Tandori Dezső: Párizsi regényversek
⇒http://www.naputonline.hu/naput-kiadvanyok-arhiv/naput_2000/2000_01/027.htm
Egy régi brasserie
Régi sörözőm, mindjárt a közelben:
—a Cadet utcában, a zsibesek,
—halasok – én nem tudom, zsebesek
– utcájában (is), megyek, hadd cselezzem
—ki az italt,
vagy hallgassak súgásra, elemi,
az ember szükséges ösztönei
parancsolgatnak így, önkényesen csak
—látszatra, mert
—az elterelt
tébláboló az, akit végre elkap,
lekap az útról (tíz körméről) egy
intelem, elég az elegy
—állapotokból,
izzik az agy és vöröslik a homlok,
nem játszhatod így tovább se a boldog
—elégedettség,
se a szándék, a küzdelem
—vágy állapotát.
Söröm emelem,
—Cadet, nohát,
négy napig se étel, se szőlő
(szalma? otthon nem) nedve, mert a sörtől
nem hízom annyit, mint ha szalmakrumplit
—szalmakrumplira ennék, szendvicset
szendvicsre, és otthon majd ez se lesz még:
a sör, otthon nem sörözöm,
—de lassan kialakul a közöny
—az ital iránt, májam működik
buzgón megint, kilót kilóra fog majd
leadni a szervezetem.
—Ez lesz velem,
és ezt a ravasz óhajt
itt fogalmaztam meg a jó Cadet-ben.
—(Lefekvés előtt egy helyre betértem
még, még egy sörre… Kezdjük
alaposan a „Mire megyünk együtt,
—lássuk, Párizs!” játékát Rasignac
nyomán. De se vörös bor, se konyak.
—Csak sör. Leszokni. Mondom, otthon erről
—nem lesz nehéz már. És se cigaretta,
se szénhidrát, s mi majdnem kirepedt, a
jó hű gatyám, ülepemen,
—lötyög megint nekem
a szélben.
És áldalak, Cadet-m,
én hű új-élet-kezdő-kadétem,
magam így áldom én.
S nem tudom, mire lesz majd áldomás
– száraz –, hogy majd se én, se senki más…
Ideiglenes párizsi bef.: a pad
„… s velem jön ez a rossz fapad”
Jékely Zoltán
–Két széket tettem pad két oldalára,
–és e kettő közt beestem alája.
—Kísérlet?
Vagy egyszerűen ez az óhatatlan:
valami meg-ül s testesül a Padban,
—ezért lett,
így nem apad,
s nem is a pad,
de hogy én egyszerűen ennek éljek?
Igen, hogy én mind ilyeneknek éljek?
Fotózzak, lássak, hogy ne vegyem észre,
nekem fut egy ló, kinek neve Ráláss
(Rhalass)? Esszéket írjak,
Montaigne-ről például, de citerázzak,
mikor egy Montaigne nevű hajtó
mutatja, mi a nyeréshez az ajtó,
15 az 1-hez. És mire várjak?
Totyi madaram ne utaljon átlag
súgásnál jobban Little Toffy-ra?
Mándytól egy jó fénycsóványira
álldogálok, fejcsóválásnyira
magam s a pálya szélén.
Csak mi a pálya, csak azt érteném én?
Megfutnám, de meg én… meg… majd… a végén.
Kromoszóma!
Kromoszóma!
Nem iszom ma.
Krónosz, ó, ma
nem iszom
(mást, mint négy sört).
E kettétört
Életemben
Anna óma
(Turfitt) óna,
turfig vinne,
pár jót súgna,
mit tippeljek,
úgy, hogy nyerjek,
s lelkesülve
egy pohárral
még ráhajtsak.
Hogy nem sül le…!
Áll a háj, jaj.
Rossz szokások
Rossz szokások!
Hosszúkásak
vagytok. Kása-
hegymúlásra
—mit várok.
Hegyomlásra,
más váltságra.
Négy nap étlen,
de sörözve:
—még kevés.
Otthon kell majd,
ami elhajt
életemből,
—s reszketés
nélkül. Semmi
elvonási
tünet nem lesz
most se. Kellesz,
bor – s nem kellesz.
S mire kell ez?
Ami ellesz.
Ehhez kellek?
Be ne teljek
üresen.
S annyi sem.
Rossz szokások
java tátog…
Cigarettázva és beretválkozva
Cigarettám újton elalszik,
ha beretvám kis zaja hallszik.
Ami nincsen kétszer: a vízár.
Elűrítem, lesz pöce hal-szik.
Jónás, lennék csak a Rossznás,
ez lenne neked csak a jó más,
búcsúzni a Styx bele hí már,
a bokáig száraz, a szódás.
Így szikkaszt, íme, ki elmém,
ahelyett, hogy jóra-vedelném.
Elfonnyad az élete-hínár,
s mit nyersz bonyodalma kegyelmén?
Mit veszthetsz, elbonyolódva,
ha beretva, ha csikk, ha a nóta,
mit az ég, mit a föld keze kínál,
ellökve. Csak bújj ki alóla,
bújj vissza alája… A zöldág
nincs. Mázli reménye, mi fölvág.
Nyekkenj az „Agyő, paci, gyí!”-nál,
holt vagy már, végre ne öld hát.
Ne tagadd úgy, hogy te tetézed,
elejét vedd: vágjon elébed.
Szesz mocska cölöpre: a kínnal
így köss ki. Na, végre, elélted.
Illusztráció: fh. Keserü I.-festményrészlet
Ezek is érdekelhetik!
Szentmártoni Szabó Géza: A Napkút az ókortól napjainkig* →
Rugási Gyula: Az Intelmek és a nemzeti teológia* →
Széles Klára kilencven éves! →
