Próza

szeptember 10th, 2026 |

Novák Valentin: a Tunyát ne hagyjátok rám!*

*Részlet a szerző Fecsó című, rövidesen megjelenő nagyregényéből,
mely a Róheim-villa száz esztendejét meséli el

Budapest, Május 1. út 45
Állami Szociális Intézet, 1981 április

Hihetetlen tágasság van odafönn. Ott megfordulnék egy roki-űrhajóval, és nem is ütköznék bele másba, az bizonyos. De milyen is egy roki-űrhajó? Négykerekű, hogy a Tejúton is tudjon közlekedni. De szárnyai is vannak, hogy elröppenhessen, ha egy feketelyuk acsarkodna rá. Benne a rokkantak könnyeden élnének. Hiszen a gépen ott a szárny, ott a kerék, nekünk erre már nincs szükségünk. És se nekünk, se az űrhajónak nincs szüksége botra. És ez nem olyan űrhajó lenne, hogy van benne gravitáció, mint a filmekben, hogy az épen lépők örülhessenek, épp ellenkezőleg, ez egy normál űrhajó lenne, gravitáció nélkül, hogy nyugton röpködhessünk benne, mert nekünk minden pénzt megér a röpködés. Súlytalanul lebegnénk a semmiben lebegő űrhajóban, keretek között, mégis olyannyira szabadon, mint még soha. Ez a legfontosabb! A gravitáció hiánya! Itt a Földön minden olyan nehéz. Az épek is leesnek. De könnyen pattannak föl. Mi viszont nyekkenünk magatehetetlenül. Nyújtózkodunk, gördülünk, csúszunk–mászunk, támaszkodót, kapaszkodót keresünk, segítségért rimánkodunk. De odafönn nincs esés, nincs fájdalmas lépés, úszunk a semmiben könnyeden, mint a halak, röppenünk a semmiben, könnyedén, mint a madarak… És mennénk előre, megállíthatatlanul. Belül minden csupa rámpa, ha véletlenül mégis beállna a gravitációs végzet. Nekünk nem kellenének szíjak, hogy ülésbe kötözzük magunkat, még mit nem, a saját tudatunkkal irányítanánk mindent, magát az anyaűrhajót, a keszonajtókat, a leszállóegységeket, a mentőkapszulákat, még csak hozzá sem kell érnünk semmihez. Boldog, felhőtlen és felelőtlen lebegésben telnének a mindennapjaink! Mennénk előre… Kellene egyáltalán cél? Nem kellene, mert a világűrben nincsenek célok. Ha vannak is, azt felülírja a görbülő véletlen, az ismeretlen, a négy, öt, hat, ki tudja hány dimenzió. Csak haladnánk. Ezért az akadálymentes haladásért mit meg nem adnánk. Lehet még az sem érdekelne minket, ha belehullanánk egy fekete lyukba. Mert mi lehet egy fekete lyukban? Azt mondják élhetetlen, lakhatatlan. Ám nem tud róla senki semmit, mert nem ad ki információkat magából. Így mégis megeshet, hogy ott egy miniuniverzum bújik, amit ez a mohó gravitációs központ a maga örömére formál. Lehet, ott szabálytalan csontjainkat szétszortíroznák, kiegyenesítenék, és újra raknák, aztán befuttatnák hússal. És tökéletesek lennénk. Még az sem lenne baj, ha nem emberek tennék ezt velünk, hanem bármiféle lények, elképzelhetetlenek, emberi ésszel fel nem foghatók.

– Ma vetítés lesz a Solarisban. Jössz, Tunya?

– Én már a bolygók között vagyok…

– Mit ittál, Tunya?

– Csak ki ne ess a balkonról, mert hamar visszatérnél a fájdalmas valóságba a saját zűrödből.

– Azt hiszitek, viccesek vagytok?

– Hahó, ti jöttök a Solaris klubba?

– Mindenképpen. Héttől?

– Ja, ja…

– Ó, ma lesz? Én csajozni készültem.

– Abból is lehet kozmikus utazás…

– Kurva messze van, esetleg, ha értem jöttök egy űrhajóval. De a Tunyát elvihetnétek, mert megint nincs eszénél. Nem tudom, mit ivott, de még az is lehet, kilövi magát a tolószékből… Pokrócban ül kinn sötétedés óta, szerintem már a Plútón is túl jár, valahol a Kuiper-övben járhat, de hogy a Jupiteren leszállt, és belekavart abba a viharba, az biztos…

– Majd kijózanodik…

– Ma Zsoldos Péter is eljön, és tart egy előadást.

– Hol van ez? Én csatlakoznék.

– A Móra Kiadó klubjában. Akadálymentes.

– Eltol valaki, tönkrement a hajtós kocsim, de nem szeretnék lemaradni? És melyik filmet nézzük meg?

– A Nyolcadik utas: a Halált. Sikerült megszerezni egy kópiát!

– Az jobb lesz, mint a Solaris! meg a Sztalker együttvéve! Már hallottam róla, de egyedül nem merek elmenni, hogy megnézzem…

– Aztán ne az legyen, hogy elmegyünk egy jó filmre, és a Serif az égbőlt vetítik!

– Vagy röpködő kávéfőzőket.

– De az Androméda-törzs jöhetne. Azt mondják, félelmetes, főleg az eleje!

– Ki van írva, hogy a műsorváltozás jogát fenntartják, de nem hiszem, hogy meg merik csinálni, mert annyi embernek szóltak már, hogy a csilláron is lógnának, ha lenne… Botrány kerekedne…

– Az csak természetes, Csutka, hogy eltolunk, neked ott kell lenni, nálad nagyobb földönkívüli nincs is az intézetben.

– Kapd be!

– De a Tunyát ne hagyjátok rám! Könyörgöm.

– Ő most nincs magánál, nem tudunk vele mit kezdeni. Aki viszont jön, gyalog, szekérrel, űrhajóval, az legyen húsz per múlva a villakert bejáratánál. Nem kellene lekésni.

Sci-fi klubba mennek. De én előbb ott leszek, mint ez a botos-szekeres, szedett-vedett társaság. Mert én gravitáció nélküli űrhajón megyek, amely gyorsabb a gondolatnál, és nem ütközik járdaszegélyekbe, trolilépcsőkbe, úthibákba… Ott leszek, ne féljetek! Ezt túl halkan mondtam. Nem leszek itt, Tatu, nyugodj meg! Ezt meg túl hangosan.

– Most már gyere be, mert megüt a guta, Tunya! Még a végén elrepülsz onnan, mint egy nagyfejű bagoly!

– Nyugodj meg, semmi baj nem érhet! Nyugalom van. Nyugalom. Mélységes nyugalom.

Nem érthetik, mit érzek. Már kiléptem a Naprendszerből. Már csak a galaxist, meg az univerzumot kell magam mögött hagynom, és minden kiderül. Ott, a világvégén, talán elmondja, vagy érezteti, vagy sugallja valaki, hogy mi a fene van itt? Velünk…

+++

– Sziasztok! Örülök, hogy ennyien eljöttetek! Egyre többen vagyunk, és ez nagyszerű érzés, mert bizonyítja, hogy jó úton járunk. Sajnos Zsoldos Péter ma nem tud itt lenni, de a film nem marad el! A Nyolcadik utas: a Halált nézhetitek meg. Úgyhogy kössétek fel a fehérneműt, mert ilyen brutális sci-fit még nem láttatok. Mert nemcsak tudományos fantasztikus Ridley Scott filmje, hanem erősen horrorisztikus, és roppant naturalista. A film előtt azonban el szeretnék mondani néhány dolgot. Először is szeretnénk megköszönni a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónak, hogy töretlen bizalommal adja ki számunkra akadálymentes klubhelyiségét, s mi, azt hiszem, nem élünk vissza a bizalommal, nem szemetelünk, rendet tartunk, nem dohányzunk benn. Ugye, kedves új tagok, ez tartható követelmény a továbbiakban is? A bólogatás beleegyezés. Örülök, hogy az állandó tagság hirtelen öt fővel nőtt, s immár húsz emberre számíthatunk, nemcsak a filmnézés és könyvolvasás, hanem szervezés területén is. Köszöntöm Józsi bácsit – a Központi Antikvárium Kner Imre szocialista brigádjától, amely rengeteget tesz klubkönyvtárunk bővítéséért. Eddig zömmel a filmarchívumból kaptuk a filmeket, most, de ezt tartsuk titokban, némi kerülőúttal, egy aránylag friss film kópiájához jutottunk hozzá, csak erre az estére. Reggel már újra a moziban kell lennie. Ne firtassuk, hogyan történhetett meg mindez! Khm. Jó hír, hogy a Solaris filmklubunk csatlakozik az úgynevezett VÉGA klubmozgalomhoz, melynek központi költségkeretéből nekünk is jut, és megkezdjük a sci–fi hangjátékok felvételét. Kazincbarcikán és Gödöllőn vannak ilyen klubok. Akik esetleg tehetséget éreznek, és kölcsönöznék a hangjukat, szívesen vesszük fáradozásaikat. A kazettákból természetesen mi is kapunk. Ez persze ne csökkentse az olvasási kedvet, elsősorban a magányos, nehezen közlekedő, a filmes eseményekről ezért gyakran lemaradó klubtagoknak szeretnénk eljuttatni. Egyébként a VÉGÁnak köszönhetően látogat el hozzánk előbb–utóbb Zsoldos Péter is. Most pedig tekintsük meg a filmet! A végén az együttes hazasereglést ajánlanám, hogy a félősebbek is eljussanak a Május 1. útra.

+++

– Tunya nincs az ágyában? Hol van?

– És kint sincs a balkonon. A kocsija ott áll, de ő nincs sehol!

– Úristen, mi van itt?

– A Tunya ott volt a vetítésen. Akartam is vele beszélni, de a vetítés közben eltűnt. Fogalmam sincs, hogyan került oda, de tolókocsiban ült, kísérő nélkül.

– A vetítésen?! De hát itt a kocsija, és onnan be nem jött. Láttam volna, mert az asztalnál tanultam végig. És nem is járt itt senki, hogy elmenjen vele. Jelenteni kellene!

– Még várjunk! Ez annyira lehetetlen, teljesen kizárt, hogy így legyen. Lehet, álmodjuk!

– Ezt hívják abszurdnak, a sci-fi egyik hatóanyaga!

– Esetleg képes teleportálni magát…

– Az lehet. Mi itt a Május 1. úton erről vagyunk híresek.

– Kérdezzük meg a Lacikát, ő programozó matematikus. Biztosan rávágja, mennyi ennek a valószínűsége…

– Főleg ilyen bakfittyeknek, mint mi vagyunk, akik csak az alapműveleteket ismerjük, ha van a közelben számológép!

– Őt film után nem lehet zavarni! Bezárkózik a tetőtéri budiba, és reggelig ott füstöl, mert cigizve könnyebb megemészteni, amit látott…

– Hát most van mit megemészteni. Ez egy nagyon kemény film. És a látványvilága!

– Nem egy Orion űrhajó, az biztos!

– Nem is egy Pirx kalandjai!

– Engem most nem érdekel a film, engem a Tunya érdekel! A barátom! Gyertek keressük meg!

– A Tunyát keresitek? Kinn van a budin, nyitott ajtóval, lehúzott gatyával ül, és alszik. Olyan büdös van, hogy kimenekültem. Ha barátja vagy, akkor kapard össze gyorsan! Ja, és nincs ott a kocsija, úgyhogy nem is igazán értem, mit keres ott?

– A kocsija a balkonon mereng.

+++

– Fektessétek le!

– Egy kis hidegvíz jót tesz!

– Mekkora barom vagy! Ráöntöttél egy bögrével?!

– Hopp, hopp, itt némi Seduxen is közrejátszik… Nézzétek csak! Itt meg… Na… Egy kétdekás vegyes. Üres…

– Mi, mi, mi van gyerekek?

– Tunya, mi a fészkes fenét kerestél a budin egyedül?!

– Hmmmm?

– A bu-din. E-gye-dül.

– Meg a filmklubban. Szintén egyedül.

– Én nem a budin voltam.

– Hát hol? Ideérzik…

– Éééén… Aaaaa Jupiteren voltam. Felkavartam kicsit azt a nagy vihart, mert az utóbb időben eltűnt a csillagászok szeme elől. Tudjátok, a roki-űrhajóval mentem, amit már egy éve tervezek, és az alagsorban van elrejtve. Nincs benne gravitáció, és csak röpködünk, és mindent a tudatunkkal irányítunk. De mit kérdezgettek, ti is ott voltatok benne. Velem. Szóltatok, hogy menjünk filmet nézni. Gyorsan beindítottam a Jupiter szemét, aztán meg az űrhajót, s már ott is voltunk a Solarisban…

– Összevissza beszél.

– Félelmetes, ami itt történik, én így nem tudok aludni.

– Te, Tunya, és hogy hívták a filmben a macskát?

– Dzsonszinak!

– Baszd meg!

– A kurva életbe!

– Ecsém, beszarás!

– Ezt csak úgy tudhatta, ha tényleg ott volt…

– Mondom, ott voltunk. Együtt néztük az űrhajóból az egészet…

Illusztráció: Major Kata–fotórészlet