Báthori Csaba: Búcsúzkodás
I.
Amiben volt, nem fér abba a testbe. 
Bogyós a szem, mintha az űrbe esne, 
és egymást rágja a ragadozó fog, 
s mint egy üres szénlyuk, a szája villog.
Máshova se, csak a szájára nézel, 
mintha ott találkoznál az egésszel. 
Más a fej szaga. Lassan megkívánja 
fehér gyolcsok közt lappangó halála.
Nem hasonlít rád többé a barátod. 
Fekve kihátrál, bár még jönni látod. 
Szólni szeretne, de már csak a csönddel.
Egysejtű boldogtalanság magánya. 
Meztelen bőre utolsó palástja. 
Most kapjuk meg egymást, egyetlenegyszer.
II.
Láttad már őt, ahogy egész tenyérrel 
törli könnyét? Láttad lejtős szemében 
a kérezkedést? Ahogy földre tér el 
a szeme s nem legel már a meséken?
Látod-e? nehezebb, mint a nehézség, 
ahogy átoson a kék levegőbe. 
Táncot járnak a vékony ujjpereckék, 
de mozdulatlan menekül a teste.
A körme végig kukoricasárga. 
Összes pereme felgörbül a tűzben, 
s mintha egy mentő nagy hullámra várna.
Napról napra szitálja a kegyetlen 
rosta. S zajtalan, egészben, kitódul 
sovány hajjal a lenti forgalomból.
Illusztráció: Acélarcok (pixabay.com)

 
        
         
                     
                     
                     
                    


















