘stét kívááánok, kérem a ‘gazolványokat! – Nem vettük észre, hogy kék-fehér zsiguli fékezett mellettünk, és rendfenntartó közegek szálltak ki.
Amilyen szinte követhetetlen gyorsasággal zajlottak eddig az események, most olyan fullasztó komótosságba huppantunk, és a kétféle idősík elég szorosan, tüdőt préselően egymásnak feszült. A rendőrök kikérdezték az adatainkat, aggályosan egybevetve az általunk bemondottakat a személyi igazolványunkban rögzített tényekkel, majd kedélyesen Füttyöshöz fordultak.
– És mi újság a nagyvilágban?
Azt tudni kell, hogy Füttyöst, mint közismert diliflepnist, nem kellett bemutatni egyetlen fakabátnak sem, az ő kikérdezése tehát a megváltoztathatatlan világrendet nyomatékosító protokoll részét képezhette csak, a hírekre vonatkozó kérdést viszont nem légből kapták, mert Füttyös segédeszköze, ezt még nem mondtam, vagyis említettem, csak nem hangsúlyoztam, minden esetben egy hengeresre tekert napilap volt. Ott világított most is a hóna alatt.
– Csak a szokásos… Cápák a Balatonban, gorillák a Svábhegyen – Gyuri nem is harapta, szinte már rágta a szavakat, és állkapcsának darabos mozgásától az egyébként is hosszúkás arca, melyet, ezt már taglaltam, fölül kéményszerűen szögletes, sötétbarna usanka keretezett és tetőzött be, rosszul illeszkedően, vagyis valószínűleg nem elég szorosan a kobakra húzva, mert a pák, tonban, rillák szóvégeknél ide-oda billeget, háborús károk sújtotta ingatag kéményként, szóval ez a hosszúkás arc ballonkabátostul, legombolt sálastul, leeső állal, kóválygó usankával és felfelé szökő alkoholos leheletfelhőkkel egyszerre volt tökéletesen bábfilm-figuraszerű, csehszlovák, és a valóságosnál is valóságosabb, minden részletében hiteles, magyar.
A közeg ingatta a fejét, mérlegelt, de végül nem szólt semmit, ebben a hagyjuk-a-fenébe-az-egészet döntésben nagyon sok majd-mi-megmutatjuk-neked korábbi eset fárasztó, nevetségességbe fulladó emléke savanyodhatott, szóval a járőr nem szólt semmit, illetve aztán mégis, visszaszuszakolódva a gépkocsiba az ajtó magára húzása előtt kihajolva:
– A csoportosulást pedig bé lehet fejezni…!
Megvártam, amíg gázt adnak és elmerülnek a fényhatárokon túl, majd Gyurira néztem, aki megelőzve a kérdésemet megragadta a karomat, és odébb húzott néhány métert. Magda persze követett minket. A kék neonreklám köréből egy lilába siklottunk, és Füttyös elővonta a hóna alól az újságot. Széttekerte.
– Esti Hírlap – közölte két kézzel elénk tárva. Igen, látjuk. – Ha azonban… – folytatta, de nem fejezte be, hanem a cselekvő közlés eszközével élve leszedte az újság legfelső lapját, ami mögött… Népszabadság.
Kádár elvtárs mosolygott ránk két dimenzióban, portréját pedig egész oldalas interjú betűtengere nyaldosta körbe.
Nem tudtam erre mit mondani, nem is kellett, mert a szenzorok jeleztek, és Gyuri gyors reakcióidőről tanúbizonyságot téve összetekerte Kádárt, és még be sem fejezve a mozdulatot irányba fordult, nekirugaszkodott és ugrott… És az usankafülek… Már megint az usankafülek! De előbb magáról az usankáról: beszéd közben billegett, ugrás közben nem esik le? Szorosan illeszkedett az, csak éppen a fejtetőhöz, pár számmal szűkebb lehetett, mint Gyuri halántékmérete, aki ezért nem tudta mélyebbre húzni, és ezért lehetett az usankának olyan kilengése, mint egy túlméretezett távol-keleti toronyháznak… Füttyös ugrott és a fülek megrebbentek, a laza könnyedség és nekifutós elszakadás illúzióját keltve, és bár teljesen aránytalanul és képtelenül, de mégis, már-már szárnyaltak!, miközben persze valójában csak lifegtek, ám ezzel a lifegéssel is – amit, most már összerakom magamban, a méretbeli probléma miatta áll alatti összegombolatlanság okozott – kifejezték a szabálytalanság és merészség esztétikai szépségben megvalósuló magasabbrendűségét. Ha erről a szárnyalásról képletesebben, költőibben tudnék szólni, ha el tudnám mondani, hogy az usanka, ez az eredeti orosz ruhadarab mi mindent jelképezett akkoriban itt magyarhonban, ha el tudnám mondani, hogy Füttyös Gyuri mi mindent, ha…
Gyuri akcióba lendült, lendült a karja, suhant a papírtekercs, de a célpont, a hosszúhajú lány ekkor váratlanul megperdült, „férfi vagyok!” felkiáltással nézett farkasszemet Füttyössel, jegyezzük meg, ekkoriban nagyon sok hosszúhajú férfi volt, és a ruházkodás sem segített mindig, lányok-fiúk ugyanúgy öltöztek, a figyelmeztetés tehát elhangzott, de a lendületet nem lehetett már megtörni, a mozdulatnak be kellett fejeződnie, és a Népszabadság oda csapódott, ahová nem lett volna szabad.
Füttyös felhúzta a szemöldökét, és az usanka leesett a fejéről.
Nos, ezért szeretek balettelőadásokra járni.
Illusztráció: „Kádár elvtárs mosolygott ránk”
Ezek is érdekelhetik!
Noth Zsuzsánna: LÁMPAGYÚJTOGATÓ →
Pataki Edit: Elölről az egészet →
Kiss Panna: Teliholdba fulladva →
