Barna Júlia: a kert (versek)
a kert
párásan csillan a hajnal tűzzománca
belefagynak a bíborokból kifolyó rózsaszínek
és a kékbe olvadó fehérek
a misztikus homályból szabadultan
csupa illat-erőszak a kert
csupa rózsa-büszkeség tulipán-gőg
árvácska-szendeség
csupa szőlőindázás fecskeszárnyalás
betölti szemem képzeletem
ha meghalok egy kicsit meghal velem
mint a szemem az ész és az érzelem
mint a múltamból őrzött óarany-lapok –
valóság- másolatok –
meghal mint a haszontalan szó-szövevények
fagysérült vers-növények
amikor
amikor folyó voltam hajókat ringattam
amikor fa voltam leveleimet az ősznek adtam
és tudtam hogy meg kell halni
nem akartam lázadásból megmaradni
amikor búza voltam learattak
tarló-sebem vérében hagytak
amikor fű voltam békésen viseltem el
ha letapostak új erővel keltem fel –
ember voltomban ne tudnám éppen
a sorsomat megélni szerényen?
nem hizlalom vágyaimat falánk szörnyeteggé
a holdvilágot kincsvadász sem
tűzheti kalapja mellé –
a napi híreken kicsorbulnak önhittségeim
a vezeklésig űznek elhallgatott bűneim:
halandók vagyunk mind – magától értetődik –
elvesztünk
mert halhatatlan
érdemeket nem szereztünk
körben
kört rajzolok
jóindulat a négyzeten szorozva pível
minden köröttem forog
fontos vagyok a magam világában
fénnyel táplálom naprendszerem csillagait
felém fordulnak az emberarcú fák
rám várnak a félig megírt versek
környezetem tőlem várja
a tökéletesítést vagy az igazolást
a megváltást vagy az elfogadást –
erőltetett optimizmussal szárnyalok
lehúzó súlyokkal szívemben
végül mégis leoltom
a hamis fényt a látszatot
az igazság sokkal egyszerűbb
céltudatos hangyák sietnek előttem
nem is tudva létezésemet –
a hangyákig tart tehát univerzumom
az őszbe zárom
képzelet-lakó lényemet
nem fertőzi meg a gyűlölet
mindenki hagyjon békén
nem vagyok itthon
ebben a világban
ne kopogjatok
bezárom magam az őszi létezésbe
csökkentett áramfogyasztás
lassuló mozgás
télbe jegesedő halmazállapot
innen már csak felfelé
vezethet az út
velem vagy nélkülem
esteledik
az utolsó bizonytalan fénysugár
elmegy mellettem nem érint
bezárja az éjszaka kapuját
elbóbiskolok a könyv mellett
mint a nagyon öregek
akik már nem biztos
hogy felkelnek reggel
Illusztráció: H. Duhem
Ezek is érdekelhetik!
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
Varga-Göcz Nikolett: Sebezhetőség, Magnólia →
A 2026-os Cédrus-pályázat verseiből (Gréczi Imola, Nemes Máté, Sz. Kárpáthy Kata) →
