Én vétkemről álmodtam (Szente B. Levente versei)
*
Én vétkemről álmodtam
amikor farkas voltam
utamba nem kerültél soha
pedig hány meg hány csapdát értem kivetettek
lánglelkű emberek
hogy sorsunk közös legyen
azonban arra eszméltem
hibáink mindig ugyanazok
kívülállók hitetlen rideg ösztönzések
sok év telt azóta
a fák is tudatosabbak lettek
vétlen gyökereikkel föld alá húzódtak
emlékek elhaló hangján virágok énekeltek
vajon hányan halljuk ugyanezt
egyszer én vétkemről álmodtam
immár ragadozó melegszemű őzike vagyok
megszabadítalak minden rettegések
másodperceitől
mert ha nem szíveddel nézel belém
a keresés helyben járása alatt
ismét a múlt jön értünk kedvesem
hát így hogyan védjelek meg magamtól
mikor se itt se ott
*
Ti, úgyszintén
(szüleink emlékére)
nézd anya
nézd apa
a csillagok ugyanúgy ragyognak
mintha állandólag mondani akarnának valamit
ebben a riadt és hideg csöndben
ti úgy szintén
mi az mit nem értettem meg
mi az mit rég tennem kéne
egyre ezt kérdezem
már a kövek nyelvén is értek
álmomban álmodom
újra együtt vagyunk
én beszélek
csak beszélek
hallgattok
hosszasan elnéztek
lesütött szemeim keresitek
*
*
Illusztráció: R. Magritte
Ezek is érdekelhetik!
Benke László: Szépséggel gyújtani fel a sötétséget →
BUDAPESTI ANZIX (Pálfi Ágnes versei) →
REMÉNY – Parcsami Gábor (1965-2025) verseiből* →
