Baán Tibor: „Ami elmondható…”*
*Zöldy Pál: CIVILBEN (zsebre gyűrt glóriával)
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
Személyisége rejtélyét bogozza Civilben (zsebre gyűrt glóriával) című ötödik könyvében a népzene, a sámánhagyomány, a novella és a vers irányába egyszerre tájékozódó Zöldy Pál, mintegy összefoglalva korábbi prózai köteteinek (Miniatúrák, 1998; Kerékvető, 2004, 2014; Miért is nem találkoztak?, 2022; Örömzene, 2023) tanulságait, melyek élni segítették. Az élet kihívásaira a szerző eredeti válaszokat ad. Az öt ciklusra (Civilben, Barlangrajzok, Evezők a csónakban, Leszakadt kabátgombok, Miniatúrák) tagolt könyv egy olyan életvidám személyiséget rajzol elénk, aki filozofikus, inkább rövid, gondolati poénokra épített verseiben a létezés elvont közegéből tekint felfelé. Fontos, hogy felfelé.
Az Átutazóban című nyitóvers már címével is utal a drámai, néha egyenesen abszurd helyzetre, amiben mindig bujkál egy kis hősies keménység, a helyzet elfogadása, a követendő stratégia felvillantása. Például így: „nem vagyok itthon a földön / talán odatalálok / talán vissza / föl.” Szótakarékos közlés, semmi lírai ékítmény, kijelentések, amik figyelmet, elmélyülést kívánnak az olvasótól.
A képletszerűen pontos módszer időnként kozmikusan kitágítja a vers értelmezési tartományát. A Talán című versben így: „félrerugta volna / akár egy kavicsot / de / észre se vette / a megrémült földgolyót. / Egy papírzacskóból atommagot rágcsált / a semmibe bámult / s szerteszét köpködte a héját.”
Ez a fajta tudattágító módszer alapvetően a zen gondolkozás felé mutat, ahol a tanítvány a meghökkentés által jut el megvilágosodás közelébe.
Zöldy Pál valójában ezt a megvilágosodást keresi, mégpedig az európai kultúra bibliai talajáról szemlélve a csodát, amit az én önmagára ébredése jelent. Jó példa erre a Na, de hová lettek az evezők ?! című eszmélés, amely az én Istenhez való viszonyulásának drámai összegzése: „Meg kell tanuljam, / hogy arra se vágyakozzam, / ami az enyém. // Csak kiszáradt fa / parazsán / lehetek én.” Micsoda paradoxon. És mindegyik olyasfajta gondolati erőt sugároz, mint egy mandala, vagy egy ima,. fényesedő remény, az örökké dobogó szív.
A kötet két fontos versében – Táltosének, Szarvassá változott apák – a partikuláris én hirtelen-váratlan a tradíciók éltető áramába merülve a lehető legközelebb kerül az időtlen és örök istenképhez. Az elsőnek említett versben (első strófa) így: „Íj a világ / pillanat a húr, ./ magam a vessző. / Ki célra tart, az a Világteremtő…”
A második gyönyörű tagoló vers (4/4/3) lírai énje (a fiú), a szarvassá vált apát keresi: „Nem találom az apámat rég elment / Szarvassá vált, de még így sem idegen. / Keresem és nem találom a nyomát… „Aligha kell bizonygatnom, hogy a Bartóktól Juhász Ferencig ismerős balladatéma aktualizálása igazi költői siker.
Zöldy Pál lírája, mint ezt a kötetzáró Miniatúrák lírai prózáiból is kitűnik, egy olyan vershangot, „dallamot” intonál, amely leginkább a kezére áll.
És alighanem ez a lényeg. Rátalálni arra a hangkörre, amiben hazatalál a tékozló fiú.
Illusztráció: kötetméltató
Ezek is érdekelhetik!
Kerényi Mari: Magyarul – az Angyalok nyelvén (egy nyelvi lektor elfogult vallomása) →
Széplaki György: Csipke finomságú pillanatképek →
Turai Kamil: Nagyvonalúan, csendben (Parcsami Gábor szíven ütő végverseskötete) →
