John Keats: ÓDA EGY GÖRÖG VÁZÁRÓL
Nádasdy Ádám
Ez a vers csupa bizonytalanság. Már a címe is kérdéses: mi ez az „urn”? A szó persze azonos a magyar (és latin) „urna” szóval, de magyarul ezt csak halotthamvasztáskor vagy szavazatszedéskor használjuk – itt pedig egy dísztárgyról van szó, ezért talán megfelelőbb a „váza”. De vajon a vázához vagy a vázáról szól? Vagy csak óda a vázára, ahogy az angol cím sugallja?
Az is bizonytalan, hogy mi ez a váza; nincs meg ugyanis, egyetlen angol múzeum sem őriz pontosan ilyet, amit Keats leír, tehát amin ez a három kép van: egy, amin férfiak kergetnek lányokat, közben egy kis zenekar játszik – lehet, hogy mitológiai témájú kép, vagy csak egyszerű falusi mulatság. A másik, amin egy fiú furulyázik, miközben egy szerelmes pár csókra hajol egymás felé. Végül a harmadik, ahol a mezőn állatáldozatra vezetnek egy fiatal tehenet, s körülállják a (nyilván közeli) városka lakói.
Ám ilyen váza nincs; lehet, hogy Keats a vers kedvéért (hogy legyen mind a háromféle hangulat) egy képzeletbeli vázát ír le. Illetve nem is írja le, hiszen folyton bevallja: nem tudja, nem érti, amit a vázán lát. Csak a végén, az utolsó két sorban mond ki valamit, ami őszerinte biztos: hogy szépség és igazság egy és ugyanaz, vagyis hogy ami szép, az egyben igaz is (tehát helyes), és fordítva: ami igaz (ami helyes), az automatikusan szép is. Ez nagyon romantikus felfogás, és ma sem mindenki látja így, de ilyen szépen talán senki más nem vezette elő ezt a gondolatot.
Az angol szöveg elég nehéz, még nekem is (angoltanár a tanult mesterségem), mert igen tömör, és kétszáz évvel ezelőtt íródott. Nem maradt más hátra, mint hogy – számos kiváló elődöm után – én is lefordítsam a verset. Végtére is a fordítás a legjobb út az értelmezéshez, egyben a legalázatosabb módja egy klasszikus remekmű megismerésének – és talán megfejtésének. És minden fordítás megmutat valami szépséget az eredetiből, mint amikor egy szoborról más-más szögben készítenek fényképeket: együtt közelebb visznek a mű megismeréséhez.
John Keats
ÓDA EGY GÖRÖG VÁZÁRÓL
(1819)
Te, csönd megrontatlan menyasszonya,
– kit Némaság nevelt s lassú Idő!
Erdei krónikás, te, édesebben
– mondasz virág-mesét, mint verseink!
Mily legendát őriz lombos füzéred?
– Égiek vagy halandók dolgait
– a Tempé-völgyben vagy Árkádiában?
E férfiak kik? Istenek? S a lányok
– mért menekülnek? Mivégre a hajsza?
– A sípok, dobok? Az önkívület?
Az édes dallam tán még édesebb is,
– ha nem halljuk: fújjátok hangtalan,
ne testi fülünknek – még gyönyörűbben:
– a léleknek játsszatok néma dalt!
Szép ifjú, te már sosem hagyod abba
– zenédet, s fáid is örökre zöldek!
– Szerelmes, sosem kapod meg a csókot,
pedig ott állsz a célnál – de ne bánd:
– a lány nem hervad el, s bár nem tiéd,
– örökre szereted, s örökre szép!
Ó, boldog ág, mely nem hullajtja le
– a levelét, s nem szűnik a tavasz!
Boldog zenész, nem fáradsz el soha,
– örökké fújod örök-új dalod!
S te, legboldogabb, boldog szerelem,
– örökre forró, nem szűnő gyönyör,
– örökre felhevült s örökre ifjú,
fölötte állsz az élő földi vágynak,
– mely bánatot hoz s oly csömört a szívnek,
– hogy ég a homlok s nem forog a nyelv.
Kik ezek, akik áldozatra jönnek?
– S te, furcsa pap, mily zöld oltár elé
vezetsz itt borjút, ahogy bőg az égre
– s virág díszíti selymes szőrzetét?
Miféle kisváros lehet (folyónál?
– tengernél? békés hegyi vár körül?),
– mely kiürült e szent nap reggelén?
Kisváros, a te utcáid örökre
– elcsöndesültek; nincs, ki visszatérjen
– s elmondja, mért maradtál üresen.
Ó, antik műremek! Rád vésve hordod
– márványos férfiak és nők körét,
faágakat s letaposott gyepet.
– Néma alak! Örökléted előtt
elménk megáll: hideg pásztoridill!
– Ha elragad majd minket az öregség,
– te itt maradsz; más gond és baj között
más emberekhez szólsz barátian:
– „Minden igaz, ha szép; s szép, ha igaz –
– ezt tudjátok; mást nem kell tudnotok!”
Fordította: Nádasdy Ádám (2014)
(Keats rajza, Charles Wentworth Dilke “alájegyzésével” – Louvre)
Illusztráció: Beauty is truth, truth beauty.
Ezek is érdekelhetik!
Dazai Oszamu: Fuss, Melosz! (1940) →
Bryan Stevenson: A vakok látnak →
CHRISTINA ROSETTI VERSEI KÁNTÁS BALÁZS FORDÍTÁSÁBAN →
