Mondd meg nékem, merre találom…

Játék usz

január 1st, 2023 |

0

Horváth Ferenc: Újévi szonáta


(Három tételben, három különböző versformában)

 

1.
Tudjuk, a szívbe szorulnak a vágyak, a vétkek, a titkok,
rejtve dobogva dobolgat a mellkasi éteri kipp-kopp,
s tűnik a tiszta ereknek a mesteri útja szabadnak:
persze a karnagyi tennivalók meg a szívre maradnak,
Lám, koszorúereink, de segítik a vér szabad útját,
s boldog a szívbeli szerkezet is, csuda részei tudják,
mit, hogyan is tegyenek, hogy az isteni jó sikeredjen,
vérteli pitvarainkban, a kamrai ép keretekben.
Ím, vigaszával a szív igazába iramlik a jóság,
véle az égbeli-földi, az emberi léti valóság –
s benne világol a fönti zenének a mennyei fénye.
Szép a világ, ha az út csupa szívbe vezet, szeretettel,
ámde remélni kevés, ugye, kell cselekedni is érte –
úgy a miénk ez a földi idő: lehető lehetetlen.

 

2.
Szívünk szóljon szépen az új esztendőben:
ne botoljon falsul tavasszal, se ősszel,
tartsa igaz hangját hibátlanul nyáron,
s ha tél hava hűti, akkor se hibázzon!
Akár az angyalok, szívünk úgy daloljon,
mint egy Stradivari, olyan tisztán szóljon,
mint zongora trilláz, mikor jó kéz járja,
ahogy zeng az értőn megpengetett hárfa.
Ahogyan a cselló, jól kezelt vonóval,
úgy zenéljen szívünk, mindegy, dúrban, mollban,
s piano vagy forte, lehet ez is, az is –
csupán egy a fontos: hogy ne legyen hamis.
Szívünk muzsikája sohase hibázzon,
melléfogás nélkül szóljon télen, nyáron,
s ne botoljon falsul tavasszal, se ősszel:
szóljon mindig tisztán az új esztendőben!

 

3.
Itt az új év! Tegyünk érte,
hogy legyen a szívek réve,
harci dísz hol mind letéve,
s csak jó szándék jut a létbe.
Így álljunk az év elébe,
fussunk nyarába, telébe,
szélcsendjébe és szelébe,
valójába, meséjébe.
Másképpen kell élni végre,
viszályokat félretéve –
s mindig adva, sosem kérve
csillapulhat szívünk éhe.

 

 

 

Illusztráció: Újévi játék


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş egebet Egebet güncel giriş jojobet 2026 jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet güncel giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom mesleki yeterlilik belgesi betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet betasus betasus giriş perabet giriş perabet nakitbahis nakitbahis giriş