Baán Tibor: Nagyanyám emlékkönyve (versek)
•
Versekről
Nagyanyám emlékkönyve
egy régi korba ránt. Akkor még voltak versek
és aranyalmafák.
Tündérek is voltak, manók is talán,
pásztorok sípja szólt
a dombok hajlatán.
Voltak. A moly megette
a hímzett rokolyát. A tulipánok szirma
melléklet csupán.
Voltak. A jambusok
nyírott bokrain rigók, rigók.
Még hallom hangjaik.
Tán jártunk erre már
valamely régvolt életünkben,
mikor az érzelem még érezte önmagát.
Rég volt az a rég,
mint háztáji mesék. Fanyüvő és a többiek
fogták fiam kezét.
Vendég
Én őt sose láttam
de nagymama tudja
kicsoda-micsoda
ki anyja és apja
Gőz repítette a Dunántúlon át
s most nagy szemekkel
issza a ragyogást
Ragyog a kert tőle
s minden színes ágyás
mintha emlékkönyvbe
rajzolt ábrándozás
Reggeltől délig
déltől alkonyatig
nyüzsög a történet –
Ragyognak… kihunynak
a színek… a fények
Végül is véget ér
megbarnul az este –
Elgurul a labda
nincs aki keresse
Két nagymama
I.
Nagymama egy régi verssel
Hóból jőve becsöngetek
Kapu nyílik… tárul kerted
Hógyümölcsös… hóvirágos
Úgy csilingel mint a lelked
Nem szólsz semmit mégis ünnep
Készül törpe fenyőfádon
Csak ránézel s karácsony van
Bennem és a nagyvilágon
II.
Néha messze agg időkből
Megkeres egy álomkép
Ezt mesélted üldögélve
Megreccsent a karosszék
Ablakodon az alvó kert
Télbe maradt lényei
Benéztek ránk Teagőzben
Szálltak lelked képei
Te nevelted az apámat
Elvitte egy szívroham
Közös batyunk ez a bánat
S benne ez a költemény
Illusztráció: Nagymama tündérmeséje (A. Tidemand)
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
