Napút-köszöntők (31.)
Elek Szilvia
22 esztendejéből egy bő tízet tölthettem a Napút vonzásában; gyakran rohanós írással, határidők szorításában, pódiumokon zongorázva, műsort vezetve, szavalva, szerkesztve, beszélgetve, konferenciát szervezve, kiállítási anyagokat ragasztva, pogácsákat és tortaszeleteket rendezgetve, korrektúrázva, interjúkat készítve, rengeteget telefonálva, Szondi Gyuri halandzsaszövegeit, nemlétezőnyelvű énekléseit hallgatva, Napút-indulót (a másikat) komponálva, Gyurival – Kornéllal éneket, ütőt kísérve előadva, sok-sok remek emberrel találkozva, folyóirat- és könyvkötegeket cipelve, olvasva, nézve, tapsolva, szeretve, a legkiválóbbak közt feszengve, és mégis, ez az évtized soha nem lesz elfeledve, szívem legféltettebb szegletében marad mindig, sőt, örökre!
Sziklavári Károly
2014 októberét írtuk. Az új Napút bemutatójára készülődtünk – szép létszámú csapat. Verbunkos – hungaricum? címet viselt a lapszám, amelyet majd tucatnyi írás gazdagított a nevezett témában.
Visszaidézve a szakmai nyilvánosság fórumain szerzett korábbi tapasztalataimat, kevés ahhoz foghatóan jóízű, kötetlen beszélgetésre emlékszem, mint amilyen a lapszámbemutató alkalmával lezajlott. Az estét nem a „főáramú” események szokványos, érdekorientált protokoll-szelleme, hanem igazi jó kedély hatotta át (ahogyan valamennyi, általam azóta fölkeresett Napút-estet is ugyanúgy). Baráti légkör és derű. S a téma – illetve témák – iránti őszinte, odaadó elkötelezettség. E témák pedig a legkevésbé sem egyéni karrier-utak céljait szolgálták, hanem azt érezhettük, hogy azok bizony mind-mind a mi témáink. Mindannyiunké, akik nemzetközösséget alkotunk; közkincsként. Beleértve természetesen a verbunkos-muzsikát is. Hiszen akadhatna vajon egyértelműbb hungaricum a hangművészet birodalmában? Nem túl sok.
Hogy máig nem lett hivatalosan azzá, nem Szondi Gyurin múlott, de nem is az akkori felszólalókon. A zenész szakma számos tagja munkálkodott már korábban is az ügyért, majd azután is – hiába. E fejlemény további taglalása viszont már sekélyes, romlott kultúrpolitikai állóvizeink közegébe vezetne el. Az erőfeszítéseket követő negatív kimenetel azok számára, akik csak most értesülnek róla, bizonyára döbbenetes, míg azok számára, akik átélték, keserű.
Ami ellenben máig nemes és fénylő maradt: hét esztendőnyi, gyümölcsöző munkakapcsolatom Szondi Gyurival, minthogy az személyes formában – korábbi levélváltásaink után – épp akkortájt vette kezdetét. Olyan nagyvonalú, őszinte embert ismerhettem meg Benne, aki mindig a távlatot tartotta szem előtt, és mindig, mindenben segítőkésznek bizonyult. Életem szegényebb volna e közös munka nélkül. Hála érte!
Illusztráció: Napút-köszöntő
Ezek is érdekelhetik!
Novák Valentin: A Tunyát ne hagyjátok rám!* →
Dóczi Székely Gábor: ÚJABB SZENTENCIÁK →
Bene Zoltán: Vonatutak →
