Ratzky Rita: „Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez” (1849), avagy a hatásos női retorika elemei
Szendrey Júlia a tanulmány címéül szolgáló írást 1849 februárjában, Debrecenben írta, a munka megjelent a kormány hivatalos lapjában, a Közlönyben.[1] Műfaja politikai beszéd, amit a szózat szó egyik jelentése is alátámaszt: „Figyelmeztető, intő beszéd, ill. ilyen költői megnyilatkozás.”[2] Maga a műfaj nem tartozik a női műfajok közé, legalábbis azok közé nem, amelyeket Gyulai Pál engedélyez a korabeli hölgyeknek.[3]
1. A Szendrey-beszéd retorikai elemzése
A Szendrey-beszéd címében szerepel a megszólított: Magyarország hölgyei. A megszólítás („Hazám hölgyei! Testvéreim!”), mint látjuk, a cím négy szavából kettőt megismétel. Talán még a Magyarország helyett itt használt hazám is új előfordulásnak tekinthető, és akkor három szó megerősítéséről beszélhetünk. Tudatos retorikai hatáselem ez. A hölgy szónak pedig érzelmi többlete van a tudományos nyelvből vagy akár a köznyelvből való nő főnévhez képest, kifejezi a biedermeier világ illemszabályai szerint a férfiak részéről kötelező tiszteletet a nők iránt. A biedermeier világkép, amelytől írónőnk sem maradhatott teljesen érintetlen, megvédi őt, hogy megfogalmazásaiban a szélsőségesen feminista szöveg és gondolatmenet irányába haladjon. A női szolidaritás azonban természetesen megvan benne, hiszen mind jelzőként, mind megszólításként a Testvér szót használja.
A beszéd hitelességét erősítik a többes szám első személyű igealakok. A szónok maga is részese, női mivolta okán is a hallgatósága sorsának, osztozik annak hibáiban és erényeiben.
A szöveg követi a tanácskozói beszéd szokásos retorikai felépítését. Tanácskozói beszédnek a műfaj történetében a politikai beszédeket, szónoklatokat nevezték. [4] A kezdet az állítás, a bizonyítandó téma megfogalmazása: „Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk.” [5] A beszédmód illeszkedik a politikai szövegekhez, forradalmi helyzetben születik, magában foglalja a jövőre vonatkozó, ámbár bizonytalan utalást is, ezt az időhatározós szerkezet alkalmazásával éri el. A szózat írója a történelmi szituációt meg akarja oldani: vagy szabadság, vagy árvaság. Talán fiatalsága az oka, hogy nem fogja fel: lehet vérpad is, azaz halál.
A szózat nyelvezetét a megveszekedett hangvétellel jellemezhető jakobinus beszédmódhoz sorolnám. Szendrey Júlia Petőfi 1846–1848-as verseiből (is) ismerhette ezt a beszédmódot, és használta ennek a maga neméhez és egyéniségéhez finomított változatát.[6]
A kifejtés nevű retorikai egységben a szerző kijelöli a hölgyek számára ajánlott feladatokat, amelyeket a haza szabadsága kivívása érdekében végre kell hajtaniuk. A magyar hölgyek sokáig érzéketlenek voltak honleányi szerepük felismerésében és gyakorlásában, ebben akar segíteni nekik a szózat. Most azonban mindenkire szükség van, még az árvákra és az özvegyekre is. Szendrey Júlia rá akarja ébreszteni az érintetteket helyzetük megoldására. Veszteségük ebben a történelmi helyzetben nem a magánember vesztesége, meghalt szeretteiket az egész ország minden jóérzésű, politikailag helyesen gondolkodó állampolgára kivétel nélkül gyászolja. Nem hiányzik az írónő gondolkodásából a forradalmi türelmetlenség sem, amikor így fogalmaz: „Minden egyes ember halála száz új harcost teremtsen”, az özvegykori napló írásakor már megtapasztalhatta, mennyire egyedül van egy friss özvegy a szabadságharc összeomlásának kaotikus világában. A veszteseket a „magyarok istene”[7] fogja megsegíteni, használja Petőfi egyik kedvenc kifejezését, amelynek megvannak a maga előzményei a folklórban és a magyar irodalomban. Petőfi mindenféle megjelenésében kisbetűvel írja istent, Szendrey Júlia általában nagybetűvel.
Tömör és eredeti megfogalmazása az írónőnek: „hazánkban csak enmagunkat szeretjük, hazánk sorsa a mienk s mieinket” A szerző okos és kedves habitusa teljes mértékben ellentmond a Szendrey Júliát valamiféle szüfrazsettnek és Petőfi rossz szellemének értékelő irodalomtörténészek (elsősorban Hatvany Lajos) véleményének, tény, hogy a női nemnek alkatilag is megfelelő feladatokra buzdítja nőtársait. Ilyenek: biztassák párjukat a haza védelmére, könnyítsék meg számukra a családtól való elszakadást, tanulják meg az önálló életvitelt stb. A hagyományos női szerepekről sem feledkezik meg: betegápolás, anyagi támogatásnyújtás az árváknak és özvegyeknek. Az azonos élethelyzet, saját életének tapasztalatai indítják arra, hogy szóljon erről a témáról, ezek adnak hitelt szavainak, ezek teszik elfogadhatóvá más asszonyok számára.
Petőfiné nem esik a szüfrazsettek hibájába, ő pontosan ismeri a nők adottságait: “Nemünk nem használ karjával, testi erejével hazájának, de annál többet használhat befolyása és lelkesítése állal.” A feladatok összefoglalását felszólító módban adja elő, aminek nyilván funkciója van:.„Nyújtsunk segédkezet lelkes hon fiainknak…”, „áldozzátok föl…” szüntessétek meg”, „szűnjetek meg”, „Ne tegyétek ily kárhozatossá”, „Ti is mondjatok átkot és esküdjelek boszut”, „álljatok boszut a szabadság ellenségein ” stb.
Életkor szerint adja a tanácsot: a szerelmes lány csak akkor engedjen kedvese vágyainak, ha az győztesen tér vissza a csatából. Íme a 19. század közepének fordított Lüzisztrátésza![8] Az asszony ne kényszerítse férjét arra, hogy otthon üljön a családja körében, amikor veszélyben van a haza szabadsága. A szózat harmadik szerepmegjelölése, hogy az anyák viselkedjenek úgy, mint az ókori rómaiak hős anyái, akik gyáva fiaikat megtagadták. A pilléreken belül is a felszólító mód dominál: „Menj és szolgálj karddal”, „szeresd hazádat most jobban feleségednél”, „menj és segíts megmenteni a hazát”. Minden nő kötelessége ápolni a sebesülteket, a tehetősebb asszonyok pedig segítsék a hősi halottak családját anyagilag is. A teendők második része a felszólító módot a főnévi igenévvel kifejezett, ezért általánosító jellegű kijelentésekkel váltja fel: „ápolni a beteg hazafiakat, „ruházni a szegényebbet, „segítem”, „gondot viselni”. A köznép megérdemli ezt a gesztust, mert „e nép minden durvaságában és tudatlanságában is nagy és hatalmas volt, mert hosszú századokon át meg bírta őrizni romlatlan lelkében a hon és szabadság szeretetét”. Tehát a szegények önzetlenebből szeretik a hazájukat, mint: a gazdagok, esik gondolkodóba a fiatalasszony.
A retorikai szerkezet tekintetében most a lezárás, összefoglalás következik. A dikció határozottságát finoman enyhíti az utolsó bekezdés, a záradék feltételes módja: „Alakulnának női társulatok”, „nem adakozhatnánk-e”, „nem válnék-e gyönyörré”. A feltételes mód a kérésre, az adakozásra való felhívásra utal. A lezárás a saját örömének kifejezésével érzelmi hatást gyakorol az olvasóra. Gondolatilag azt sugallja, hogy tettünk díja önmagában van.
2. Petőfi és Petőfiné
A beszéd és Petőfi gondolatainak összecsengése nyilvánvaló. A haza szinte monomániás emlegetése1 1848–1849-ben írott időkben és szövegekben mindkettejüknél megtalálható (Szendrey Júlia elemzett szövegében hat oldalon 18-szor fordul elő a haza különböző kifejezésekben). A „magyarok istene*’ kifejezésről már ejtettünk szót.
Az írónő viszonya saját neméhez harmonikus, korának közvéleményével van vitája, amely évszázados hagyományokból táplálkozik. Az egyetlen konfliktus saját nemével állapotából fakad: 1848 őszén, amikor terhessége okán férje Erdődre viszi, ekkor, írja az alábbi sorokat naplójába:
„Oh te kapcza-kötő, főzőkanalat forgató teremtménye az istennek: asszony, hogy érzed most magadat? Érzed ugy-e magasztos hivatásodat? […] Én, ki előtt a világhistoria minden hősnéi sem tettek többet, mint mennyire őket az alkalom, a sors segíté, mint mennyit én akartam tenni és hittem is, hogy tenni fogok. Most már nem kívánok, nem álmodoznám külön, kiváló szerepről a nagy szellemek között, nem vágynék soha saját hírre, dicsőségre, elég volna az is, sőt főboldogságomnak tekinthetném, ha Sándoromat követhetném, ha csak vele mehetnék, merre ő megy, ha csak mindig láthatnám, él-e?”
A szózatnál négy hónappal korábban írott sorok egy terhes asszony sorai, aki várandósként nem dönthet arról, részt vesz-e, vagy legalább közelébe kerülhet-e a szabadságharc eseményeinek, annak a harcnak, amelynek céljait teljes szívével magáénak vallotta. A politikai beszéd vagy mai tudásunk szerint politikai irat megírása a már anyává lett, így a fizikai helyhez kötöttségtől megszabaduló forradalmai asszony, márciusi hölgy felszabadulását is mutató lelkesedéssel telített.
Összegzés
Petőfiné Szendrey Júlia első házassága idején teljes életet élt. A szerelem, a család mellett elvei, politikai nézetei, írói ambíciói is voltak. Ezt tükrözi a Testvéri szózat is. Magáéhoz hasonló, teljes életet ajánlott nőtársainak is.
2008
Jegyzetek
[1] Közlöny 1849. 74. sz., április 8. 270.
[2] Magyar Értelmező Kéziszótár L–ZS, Budapest, 1992, 1309.
[3] 1858-ban, a Pesti Naplóban jelent meg GYULAI Pál írása, amelyben azt fejtegeti, hogy a nők, ha már mindenképpen írniuk kell, maradjanak a hagyományos női műfajok: napló, mese, effélék mellett. Ezt éppen többek közt Szendrey Júlia Andersen fordításai kapcsán írja. Gondolom, hogy Szendrey Júlia szóban forgó írását 1849-ből nem ismerte, legalábbis nincs rá adatunk.
[4] SZABÓ G. Zoltán–SZÖRÉNYI László, Kis magyar retorika, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988.
[5] A beszéd szövegét PETŐFINÉ SZENDREY Júlia Költeményei és naplói BIHARI Mór által sajtó alá rendezett kiadásából (Budapest, 1909, Petőfi-könyvtár, szerk., ENDRŐDI Sándor, FERENCI Zoltán VII. füzet) idézem.
[6] A XIX. századi beszédmódokról lásd TAKÁTS József alapvető tanulmányát (Magyar politikai beszédmódok a XIX. század elején, in: MESTEREK, TANÍTVÁNYOK, Ünnepi tanulmánykötet a hetvenéves Csetri Lajos tiszteletére, Budapest, 1999.), amelyben többek közt republikánus beszédmódot jelöl meg, ennek továbbfejlesztéseképpen használom a jakobinus beszédmód megjelölést. Előzményként még, FEKETE Sándor, Petőfi evangéliuma, Budapest, 1989. A jakobinus beszédmódra pedig RATZKY Rita, Petőfi közéleti beszédmódjának szólamai, Kisebbségkutatás, 2000, 1. sz.
[7] Lásd BÍRÓ Ferenc korszak monográfiáját, A felvilágosodás korának magyar irodalma, Budapest, 1995. 184–186., 206.
[8] Arisztophanész Lüzisztráté című darabjában a görög nők egy athéni polgár, Lüzisztrátész biztatására megvonták szerelmüket férjüktől, amíg azok nem hagyják abba a háborúskodást. Szendrey Júlia épp az ellenkezőjére biztatja a lányokat.
Illusztráció: „Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez”
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: A műpártoló Móricz →
Nagy Balázs: Sík Sándor* költészetének állatszimbólumai →
Nagy Balázs: „Megindulva a nagyvilágba, / mifele is lépked az árva?” →
