Esszé

december 8th, 2025 |

Brassai Ágnes: Tű mesék (Tárgyak a mesében. Meseolvasatok másként felnőtteknek – I. rész)

Tű mesék

1. Szalmaszál, parázs és babszem (Grimm)
2. Mókus, kesztyű meg a tű (karjalai, finn népmese)
3. A lusta menyasszony (finn)
4. A vaksi menyasszony (finn)
5. A három királykisasszony (kárpát-ukrajnai)
6. Az ifjú királynő (orosz)
7. Ivanuska felesége (orosz)
8. Az orsó, vetélő meg a tű (Grimm)
9. A mindent varró tű (magyar)
10. A halhatatlanság országa (magyar) vagy A halhatatlanságra vágyó királyfi (magyar)
11. A királylány és a 12 pár széttáncolt cipellő (Grimm)
12. A nagyravágyó tű (Andersen)
13. A mindent varró tű (magyar)
14. A Türelem köve (perzsa)
15. A kis szarvas (perzsa)

Keresem a tűt…

Első rész

A tű indított el a mesékben lévő „tárgyak” szemlélése felé, és hogy a kapcsolatom egyre furcsábban alakult velük, egy cseppet sem véletlen.

Ez a kis tárgy, amivel szinte nap, mint nap „dolgozik” az ember, felértékelődik némely mesében. Van, ahol ő a főszereplő (ilyet keveset találtam), van, mikor jó eszköznek bizonyul, van, amikor változásoknál van jelen, elaltat, esetleg általa sikerül más helyzetbe kerülni (varázslat).

„A tűt is tudom,” mondja a király otthonáról, pedig nem.

„Ahhoz, hogy megtaláld a tűt a szénakazalban, vedd meg a szénakazalt!” – mondja egy híres sikeres befektető (John Bogle)

„Ahol a tű átfér, átfér a fonál is” – írja egy francia szerző könyvének a címében, apa- fiú kapcsolatára vonatkoztatva, végül majd eljutunk a szakralitásig, egy szufi mester gondolataihoz. Életfejlődés sejlik föl általa, a következő mesékkel talán sikerül bebizonyítanom állításomat.

Írásom elkezdéséhez segítségül hívok egy mesét a Grimm testvérek gyűjteményéből.

Címe: Szalmaszál, parázs és babszem /ford. Márton László/. Ebben egy öregasszony mellől elszökik a három szereplő. Szeretnének elmenekülni sorsuk elől. Persze biztos a kudarc, mert hamis az önképük, a szalmaszál nem jó hídnak, a parázs megijed a víz hangjára. A bab kineveti az összes többit, de ettől majdnem szétpukkad, ám akad egy szabólegény, aki „tűt vesz a kezébe és összevarrja – megmenti őt.”

E tanulságos kis történetben egy ember egyszerű eszközzel teljesen hétköznapi módon megold egy sajátságos helyzetet. Félig varázslattal, de nem úgy, mint egy tündérmesében, nem is úgy, mint a valóságban, mégis valahogy helyére kerül a világ, könnyedén, egyszerűen. Így csak a mese tudja.

A varázsmesék sokat tudnak rólunk, érdemes kutatni a szimbolikájukat, bár legtöbbször az is elég, ha „csak” benne felejtjük magunkat. Ám ha valakinek életműködésében törés vagy zavar támad, arra is képesek, hogy kijavítsák azt (Boldizsár Ildikó, Meseterápia).

Életem több szakaszában én is tűt vettem a kezembe és varrtam, régebben az unokámnak babzsák Rebekát, Rozál rongybabát. A tű könnyedén futott, a cérna erős kötelék volt. Azóta sok-sok mese olvasása után, már nem is tűnik mindig olyan pozitív szerszámnak a tű, s műveletnek a varrás. Egy ideje a mesékben keresem a rejtőzködő tűt, s elárulom, van, amikor nemcsak ott! Térjünk vissza hozzájuk…

– „Ugyan mit nem tudnék az országban! A tűt is tudom! – mondja a király, – távol áldott állapotban lévő asszonyától!

Tudunk-e mindent saját „birodalmunkban”? Vagy éppen a tűt nem tudjuk, a kicsit, a semmit, a lényegtelent?

Szebbnél szebb fonalak várnak, hogy befűzzük őket, színes világot varázsoljunk magunk köré, vagy csak foltozunk, megvarrjuk életünkben azt, ami kilyukadt, széthullott? Női sors?

Van, aki a szalmakazalban keresi a tűt, vagy kikergeti a másikat vele a világból. Van, aki tűkön ül…

Ha valakinek nincs tűje, mit kezdjen a cérnával?

Sok tűvel kapcsolatos szólás létezik. És mese is.

Keresem a tűk értelmét a mesékben, s meglátjuk hova jutok el általuk.

A mesék motívumai érdekes szimbólumok. A csodálatos ló, az öregember, a gyerek, az óriás, archetipikus szereplők, a tű, a kulcs, a toll, a kő, érdekes tárgyak, de nem mindegy kinél, kinek, hol és miért jelennek meg, s ki, mit kezd velük, hogyan épül be a történetekbe.

Kiemelve a pozitív/negatív aspektusú tűt, számos olyan mesét találtam a gyűjteményekben, melyekben e tárgy szerepe kellően felpiszkálja az ember érdeklődését.

Személyes életem varrata még egyetlen tűs mesével sem rokonítható (csak néhány résztörténésével), de kutatom a történetekben a tűmet, mert közöm lehet hozzá.

A valóság

Ez a kis tárgy a lehető legpraktikusabb használati eszköz. Egyszerűsége és a vele való tevékenység varázslata (persze a hozzákapcsolódó fonál is) lányt, asszonyt nem hagyhat közömbösen.

Izgalmasságát csak fokozza, hogy kemény, férfias princípium, ám legtöbbször mégis asszonyok keze működteti. Nem is akárhogyan! Persze kivételek is akadnak, a férfiszabók.

A tű hajdanán kecses szerszám volt. Az avar asszonyok csont-tokban tartották egy vászonra tűzve az övükön. A sámán is gyakran használta, tűt szúrt a beteg testrészbe, „kiszívta a betegséget”.

Az akupunktúra is a fontos pontok megfelelő helyét tudja a testen, és a pontokat összekötve erősíti a szervezetet.

De nézzük a mesei tűket!

A szalma, a parázs és a bab vándorútra mentek.

Nagyon sok mese kezdődik így:

…elindult három vándor, útnak indult három királyfi, vagy egy szegény ember gyermekei szerencsét próbálnak, minden mesében sorsuk a próba. Több nehézségen kell túljutniuk, valamit/valakit meg kell szerezniük, vagy valakit/valamit meg kell védeniük. Rendszerint a kisebb, az ügyetlenebb, a látszólag gyengébb győz.

Mi is hárman voltunk testvérek, s én a legkisebb.

A Mókus, kesztyű meg tű finn-karjalai mesében (A kék rénszarvas. Bp. 1977, Móra) e három figura tölti be a testvér szerepét. Jellemükről, mint a legtöbb népmesében nem fontos tudnunk (testvérek is vannak ennyire különbözőek), hogy mit tesznek, és mit nem tesznek az a fontosabb. Ebben a mesében mégsem véletlen a szereplők kiválasztása.

A mókus, mint a legidősebb testvér (és egyetlen élő figura), bár állatként a fürgeség jellemző rá, itt inkább felszínességét érzékeljük.

Ez nálunk nem így volt…

A mesében ő is egyvalamit tart szem előtt, az ennivaló megszerzését. Lehetőségeken ugrik át. A középső testvér, mint kesztyű, önállótlan, talán a mindig a másokhoz idomuló természetet fejezi ki. Általában a nagyobb testvérhez kötődik.

Ebben van némi igazság.

Vadászni indulnak, ki-ki a maga útján keresi a zsákmányt (egyáltalán elképzelhető a közös zsákmány?).

Hogy miért a tű a pozitív szereplő? Tárgyként ő a legkisebb, kemény, hegyes, célirányos, hasznos tárgy. Kezdetben, a mesében egészen más testvérként! Kicsinysége miatt a többiek csúfolják. Az általa felismert örömforrásokat semmibe veszik. Pedig a tű, mint egy gyermek, örömmel fedezi fel a természet adta szépségeket. A vadászat neki mást jelent, mint a többieknek, számukra zsákmány az, ami hasznos, ami ehető.

A tű egyre nagyobb „szerzeményei” a gyantás fa, a tó, a rénszarvas, mind hasznos látványosság. Mint a kiskondást a gömböc, őt is elnyeli a rénszarvas bendője, de nem tétlenkedik, kiszurkálja magát. Tehát leleménnyel megöli a nagy vadat.

… Ekkor megfordul a sorsa. A zsákmány elkészítésében már ő az irányító/tű/, hiszen a meglelt tárgyakra mindnyájuknak szüksége lett zsákmány ehetősége céljából. A tanulság? Lényeges dolgok vannak körülöttünk, ha észrevesszük, nagy tervek helyett a megszokottra is másként figyelünk. A tű abban fedezi fel a hasznot, amire a többiek ügyet sem vetnek. Rácsodálkozás a szépségre felfedi az értéket is.

Ebben a mesében végül összefognak a testvérek, s mindenki a saját „tehetségével” járul hozzá, hogy a zsákmány ehetővé váljon.

A talált mesék között ez egy egyszerű történet, nagy konfliktus és varázslat nélküli, de van benne egy tárgy, mely megszemélyesül, lát, érez, öl, egyszóval megéli „emberi” lehetőségeit.

Valóságos népmesékre is leltem, ezekben ez a kis eszköz sajátos szerepet kap, a szereplők jelleme ő általa lepleződik le. Ezek a reális mesék.

A tű, ami nincs a helyén…

A lusta menyasszony (Férfi szülte leány, Európa 1969. Ortutay) című finn népmesében a lány vasvillával valamit keres a szemétdombon, s a kérő kérdezi, hogy mit. A gazdag lány így felel a fiúnak:

„– Elveszett a varrótűm, azt keresem.”

Közlésében benne van az egész élete. Bár a tű keresésével ebben az esetben a lustaságát akarta elleplezni (nem tud dolgozni, mert nincs mivel), a tű alakoskodásának is a leleplező eszköze lett. Ez a kis acél (a jövője) bizony tényleg elveszett! A vasvilla is azt bizonyítja, hogy mennyire nem látja át, mihez is kellene fognia.

Az anya (tudatlanul) azt hiszi, hogy a lusta lányát csalással férjhez tudja adni. Ez nem az arannyal leöntött, a gyöngyöt beszélő, a virágot lépő lány meséje. Azokban a mesékben az átváltozás varázslata van. Holle anyó, Baba Jaga (Nagy Anya) mindig tudja, melyik oldalával forduljon a lányokhoz, s a lányok jelleme fehéren-feketén megmutatkozik. Ebben a mesében csak feketén.

„– A szemétdombon sohasem találod meg a varrótűdet – mondja a kérő.”

Nincs jó helyen a tű, s nem is megfelelő módon keresi. Kísérletet sem tesz arra, hogy ezt elismerje.

A leány nyelve lesz a tű!

„– De te sem találsz olyan menyasszonyt, akivel sohasem történik baj.”

A rövid mesében a kulcsnak is szerepe van, azzal lepleződik le a lány csalása.

A fiú a szösz közé rejti, s mivel nem találják, kiderül, hogy a leány nem fon semmit napközben. Ám a tű jelentősége legalább olyan erősen hat a mesében, mint a leleplező kulcs.

Vajon szalmakazal fejemben (felvillázott ismeretszálak között) rejtek-e tűt, új tartalommal bíró „hegyes” gondolatot?

Csalásról szól a másik finn menyasszonykérős népmese is. A vaksi menyasszony (Férfi szülte lány, Európa 1959. Ortutay).

Ez a mese sem varázsmese, a tű átvitt értelemben egy leleplező eszköz. Ugyanis a gazdasszony ármánykodik vele (ő is rosszul lát, de másképp rosszul, mint a lánya). A tű segítségével szeretné vaksi leányát férjhez adni, de az előre megrendezett jelenet sikere (a varrótű meglátása a szék lábánál), csak a második látogatásig lehetséges. A csalás lelepleződik, s a kérő hamar megtudja az igazat. Nem jön többet.

Itt a tű, valóságos tárgy, az öregasszony varrótűje, nem jó szándékból használt eszköz. Összevarrhatná a fiatal lány és kérője sorsát, de ármányra, és nem „varrásra” használja. Az egyik mesében elveszettnek tűnik, mert nem tanítódott meg mi a lány „dolga”, a második mesében az anya miatt, e hasznos tárgy negatív praktika eszközévé válik.

Amikor a helyén van…

A guzsaly, a motolla, az orsó, a vetélő, a tű a régi korokban erősen a női tevékenységhez kötődtek, de feldíszítve a férfiak mátka ajándékaivá is váltak. A népmesék fontos tárgyai lettek, megmutatva gazdáik szorgalmát vagy épp ellenkezőleg leleplezve lustaságra hajló természetüket.

Az orsó, a vetélő meg a tű című Grimm mesében (Grimm legszebb meséi. Bp. 1977, Móra Kiadó) már megjelenik királyfi is a történetben. A szorgos, árva leánynak, szinte „jár” a királyfi, akit végül a varázstárggyá váló, az általa használt eszközök csalnak házához.

„Orsóm, orsóm menj ki szépen,

hozd ide a vőlegényem!”

Ő az, aki egyszerre gazdag és szegény, akit a királyfi párjának képzelt, a királyfi mégis elmegy mellette. Az utána küldött orsószál csillogó fénye fordítja vissza a férfit, a vetélő gyönyörű szőtt szőnyege vezeti a házhoz. És a tű?

„Takaríts ki, tűcske szépen

mindjárt itt a vőlegényem!

Mind a villám cikázott a tű, szép zöld terítő lett az asztalon, a székre bársony huzat feszült, az ablakra fehér függöny.”

A belső gazdagságot a férfiak elsőre nem mindig látják meg. Aki lesütött szemmel vár, s bár ismeri az értékeit, de nem mutatja ki, azon varázslatnak kell segíteni.

A körülöttünk lévő eszközök becses szerszámok, a tű, az orsó, a vetélő ebben a mesében is a királyi kincstárba került.

Varázslatosan másképp…

Az alvás

A varázsmesékben a mágikus tárgyaknak a szereplők hőssé válásában segítő vagy akadályozó feladatuk van. Ezeket a hétköznapi tárgyakat jellegüktől megfosztva különleges módon, varázslatosan másképp is használhatják. Tudunk erre is sok példát.

A tű egészen különleges ebben a sorban (talán ezért is választottam vizsgálódásom tárgyának).

Az ifjú királynő című orosz mesében (Orosz népmesék, Népek meséi sorozat, Rét Viktória szerk., Kossuth Kiadó, 2011) a gonosz mostoha boszorkány praktikája a melltűvel csak részben tűnik rosszindulatú cselekedetnek. Igaz, hogy az ifjú hercegnek nem szándékozza átadni a jogosan járó koronát, igaz, hogy az árvát egy másik lehetőségtől is meg kívánja fosztani, hogy a saját birodalmától távol feleségre leljen, hatalomhoz jusson. Mégis a fiatal férfit, a férfivé váláshoz szükséges erőpróbára ösztönzi, tehát tette „pozitív” gonoszság. A herceg beavatódik általa.

A börtöntoronynál kiszabadul a titok, a Holló, Oroszlán, Kígyó királyoktól jövendőbeli életét meghatározó hírt kap a herceg. Elindul hajón a kedveséért, de a mostohája és gyámja miatt nem jön létre a találkozás.

A tű okozta varázslat, az elalvás. A melltű ruhába szúrásával a fiú nem képes jövendő arájával ébren találkozni, ez a boszorkányos cselszövés, ha kerülő úton is, de Vaszilij herceg jó sorsát szolgálja. Ugyanis a szülei megállapodásával ellentétben az eljegyzett királynő kezéért meg kell küzdenie „ébren” is az óriás vitézzel. A nehéz sorsú ifjú és a fiatal királynő kitartását, a két ifjú lélek küzdelmét a tű okozta elalvás csak erősíti. A gonosz mostoha ármánya ellenkező hatással bírt, a hős kreativitását fokozta. Férfiasan megküzd szerelméért, és a lant édes hangja mellett mély érzelméről győzi meg párját.

Élet és halál

A Hófejírke (német mese) három jellegzetes színe a fehér, a piros és a fekete. A mesében a tél, a hó és a halál képei után az asszonysors vágyott boldogságáról olvashatunk.

„Történt egyszer, a tél derekára járt, a hópelyhek, akárha tollak, úgy hulltak alá az égből, mikor egy királyné fekete ébenfa keretű ablakánál ült, és varrt. Amint így varrt-varrogatott, s a hulló pelyhekre vetette pillantását, megszúrta ujját a tűvel, és három csepp vére ráhullott a hóra. És mert igen szépnek találta piros színüket a fehér havon, azt gondolta magában: Volna bár egy gyermekem, olyan fehér, akár a hó, olyan piros, mint a vér, és olyan fekete, akár az ablakom kerete!”

Nem sokkal ezután leánykája született, ki oly fehér volt, akár a hó, olyan piros, mint a vér, haja pedig olyan fekete, akár az ébenfa, elnevezték hát Hófejírkének”.

A tűszúrás kimozdítja a királynőt a varrogatásból, s a vérrel fehéren-feketén megszületik az élet. A jó anya meghal, a mostoha nemsokára felfedi igazi arcát. A varrás varázslat, a királyság véges. A továbblépéshez le kell tudni válni, át kell tudni lépni a saját életbe, s ez legtöbbször fájdalommal jár.

Ébredés…

Olvastam egy bonyolult cselekményű dán mesét (két verziója is ismert), A királylány és a 12 széttáncolt cipő címűt. Ebben a tű (szúrás) fontos része a történetnek.

A király (apa) nem kegyetlen, csupán agg, lánya titkát keresteti az arra vállalkozókkal. A birodalom vezetésére éretlen a lánya.

Miért került a királylány a trollok befolyása alá? Csak sejteni lehet, hogy a női lélek rejtelmeibe látunk bele. A király nem irányítja, nem befolyásolja a kalandra vágyó ifjúkat. Tiszta szándékú, szinte bántja a sok ifjú halála, de az uralkodás folyamatos fenntartása miatt meg kell ismernie az igazságot. Be akar hatolni lánya legbelső énjébe.

„Ugyan mit ne tudnék az országomban? A tűt is tudom!” Halljuk megint a másik meséből.

És megint a lényeget nem tudja.

A tű nem különlegesség, általában nem kelti föl sokaknak az érdeklődését a mesékben. Más, kevesebb és néha több a szerepe. Itt a fiatalember jótett helyébe bűvös eszközként kapja egy öregembertől, egy bot és egy golyó mellé, ám ez mégis kevés a kalandhoz. Kreativitása a tűvel kapcsolatos. A fehér ruhás lány, bár egy troll szolgája, azzal, hogy a fiú sarkába hagyja a beleszúrt aranytűt, akaratlanul segítővé válik, általa vezetődik a fiatalember egy másik világba. Otthagy egy eszközt a hős lábában, ami a tudatot ki és bekapcsolja, majd a végén volt-nincs eltűnik…

Míg az előző mesében az elalvás volt a legfőbb ellenség, itt a tűszúrásnál az „alvást vizsgálók” ellen az éber létet kell elfednie a fájdalom kibírásával.

A hős csak így képes a titokzatos lányt követni egy sajátságos ágy alatti világba (persze a bűvös eszköz, a láthatatlanná tevő pálca segítségével), megtudva a titkot, hogy hogyan táncol el minden éjjel 12 pár cipőt a királykisasszony. Az ifjú, a sarkából kihúzott tű segítségével öli meg a különleges troll szerű lényt, akinek gonosz vérét a királylány gyűszűjébe gyűjti, és ezzel oldja fel a gonosz varázslatot az emberekről. Lényeges, hogy a főszereplő felismerje, kihasználja a tűben rejlő lehetőséget. A hideg, szellemszerű lány akarva/akaratlan a megfelelő eszközt tartotta a kezében, és azzal, hogy a hősünk sarkába szúrta, kijelölte az útját…

A mese hőse az egész titokfejtő történést végül álomként mondja el a királynak, de reális tárgyként bizonyítja a másik világból hozott tárgyakkal. Tudja, hogy az álom és a valóság összefügg. Kalandorként indul és hőssé válik.

A tű itt is jól használt eszköz, lehetőséget ad a mesehősnek, hogy általa egy másik világba lépjen.

Tűvé téve…

Kedvencem egy orosz népmese, Ivanuska felesége címmel. /Paul Emanuel Müller: Figyelem és szeretet, Ursus Libris, 2005)

Ebben a mesehős szülei halála után egyedül marad, érzi, hogy változtatni kell életén, szakítani kell eddigi életformájával. Bár „kihalássza” a tóból sellő párját, ám nincs meg a tapasztalata, hogy mit kezdjen a meglelt boldogsággal. Az kevés, hogy beöltözteti anyja menyasszonyi ruhájába, hogy „házvezetőnőként” tartja, szeretetben élnek, de nem ismeri fel a lány valódi női oldalát. Nem tudja, hogy örömük beteljesüléséhez csak változásokkal lehet eljutni. Fontos, hogy a feleség is megtanulja az „emberéletet”, s ez nem megy megaláztatások nélkül. Ebben a mesében is ez megtörténik.

A legfontosabb dolgok az öregasszony házában történnek. Az ismeretlen ház, ahová be kell lépnünk ahhoz, hogy szakítani tudjunk igazán a régi énünkkel. Ivanuska csodás módon tűvé válik.

„…(Ivanuska) feldobta a kulcsot a tetőre. Erre az ajtó magától kinyílt. Amikor belépett, így szólt hozzá az öregasszony:

– Tudom, mit keresel!

Hirtelen nyakon ragadta és jól megrázta Ivanuskát, aki erre egészen kicsire zsugorodott és tűvé változott.”

Miért épp tűvé? Miért kell kicsinek és szúrósnak lenni, védtelennek, különcnek, miért kell ebben az állapotban meghalni (elégni) és újjáteremtődni (edződni)?

A lány anyja befogadó, elrejtő, megtartó Nagy Anya, tudja, mit csinál. Lánya és Ivanuska házasságát kell megmentenie a varázslattal. Megrázza a fiatalembert, kimozdítja az előző éretlenebb állapotából, de lányára hagyja a legnagyobb varázslatot, hogy alkotóerővel önállóbb lénnyé formálja párját. Egyben a lány fejlődését is elősegíti. Hiszen az emberek által megsértett lánysellő, majd később vadliba állapotából igazi emberré csak úgy lehet, ha dönteni tud, hogy megbocsát, s tollait véglegesen levéve képes visszafogadni a férjét, Ivanuskát.

A „tű” Ivanuska nem akar elrejtődni a sértett feleség elől. Haragja anyja megértő szavára és az esendő kis tű látványára megenyhül. Tűzbe dobja (elégeti a rossz kapcsolatot) majd újjáéleszti (kendőjébe felfogja a hamut és kirázza) Ivanuskát. Egy erősebb jellemű, érettebb, önállóbb döntésekre képes férfi válik belőle, aki kiállja a próbát. Feleségével, s életre kelt szüleivel új életet kezdhet.

A hétköznapi emberi élethez is tartoznak csodák, varázslatok.

Ivanuskának nem visszaszerezni kellett feleségét, hanem visszaváltania maga által.

Útjelzők…

A három királykisasszony kárpát-ukrajnai mesében (A vasorrú Indzsibaba, Európa K. 1970.) a tűnek az a szerepe, hogy a királykisasszony óhaját megmásítva, az inassá vált királyfi szép menyasszonyi ruhát varrjon neki. Ezzel a saját sorsát teljesítse be.

Az Üveghegyen hagyott legkisebb testvér kardja erejétől megijedt boszorkányok, fiaik elpusztítójának varázseszközöket adnak megmenekülésükért cserébe. Ezek között van a tű, (olló és kantár a másik kettő). A hős tudja, hogyan bánjon az öregasszonyokkal, s így mindegyik fél tiszteletben tartja a másik erejét. A boszorkányok, a sárkányok anyjai nem a gonoszság megjelenítői. Varázseszközeik segítségével a rendet akarják visszaállítani.

A földre visszaérve az eszközök birtokában a fiú útja egyenesen a szabóhoz vezetett, inasnak állva tervét megvalósíthatóbbnak vélte.

A tű szerepe abból áll, hogy annak kezében varrásol = varázsoljon, akinek szándéka, célja, hogy a legkisebb királylány kezét elnyerje. A kis királyfi ezt kivívta, megérdemelte. Gyönyörű ruhákkal üzen. Egyetlen éjszaka alatt készül el a szabóinas/királyfi keze alatt (a tű segítségével) a szépséges esküvői ruha. Fontos, hogy a legkisebb királykisasszony megvallja a szabó és a hallgatózó inas előtt, hogy nem azt szereti, akihez feleségül megy. A lány csúnya ruhát kér az esküvőre. Az inas legény felmeri vállalni, hogy nem teljesíti a királykisasszony kérését. A csúnya ruha helyett tudatosan a legszebbet varrja, mert biztos abban, hogy a saját esküvőjére készülhet.

Ebben a mesében is, mint legtöbbször, a legkisebb testvér győzi le a sárkányokat, s jut le egy másik úton (nem a testvérek által követett), kreatívan a fenti világból vissza a földre.

Őt segítik majd a földön a varázseszközök, a tű, az olló és a kantár. A tű varázslata, az érzelem megfékezése (a kantár), a táltos paripa segítsége nélkül a lélek igazi arcát nem tudja megmutatni.

Maga az ember…

Műmesék

A műmese nem a kollektív tudattalan által jön felszínre, mint a népmesék. A műmesében is a szimbólumok megértése fontos, de nem oly intenzív hatásúak, könnyebben érthetőek. Megtapadunk a „valóságon”, a mese pedig aktivizál, gyógyít.

A nagyravágyó tű Andersen mese, önéletrajzi mű. A foltozó varga fiára hatott apja olvasottsága, s anyjának rendíthetetlen hite. Meséjével, mely derűs, optimista, a szerencsétlen sors elviselhetőségét teremti meg.

A nagyravágyó tű mindenhol, minden körülmények között próbálja megtalálni a boldogságát. A legelveszettebb pillanatból is van tovább. Hogyan? Felismeri kettősségét, hiszen magát kisasszonynak érzi, de leírja, hogy a gyerekek legénynek nézik, s valóban az. A „Minél finomabb az ember, annál többet kibír” filozófiával magát az előkelő hímzőtű családjához tartozónak számítja, holott közönséges tű (szakácsnő tulajdona).

Aki magát többre tartja, mint a valós értéke, az a körülötte lévőket is rosszul ítéli meg!

„Sokan máshová érnek el, mint ahová elindultak”.

Filozofikus megfogalmazásokat a népmesében nem találunk, legfeljebb a tanmesékben. Ez nem a népmesék igazsága, hiszen azokban a főhős nagyon is odaérkezik. A többi szereplőről meg tudhatjuk, hogy miért nem, mert azok is mi vagyunk.

Varrás egyenlő varázslattal?

G. Szász Ilona: A Mindentvarró Tű című novellameséjében Cérnácska Szabócska elindul és megkeresi a tűt, ami mindent megjavít, összevarr a világban.

Mindig vannak Cápafogú Konrádok, akik pusztítanak és vannak Málika varró-kisasszonyok, akiknek nem elég a férfi (cérna) varázslata – meg akarnak felelni a szüleiknek, akikért próbákat kell kiállniuk a lovagoknak. Erre képes vállalkozók is mindig akadnak.

A mindent varró tűre Stircz Józsefnek szüksége van, hiszen mit ér az, kinek cérnája van, de mindent varró tűje nincs. Mesterré kell válnia (a szerelemben is?), hogy a szülők álmodta biztonságos jövőt Málika számára biztosítani tudja.

Rejtett tulajdonságokat, hibákat, megakadásokat is felszínre hoz a mű. Bár nem ő adta a nevét, Málika szabócskázza Stircz urat, cégére nagy tűje átszúrja a cérnát (Cérnácska Szabócskát), aki a mese végére tán mindenben megfelel a varrókisasszonynak, s így létrejöhet a házasság.

Málika sarokba hajítja a nyavalyás, életlen ollót (bonyodalom), vele a berozsdásodott kisasszonyságától is megszabadul.

Cápafogú Konrád, bosszúból próbák sora elé állítja Málika szerelmét. Ezek nem olyan nehezek, mint a népmesékben, ő sorra összevarrja az olló által okozott szakadásokat. A vándorút során eljut a pokol, föld, víz és ég birodalmába, a világ végére is. Ördöge (szerencséje) is lesz.

A népmesék titokzatos „homályai” részei a meséknek, az életnek is. E műmese végén, mikor Málika a csillagokat nézi, azt kérdezi: – Vajon ki halt meg? Egy percre talán megfordult a fejében, hogy a szabócska már csak a mennyboltot öltögeti.

A kérdés talán arra is utal, hogy mint a mesei hősöknek, Stircz úrnak is egy kicsit meg kellett halnia, hogy erős, ügyes, leleményes férfiként térjen vissza a varrókisasszonyhoz.

Józsi úr beváltja ígéretét, s az elvárásoknak megfelelően a mindent varró tűvel tisztességes gazdagsághoz juttatja a szorgos varrólányt.

A népmesék szövedékeiben saját kibomlott szálait képes foltozgatni varázslattal az, aki megérti őket? Igen, de a varrás, mint művelet, nem minden esetben pozitív tevékenység.

Dúlt a vírus-járvány, és én az erkélyen kialakított kis kuckómban boldogan varrtam.

Elzárkóztam a félelmetes betegség pszichikai terhe elől. Egy évig készítettem „lassú varrással” az anyagképeim, közösség nélkül majdnem teljesen elvonulva. Egyre nagyobb tetszéssel nézegettem munkáim, egyre nagyobb egót növesztettem, pedig minden „művem” ajándéknak szántam.

Miközben a színek és a formák (részek) harmóniáját teremtgettem, eltávolodtam közösségem erőfeszített igyekezetétől, hogy a közös cél érdekében együtt tevékenykedjünk. Ők ez alatt egy teljesen új módon, a technikai eszközök elsajátításával képesek voltak megszólítani egymást és másokat. Lemaradásom máig érzem ebben.

A kárhozat tűi

A halhatatlanság országa című magyar népmesében (Zöld vitéz és Virág Péter. Erdélyi magyar népmesék. Válogatta Cs. Meggyes Mária. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp.), a főhős egy ország bársonyfeketével bevont királyi városába érkezik, ahol a szép királykisasszony a palotájának századik termében vezekel.

„… Mikor a századikba ért, olyat látott, amit soha azelőtt.

A szoba telides-teli volt szúrva varrótűvel. A szoba közepén ült egy gyönyörű szép kisasszony, persze királykisasszony volt, aki gyászruhát varrt.”

„…mert én is arra vagyok kárhoztatva, hogy addig meg nem halhatok, míg ezt a sok tűt el nem koptatom, s ez ki van számítva, eltart éppen kétezer esztendőig.”

A büszke és gőgös kisasszonyt Kék ország királya feleségül akarta venni, de ő tetűbőrből varrott menyasszonyi ruhát kért, és ennek varrásába aztán sok-sok leány belehalt. Az egyik halála előtt megátkozta.

A terem padlójába szúrt tűk koptatása lehet, hogy a házasságot nem akaró magatartás miatti büntetés, a varrólányok szenvedése miatti vezeklés.

A főhős elutasítja a királylány kérését, hogy maradjon vele, ezzel elkerüli ezt a megakadási lehetőségét, hiszen az ő célja a halhatatlanság országába jutás.

Egy másik változat több is, kevesebb is.

A halhatatlanságra vágyó királyfi című mesében a királyfi harmadik találkozása más, mint a másik változatban. A varró királykisasszony a Kék király országában él, és ott már egyedül uralkodik. Ebből a meséből nem tudjuk meg, mi a bűne, miért kell 1000 esztendeig koptatnia a tűket, és miért éppen a tűkkel vezekel. Az sem világos, hogy a kedves szép királyi kisasszony hogyan került Kék országba, hogy ő kék ország királyának a leánya, vagy a kék országi királyfi felesége volt?

A „hímvarró” tű mégis kissé eligazít bennünket. A kék királyság örök élete minden felmenője számára 1000 év. Gondolhatunk arra is, hogy a kék király „bűne” miatt vezekel a lánya, de az is lehet, hogy a nőiség „hímes” varázslatának megtagadásával személyesen ő szeretett volna az örök életig eljutni.

A királyfi az örök életre vágyott, egy teljesebb élet beteljesülésére.

A lánytól aranyvesszőcskét kap ajándékba, ami azzá változtathatja, amivé szeretné, palló lesz ég és föld között, amin feljut az örök élet királynőjének kastélyába.

A mindent varró tű magyar népmesében (Kicsikről és óriásokról, Mesélj nekem!), egy különleges, se állat – se ember „a tükör mögül elővette a tűt” …

Vajon tükörben látta az emberek gonoszságát, kapzsiságát?

Egy másik világból származó „boszorkányos tű” kelléke kellett ahhoz, hogy mindenkinek saját útján kelljen boldogulnia. A mese rendkívül talányos, miért a tű jutott a munkától szenvedő cselédek eszébe, amikor társuk dolgát megirigyelve ezt az eszközt találták varázserővel „felruházni”, s a gonosz gazdának beárulni, hogy társuk ezt meg tudja szerezni?

A gazdát a tű nem érdekelte, a cselédeken való gonosz uralkodás kielégítette.

Annál jobban izgatta a kapzsi feleséget, aki meg akarta kaparintani, mivel a lisztnek rengeteg zsákot kellett varrnia, s ezt már nem igen győzte.

Az ügyes, talpraesett szolga megtréfálta a társait (ez lett a büntetésük…)

Lelkük mélyén ők 8-an ugyanolyan gazdagságra vágytak, mint a gazda.

Szekérnyi pogácsát készíttettek feleségükkel (egy másik fajta tűért?), de az erős szél megijesztette őket s „hazafújta” a hamis társaságot, a szekér elé fogott ökröket meg felfalták a farkasok.

Főhősünk nem gazdagodni, hanem túlélni ment a tűért, ezért sorsa szerencsésen alakult.

Tű, tű, tű… lassan egy tűpárnányi mese összegyűjtődik belőlük!

Marie – Chaterine D’Aulnoy meséjében, Az aranyhajúban a főszereplő királylány a királyi ajándékok közül csak a gombostűt tartotta meg. Haragosa is lett, hiszen Kellemes kedvéért ment a királyhoz, és őt szerette.

Az a hagyomány, hogy gombostűt nem szabad ajándékozni, mert veszekedés lesz a vége, VIII. Henrikkel került a tudatba. Babonás árny vetült rá VIII. Henrik óta, hiszen az ajándékozás után Boleyn Anna életében tragikus vég következett.

Kevesen tudják, hogy királyi ajándék volt az első gombostű. XI. Lajos leányának nászajándékul egy szelence gombostűt adott.

Nagy érték volt a fejedelmi pipereasztalon.

És ahol a tű és a kő együtt van a mesében

A Türelem köve (perzsa) mese / Türelem köve, perzsa népmesék, Napkút kiadó, 2019./ érdekes hangulatával megfogott.

Ebben a mesében átok miatt átmenetileg élő halottá válik egy fiatalember, (amit 40 tű testébe szúrásával idéztek elő), egy lány sorsa lesz, hogy visszahozza őt az élők sorába.

A leány türelme, mint erény, nem csak a férfi negyvennapi őrzésében nyilvánul meg, hanem (a szolgálólány csalása miatt) a lány későbbi rosszabb életviszonyba kerülése elviselésében is.

A férfi megváltódik, az összes tűtől megszabadul, de nem képes az igazi segítőt felismerni. Ehhez ki kell mozdulnia a „beszűkült világából”, s csak egy kereskedő és a türelem köve segítségével tisztul meg a „látása”. Ekkor ő menti meg a lányt.

A keleti női sorsban a férfi vezetőszerepének elfogadása még ma is érvényes. A mese az ártatlanság és igazság győzelmével zárul. Ebben a mesében a nő „igazsága” felismerődik, erénye felfénylik.

Ezzel a mesével a Kő mesék írásban hosszabban is foglalkozom.

A tű, mint akadály

A kis szarvas mese ugyanebben a mesegyűjteményben jelent meg. Ezzel zárom a meseismertetések első részét.

A tűnek itt nagyon kis szerepe van. Mint sok hasonló történetben, a főszereplők üldözőjüket ezzel az eszközzel lassítják, fékezik, akadályozzák.

„Fogd ezt a tűt, s dobd a hátad mögé!

A fiú hátradobta, s mögöttük a pusztaság tele lett tűvel, de még egy nagy tűhegy is kinőtt a földből. A dív talpába ezer meg ezer tű fúródott. Kapkodta is a lábát, de csak ment tovább!”

A mesék, a meditáció és az anyagkép varrás feloldották akadályaim. Dolgozott a tű a kezemben tökéletes összhangban a járvány idején is.

Mint a mesében, mindnyájan örökösen úton vagyunk, hogy megtaláljuk a tű hegyét. Ennek felismerése hosszú folyamat.

A tű mesék végére az ígért bölcs szufi idézet:

„Dicsőség Istennek, aki még egy tű hegyében is fölfedi magát annak, aki akarja, és aki még a mennyekben és a földön is elrejti magát az elől, aki elől akarja, úgyhogy az egyik megvallja, hogy Ő nincsen, míg a másik megvallja, hogy Rajta kívül nincsen más.” (Manszur al-Halládzs)

A meseismertető a „Kő mesékkel” folytatódik.

Brassai Ágnes a 2025-ös Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott alkotója